Vér és emberség

Közzétéve ekkor: 2017 június 2. 9:53

Azt, hogy vér nélkül nem élünk, mindenki tudja. Azt már jóval kevesebben, hogy Magyarországon a véradó állomások az  elmúlt években erős hanyatlásnak indultak. Ennek sok oka van. A legfontosabb az, hogy a rendszerváltás előtt a munkahelyeken következetesen folyt a véradó napok szervezése, a rendszerváltás után viszont, nagyon sok vállalatot, felszámoltak, privatizáltak. A munkavállalókat szélnek eresztették, az új gazdák pedig nem tartották fontosnak a hagyomány folytatását. Így nem maradtak véradók, s nem volt hová véradást szervezni sem.

Így maradt az önkéntesség. Az elmúlt négy évben folyamatosan osztottuk az elkeseredett betegek és családtagjaik kérését, segítsünk, mert vérre van szükségük a gyógyuláshoz. Vannak sikereink, mert a Facebookon találunk emberséges és segítőkész embereket, akik kérésünkre mennek és szó szerint vérüket adják mások, ismeretlenek gyógyulásáért.

90 %-ban irányítottan kérünk vért,, ami azt jelenti, hogy megadjuk a rászoruló nevét, születési idejét, tajszámát, a kórházat, ahol ápolják, sőt még a kezelő orvosának nevét is. Így célzottan kerülhet a vér a beteghez.

Azt már megszoktuk, hogy a kórházban nincs gyógyszer, bekell vinni miként a pelenkát is, néha még pár darab elem sincs, hogy legyen mit tenni a vérnyomásmérőbe. De hogy vér sincs, azt is kérni kell, azért is akciót kell indítani, nálam kiveri a biztosítékot.

Hol maradnak a központi véradásszervezések? Jön a nyár, sok véradó válik elérhetetlenné, mert szabadságra megy, a vért pedig nem lehet hónapokig tárolni. Belegondolni sem merek, mi történne egy tömegkatasztrófa esetén. Azzal, hogy az országos vérellátónak új igazgatója lett, a helyzet semmit nem változott, ugyanolyan megoldatlan, mint volt.

Továbbra is vért kérnek az orvosok a beteg hozzátartozóitól, ha tudnak adjanak ők, vagy szóljanak ismerőseiknek, akár hogy, de oldják meg a dolgot, mert az kell a műtéthez, a gyógyuláshoz.

Most is kaptam egy felkérést,, de az adatok közlése előtt segítségként leírom, hogy kell irányítottan vért adni.

Mikor 60 év alatt, egészségesen bemész a véradó állomásra, bediktálod, kinek szeretnéd a vért adni. Ha nem tudod, milyen vércsoportba tartozol, s ott derül ki, hogy a segítendővel nem egyező, akkor sincs gond, mert a véradó állomások cserélik egymással a felesleget, s így közvetetten mégis hozzájárultál jelölted gyógyulásához. Így vagy úgy, de megtörténhet az a szerencsés eset, hogy annyi vér jön össze, amennyi egy rendkívüli műtéthez, transzplantációhoz is elég lesz.

Kérlek, segíts, ha egészséges fiatal vagy középkorú vagy! Most éppen ennek a hölgynek van életmentő vérre szüksége.

Simon Sándorné született Mészáros Zsuzsa.

Születés helye, ideje: Vác, 1956. 02. 9.

Tajszám: 069236341

Uzsoki Kórház, Onkoradiológiai Osztály

Kezelő orvos: Dr. Farkas Róbert

Vércsoport: RH+

 

KÖSZÖNÖM AZ EMBERSÉGED!

Rosta Ágnes

Magyarország,  2017.06.02.


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés