A törökszentmiklósi Fidesz(?) és a feledékenység

Közzétéve ekkor: 2019 február 5. 10:15

Pásztor Gábor

A kirívó eseteket kivéve nem hoznak különösebben izgalomba a jobbikos vezetésű önkormányzat, a helyi Jobbik és az előző ciklus fideszes képviselőinek, kegyeltjeinek csatározásai. Nem billenti meg lelki világomat az sem, hogy a kormánypárti Boldog képviselő úr – aki ott rúg bele Markót Imre polgármesterbe, s vele az őt megválasztó miklósi polgárokba, ahol csak lehet – nem egy alkalommal lejáratja magát.

Legutóbb például azzal, hogy  a Templom utcában fotóztatta magát, megírta, hogy az ott élő lakosok panaszkodnak neki a tűrhetetlen állapotokra, s tőle várják a megoldást,  hasson oda, hogy a felelőtlen városvezetés csináljon már végre valamit. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy az említett utcában hónapok óta komoly csatornaberuházás folyik, amely befejeztével régóta kezeletlen, a Fidesz-éra idején is meglévő, megoldatlan gond szűnik meg, a  lakosok egy belvízvédelmi szempontból biztonságos és újra aszfaltozott utcát fognak kapni.

Arról is megfeledkezett, hogy saját településén sem szemet gyönyörködtetőek a viszonyok, s ezzel feladta a labdát, finoman szólva megmosolyogtatóvá vált. Mert bizony a helyi Jobbik köszönte szépen, s lecsapta a magas labdát. Nem volt rest, elment Kétpóra Boldog úr lakhelyére, ő is csinált hasonló fotókat, nem is egy utcáról, hanem többről, s jelezte az országgyűlési képviselőnek, talán jobb volna, ha saját portáján söpörne.

Ne szólj szám …” – Boldog képviselő úr esete a törökszentmiklósi Jobbikkal

Pásztor Gábor A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” közmondásnak többféle értelmezése is lehet, de alapvetően valami olyasmit jelent, hogy  jobb elkerülni a túl sok beszédet,  vagy egyáltalán… 

Tovább olvasom

Nem szoktam gyakorta olvasni az állítólag fideszesek által létrehozott Miklós Holnap című facebookos honlapot sem. Mások tudni vélik, kik állnak mögötte, én nem, de bárkik legyenek is, riasztóak. Az ott található írások, ha éppen nem gyomorforgatóak, egyszerűek mint a faék, egyetlen motivációjuk a mostani városvezetés kritizálása. Éppen a stílusuk miatt ez kevésbé sikerül, magam is csak lemondóan legyinteni szoktam, ha nagy ritkán odatévedek.

Most mégis úgy érzem, beszélni kell róla, s emlékeztetni a mögötteseket néhány régebbi dologra. Az apropót a törökszentmiklósi önkormányzatról szóló ÁSZ(Állami Számvevőszék)-jelentés adta, amelyet az önkormányzat ugyan február 4-én kapott meg, de a Miklós Holnap az ÁSZ sajtónak szánt közleményét már 1-jén közölte a következő kommentálással. „Markót Imre és a jobbikos önkormányzat a saját intézkedési tervét se hajtotta végre, így az önkormányzatnál a gazdálkodás átláthatatlan, a korrupció nem zárható ki! Ez felháborító!”

Nem óhajtok a jelentésbe, annak komolyságába, megalapozottságába belebonyolódni – a lényeg sommásan az, hogy 16 feladatból egyet nem hajtott végre a képviselő-testület -, tárgyalni fogja a képviselő-testület, kolleganőm tollából külön írás született és születik is még róla. Engem a közzétevők hozzáfűzése akasztott ki, annak is utolsó része, a „korrupció nem zárható ki! Ez felháborító!”

Eszem ágában sincs az önkormányzatot védeni, követett el hibákat, kicsiket és nagyokat is, sok minden van, amivel magam sem értek egyet, de mi, a város választópolgárai – én személyesen ugyan nem – választottuk őket. Ha tárgyilagos akarok lenni, azt is el kell fogadnom, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér, s egyre kevesebb jut, egyre több feladatra. Döcögve ugyan, de csak haladunk előre, akkor is, ha mindenki a saját baját tartja a legfontosabbnak.

Azt írtam az előbb, mi választottuk a vezetőinket, s nem is véletlenül. A 2014-es választás nem valaki, valakik mellett, hanem valakik ellen szólt. A nyolc évig regnáló, mindent mindenkit elsöprő, dr. Juhász Enikő vezette Fidesz uralom ellen, amely végén botrányt botrány követett. S most, a Miklós Holnap írásaihoz nevüket soha nem adók elkövették ugyanazt a hibát, amit Boldog képviselő úr. Olyannal vádolnak mást, amiben maguk is sárosak, vagy még sárosabbak. Felháborodnak, korrupciót kiáltanak ahelyett, hogy kicsit emlékeznének. De feledékenyek, ha meg nem, még rosszabb.

Nagy hiba, de akadnak még, akiknek a memóriájuk egy-két hónapnál tovább terjed. Nem felejtették el, hogy volt egy KSZSZK (Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ), amely vezetőiről – akiknek egyike a polgármesternő puszipajtása volt – a Magyar Államkincstár 2014 elején megállapította, hogy alkalmazottaikat évekig hamisításra kényszerítették, az intézményt saját hitbizományként kezelték, s a vizsgálat igen komoly pénzügyi visszaéléseket tárt fel, s hogy az állami pénzek jogosulatlan megszerzése céljából évekig szisztematikusan és az egész intézményre kiterjedően folyt az adatok meghamisítása, magyarul a csalás. Végső összegzésként az államkincstár megállapította, hogy a KSZSZK 51 046 550 Ft –ot  jogosulatlanul vett fel, ezért annak visszafizetésére kötelezett. Az sem a jegyzőkönyvből, sem máshonnan nem derült ki, hová lett végül is, kinél vagy kiknél landolt az 51 millió forint.

Botrányok a Szociális Szolgáltató Központ körül 1. rész: 51 milliót igényeltek jogtalanul

2004-ben törvény született arról, hogy a kistérségekben működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi együttműködés hosszú távú biztosítására írásbeli megállapodással többcélú kistérségi társulást alakíthatnak. A többcélú kistérségi társulás részt vehet a kistérség területének összehangolt fejlesztésében… 

Tovább olvasom

Az sem felejtődött el, hogy egy 2013-ban zajlott könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy „az intézmény erőforrásai csorbultak, jelentős anyagi hátrányt szenvedett az intézmény a nem megfelelő vezetői ellenőrzés miatt.” A bevételi és kiadási pénztárbizonylatok  vizsgálata során kiderült, hogy olyan súlyos mulasztásra  került sor. Az intézmény igazgatója és gazdaságvezetője folyamatosan vettek fel elszámolási előleget utólagos elszámolásra. A számlákon lévő összegeket különböző szakfeladatokra „szétkönyvelte”  a gazdaságvezető, anélkül, hogy azt a szakmai vezetők megfelelő szakmai teljesítés-igazolásokkal ellátták volna. Ékszereket, kozmetikumokat, telefonokat, szeszes italt vásároltak, aztán ezek és a pénzek kézen-közön eltűntek. A költségvetési kiadások  teljesítését hamisan mutatták be. Az ellenőrzési joggal és kötelezettséggel felruházott  akkori polgármester mellett ez éveken keresztül mehetett így.

Botrányok a Szociális Szolgáltató Központ körül 2. rész: A könyvvizsgáló is csak hüledezett

Cikkünk első részében egyetlen vonatkozásban közelítettünk a KSZSZK működéséhez, a Magyar Államkincstár vizsgálati jegyzőkönyvének megállapításai segítségével mutattuk be az idősek napközi otthonaiban folyó évekig tartó visszaéléseket, törvénytelenségeket, az állami támogatások gátlástalan lenyúlását. Ha csupán… 

Tovább olvasom

Hát, engem nem az ÁSZ-jelentés, hanem ez és az akkor megesett sok egyéb hasonló dolog, vezetői stílus háborított fel. Csak azt nem tudom, hol voltak akkor a mostani felzúdulók. Mert én  korrupciót kiáltani nem hallottam őket, s emlékezetem szerint felháborodásuknak sem adtak hangot. Vagy úgy vannak vele, hogy mindez már a múlt ködébe veszett?

Szemtől Szembe


Megosztás

9 hozzászólás

  • Nyúl Béla says:

    Eléggé feledékeny a jelen kormány y,hogy az ÁSZ jelentését hagyja a homályba veszni,de bünteti az ellenzéki pártokat,hogy nem fizetik vissza,amit felvettek tavaly a választásokra!
    Saját portán seperjenek! Onnan kaszírozzanak,ott szüntessék be a virágzó korrupciót!

  • Szekeres Barnabás says:

    Kedves Emília és Pásztor Úr!
    Lehet, hogy pártállásunk, világnézetünk különböző, de amit itt Önök leírnak az sajnos nagyon is igaz!
    Tévedhetetlen kormányzás nincs és valószínűleg sajnos soha nem is lesz. Minden kormányzat követ el hibákat, kisebbeket-nagyobbakat, de a törökszentmiklósi választópolgárok többsége 2014-re már láthatóan torkig volt az akkori városvezetést övező sorozatos botrányokkal.
    Hasonlóképp volt ez 2006-ban is, ugyanis annak az önkormányzatnak is megvoltak a maga disznóságai, ahogy a mainak is megvannak.

    Én személy szerint továbbra is megbízom Markót Imre polgármester úrban és örülök neki, hogy párton kívüliként magára vállalta ezt a roppant feladatot. Számomra az Ő személye volt az egyetlen érv, amiért 2014-ben az önkormányzati választásokon a jobbikra szavaztam, ugyanis nem értettem egyet a párt szellemiségével, képviselőik viselt dolgaival pedig végképp nem tudtam azonosulni! Úgy értékeltem, hogy abban az adott szituációban, helyi szinten félre kellett tenni a pártpolitikát és a legjobb szakembert kellett kiválasztani a Dr. Juhász Enikő által hátrahagyott válsághelyzet felszámolására. Aki ismeri a körülményeket, annak nem kell magyaráznom a helyzet komolyságát, aki meg nem, az úgyis ismét érzelmi döntést fog majd hozni ősszel a szavazófülkékben.

    • Pásztor Gábor says:

      Kedves Szekeres Barnabás!
      Természetesen van világnézetem, pártállásom talán ma már kevésbé, de miután az Önét nem ismerem, nem tudom, a kettőnké miben különbözik. Egy biztos, sem világnézetem, sem esetleges pártállásom érdemileg soha nem befolyásolt az újságírásban. A tényekből szeretek kiindulni, fontosnak tartom a tájékoztatást, s elsősorban a pozitívumok közlésére törekszem.
      Ez nem mindig sikerül, mert egyes estekben egyszerűen nincsenek pozítívumok. Ez esetben a fent említett tényekhez való ragaszkodás értelmében sajnos kénytelen vagyok negatív dolgokról írni. Nem szívesen, apróságok esetében nem is teszem, de vannak dolgok, amelyekről nem hogy nem lehet hallgatni, de egyenesen kötelességemnek érzem azokat feltárni, nyilvánosságra hozni. Ilyenek voltak a fenti esetek, s mindegy, melyik oldal követte volna el ezeket, nem siklottam volna el fölöttük.

      • Szekeres Barnabás says:

        Kedves Pásztor Úr!
        Önhöz hasonlóan pártállásom nekem sincs. Régóta már…
        Mint gondolom Ön is látja, a legritkább esetben szólok hozzá az itt megjelenő cikkekhez, mert szerintem ez egy politikai oldal, de helyi vonatkozású írásaikat mindig érdeklődve olvasom. Azok egytől-egyig igényesek, jól megírtak, magas színvonalúak! Az ellenzéki propaganda portálokról (444, nyugatifeny, 24.hu, index, magyarnarancs, stb) összeollózott cikkekre nem vagyok kíváncsi, azokra önállóan is rá tudnék keresni, ha érdekelnének.

        Nagymamámnak volt erre egy mondása:
        “A politika olyan mint az ablakpucolás, mert a mocsok mindig a túlsó oldalon van.”

        Kedves Gábor, én nagyra becsülöm az Ön/Önök újságírói munkáját! Itt Törökszentmiklóson ugyanis ezen a téren egyedül Önök képviselnek értéket, önálló gondolatot. A politikáról pedig csak annyit, hogy mindkét oldal képviselőinek arra a felismerésre kellene csak eljutnia, hogy a mocsok akkor is mocsok, ha a mi oldalunkon van, illetve nem biztos, hogy minden mocsok, ami a túloldalon van!
        Azzal egyáltalán nincs semmi baj, ha valaki kormány-, vagy rendszerkritikus. Annak is kell lenni, hiszen minden működő rendszer ezáltal forrja ki magából a hibákat.
        Azzal viszont már baj van, ha valaki mindig csak a rosszat, vagy mindig csak a jót látja.
        Hibátlan, tévedhetetlen kormányzat, vagy rendszer sohasem volt és szerintem sohasem is lesz. A jó és rossz döntések aránya és súlya az ami mérvadó. Ehhez el kell ismerni a jó döntéseket, illetve be kell ismerni az elkövetett hibákat, kudarcokat is.

        • Pásztor Gábor says:

          Kedves Barnabás! (remélem szólíthatom így)
          Nem, nem politikai oldal, a hírválogatás inkább melléktermék. Alapvetően miklósi újság vagyunk, az itteni hírek, történések a fontosak, de sajnos nem adódnak olyan gyakorisággal említésre méltó események Törökszentmiklóson, amelyekkel állandó jelleggel meg lehetne tölteni az újságot. Egyébként érdekes módon sokkal többen olvassák az országos, nemzetközi híreket, mint a helyieket. E témában – ha érdekli – javaslom elolvasásra az alábbi cikket, szerintem érdekes és sokat eláruló arról, miért olyan az újság, amilyen.
          https://www.szemtolszembe.eu/torokszentmiklosi-ujsag-messze-tul-torokszentmiklos-hatarain/
          Ami a 444-et, stb. illeti, azért innen válogatunk, mert – és ez nem pártállás kérdése – a kormány kézzel vezérelt sajtójából nemigen lehet. Minden újságban, legyen az országos, de főleg megyei, ugyanazok a cikkek jelennek meg, ráadásul tárgyilagosságuk is erősen megkérdőjelezhető.
          Ha a Híreket figyelemmel kísérné, észrevenné, hogy azokban is a kirívóan elvadult emberek, számomra elfogadhatatlan, vonalas írásait teszem közzé, illetve az olyan dolgokat, amelyek szerintem súlyosan ártanak az országnak. /A nagyközönség előtt igyekszem finoman fogalmazni./ A válogatásban, megítélésben lehet,hogy tévedek.
          A végére: Kolleganőm és a magam nevében köszönöm a dicséretet, igyekszünk a későbbiekben is ezt a színvonalat tartani.
          Szerintem az ilyen jellegű diskurzusok nem tartoznak a széles publikumra, ezért kérem, a jövőben, amit olyannak itél meg, saját e-mail címemre küldje. (pasztorga@t-online.hu)
          Ha Ön az a Szekeres Barnabás – és feltételezem, hogy az -, aki Emíliával szokott dolgozni, szívesen fogadom írásait azon dolgokról, amelyeket érdekesnek vagy fontosnak tart. A részletekről, a hogyan módjáról a továbbiakban inkább e-mailben.

  • helyi lakos says:

    Egyszer ellopták az 50 milliót, majd a büntetést közpénzből fizettek ki, és így összesen 100 millió ment olyan célra, ahová nem kellett volna

  • Sebők Emília says:

    A Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ tehát, ahogyan itt kollégám felidézte, a 2010-es évek elején, a fideszes dr. Juhász Enikő helyi uralkodása idején, több mint 50 millió forint közpénzt jogosulatlanul vett fel, nem arra költötte az állami forrást, amire kapta! Úgy rémlik, az emiatti visszafizetési kötelezettséget pedig megint csak állami támogatásból sikerült teljesíteni! Vagyis így az adóforintjainkból mégiscsak mintegy 50 millió forint ment el a szociális ellátórendszerbe nemigen illő luxusra és még ki tudja hová, mire. Csakhogy én meg arra is emlékszem, hogy ezekben az időkben, miközben ők ékszereket, kozmetikumokat, telefonokat, szeszes italt vásároltak az ellátottakra kapott pénzen, az ellátottak egyre kevesebbet kaptak! Fokozatosan csökkentették pl. az egy házi ellátottra fordítható időt! Szerencsétlen gondozónők hajszoltan, kimerülten rohangáltak egyik idős ellátottól a másikig, mégis úgy érezték, hogy nem tudnak lelkiismeretesen eleget tenni a feladatuknak! Magam két kitűnő gondozónőt ismerek, akik emiatt és az ehhez járult megalázóan alacsony fizetés miatt hagyták ott szeretett hivatásukat! Utólag is gratula a doktornő polgármesternek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés