Zenés este a Katolikus Főtemplomban
Közzétéve ekkor: 2018 július 8. 14:00A Szentmiklósi Napok keretében, július 5-én a komolyzenét kedvelők örömére az idén is sor került a zenés nyári estre a csodálatos akusztikájú Katolikus Főtemplomban. A koncert egyben tisztelgés volt Lábassy János emléke előtt is, aki 195 évvel ezelőtt ebben a hónapban született, s 170 éve alapította meg azt a kovácsműhelyt, amely országos jelentőségű mezőgazdasági gépgyárrá fejlődött, s nemcsak magát és gyárát, Törökszentmiklóst is ismertté tette az országban. A megemlékezés azért is szólt neki, mert nem csupán gyáralapító, hanem az egyház támogatója is volt, ő adományozta a Szentháromság Templomnak az orgonát.
A műsor nagyobb részét a már jól ismert helyi művészek, művészeti csoportok adták Szekeres József kántor jóvoltából most is orgonamuzsikában lehetett gyönyörködni, komplett műsorral lépett fel a Sanctonicolaum Kórus, a hangszeres zenét pedig a Kodály Zoltán AMI vonószenekara képviselte. A hagyományokhoz híven a kórus és a zenekar közös produkcióval is szolgált a hallgatóságnak.
A tavalyi betegség miatti kihagyás után a hívó szónak ismét eleget tett az Európa számtalan országában fellépő, de a Távol-Keleten sem ismeretlen Farkas Erzsébet, s első alkalommal mutatkozott be a miklósi közönség előtt Balázs Anita gordonkaművész. Mindketten Török- szentmiklós szülöttei, akik a szülők, testvérek révén ma is a városhoz kötődnek. Üde színfolt volt a most először bemutatkozó Kodály Zoltán AMI Gyermekkórusa, amely egy számot együtt énekelt a Sanctonicolaummal. A zongorakíséretet Nánási Erzsébet és Hajduné Papp Erzsébet biztosította, a kórusokat Csikiné Lukszics Ágnes, a vonósokat Péter Izabella vezényelte.
A műsor befejező részében a szlovákiai Tornaljáról érkező „ MusicaAeterna” csoport mutatkozott be, amely reneszánsz öltözékben többek között reneszánsz éneket és táncot adott elő.
Pásztor
Szemtől szembe
Megosztás
Hirdetés