Zavar
Közzétéve ekkor: 2024 április 11. 12:02REZEDA
Nem volt olyan rég, amikor Magyar Péternek elborult az agya, és ebből fakadóan nekilátott politizálni. Vagy már régóta tervezte, és akkor jött el a pillanat. De ez már soha nem fog kiderülni, ám azóta helyzet van, és Virág elvtárs óta tudjuk, hogy a helyzet az olyan, hogy fokozódik. Most is, de nagyon.
Emlékezhetünk, amikor friss és ropogós hősünk akkor – nem is olyan rég – nekilátott a NER-rel kötözködni, az első reakció az volt, és itt idézzük Kocsis Máté frakcióvezető elvtársat, hogy aszongya:
„Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”.
Nem tudjuk, Kocsis frakcióvezető akkor elégedetten dőlt-e hátra, hogy sikerült jól odapiszkálnia ennek a Magyarnak, de nagy valószínűséggel igen. Hiszen, amikor a volt feleség (Varga J., hogy el ne feledjük) befáradt a stúdióba Hajdúhoz telehüppögni a világot, ő is vitte ezt a vonalat, miszerint a volt férje neki köszönhetően kapott állásokat állami vállalatoknál. Bayer elvtárs is hőbörgött ilyesmit, amiből arra lehetett következtetni, hogy ez valami Rogán által kijelölt vonal, sározási metódus.
Az elején azonban ezt a szálat elnyomta az asszonyverés, könyvek hajigálása és más cuki kurvaságok, amelyek viszont nem látszanak meghatni és elborzasztani a széles tömegeket, akik ennek ellenére és azóta is Magyarban látják azt az embert, mint aki lebontja nekik a NER-t, és elhozza az évtizede vágyott szabadságot.
Annak ellenére is, hogy az agresszivitás bélyege mellett azt is hősünkre akarták sütni ezzel a Varga által kapott zsíros állás billoggal, hogy nem csak olykor tomboló őrült, hanem jószerével hülye is, aki a volt asszony nélkül semmire sem vitte volna. Ebből fakadóan most, amikor Jucus miniszter már nincs mellette-mögötte, eleve vesztésre van ítélve.
Az egyik az, hogy a jelek szerint nem nagyon, a másik pedig, hogy annyira nem, hogy már most inogni látszik a NER monolit tömbje. A kommunikáció és a tematizálás kicsúszott a kezükből, ha úgy tetszik, kullognak Magyar után, és ebben a szokatlan helyzetben hibát hibára halmoznak.
Ennek egyszerű oka van.
Az, hogy Magyar közülük jött, s ha akármit is akarnak rásütni, az ugyanúgy ott marad rajtuk is.
Ennek nagyon szép példája ez a Varga által és révén kapott számos munkahely, mert mielőtt ez a vonal végleg feledésbe merült volna, Tóth Bertalan (az MSZP színeiben) megkérdezte a dicsőséges nagyurakat, az összes minisztert és azok főnökét, magát a hatalmas Orbán Viktort is, hogy
ön hány rokonát, hozzátartozóját, ismerősét juttatta munkahelyhez a kinevezése óta. Illetve
Milyen munkakörben helyezte el a szerencséseket az állami szervezetrendszerben?
Az egységesített válasz pedig az volt, hogy:
„A vezetői kinevezéseknél minden esetben az adott munkakörre vonatkozó megfelelő szakmai tapasztalatok az irányadók”.
Delikát, mert ebből több dolog is fakad.
Elsőként, hogy Kocsis Máté elvtárs hazudott, amikor ezt mondta: „Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”. Másodjára, Varga Judit is ugyanúgy lódított, amikor könnyezve panaszolta a stúdióban Hajdúnak ugyanezt (és zárójelben az ő félelemben és megveretve töltött életét). Illetve harmadjára, vagy most hazudnak a miniszterek, minisztériumok és maga a hatalmas Orbán Viktor is, amikor egyenválaszukban a beosztások elnyerésénél a szakmai tapasztalatokról beszélnek.
Meg vannak zavarodva.
Nem találják a szavakat.
S innen látszik, miért nem tudnak Magyarral mit kezdeni, hiszen vagy vallani kell, vagy hazudozni, amibe aztán – mint itt is – belekeverednek a maffia tagjai, de annyira, hogy ki sem találnak a dzsungelből.
Innen fakad, hogy ez már csak szánalmas vergődésnek tűnik, sőt, hogy képes beszéddel éljünk, az látszik, hogy tátott szájjal szaladgálnak a lingamerdőben, és más nem marad, mint az, hogy Magyar napszemüvegével foglalkoznak ráadásnak. Miközben nekünk a végtelen tengerben az jut eszünkbe, ha már Kocsis Máté, hogy a feleségénél se találtak még rátermettebbet a szuperkórház projektmenedzsmentjébe, és akkor el lehet fáradni szomorkodni az aranyhalak sanyarú sorsán.
Napokkal ezelőtt vázoltuk a mostani helyzetet, amikor a pléddel bélelt fotelünkből, kezünkben egy jó adag popcornnal figyeljük az előadást, és biztosak vagyunk abban, egyhamar ennek vége nem lesz, sőt, fokozódni fog. A vége még bizonytalan, de garantált, hogy addig is egészen jól fogunk szórakozni.
huppa.hu
Megosztás
Hirdetés