Utálatból írtam

Közzétéve ekkor: 2014 október 10. 23:36
CsömörTöbb áttételen keresztül jutott el hozzánk olvasónk levele.  A leírtak valóságtartalmával kapcsolatban nincs álláspontunk, a levelet egy az egyben közöljük.

Szonja Kiss:

 Ismerve a törökszentmiklósi helyzetet, ezért nem a saját facebook oldalamról írok Önnek. tudom amiket lefogok írni, sajnos nem lesz meglepő, de sajnos bizonyítani sem lehet, DE MIND IGAZ!

 -a feleségem /mivel én férfi vagyok valójában/ anno ki volt jelölve, mint jó tanuló, hogy ő mondja majd a verset a kisdobos avatáson, de Juhász tanár úr, mint csapatvezető rajtakapta szegényt, hogy a templomban első áldozáson vett részt, ebből kifolyólag a versmondó “projektet” törölte a mostani kedves város vezetőnk apukája. A sors “fintora”, hogy ma Juhász tanár úr ül a templom első sorában.

 -a tisztességben megőszült Laci nevezetű önk. képviselő úr hajdanán a állami gazdaság beszerzőjeként kezdett a magán fuvarozásba, mint másod állású, nem sokáig, mert az IFA-ja motorját “véletlenül” a gazdaságból “beszerzett” kpl. motorral oldotta meg. Szerencséjére csak kirugták, büntető eljárás nem indult ellene.

 -maradjunk a fuvarozásnál, a másik Pisti nevű képviselő úr szinten fuvarozó vállalkozóként rugalmasan alkalmazta a “kettő az egyben” megoldást: évekig fuvarozott két teherautóval , hogy csak az egyiknek volt papírja és rendszáma. Egyik autón csak elől, a másikon csak hátul, forgalmi bejelentve, hogy elhagyva, kapott másikat, a régi meg “előkerült”, a rendőrnek beadva: éppen most hagytam el a rendszámot. Évekig működött, nem kevés biztosítást, súlyadót, vizsgáztatást megspórolva.

 -a következő talpig tisztességes, becsületes képviselő úr Peti névre hallgat. Ő a felsőfokú végzettséghez szükséges nyelvvizsgáját úgy szerezte, hogy a tanára /nője/ ült be helyette a vizsgára /akkor még meg lehetett csinálni/, ő most a Serfőző úr kolléganője, gondolom letagadja, pedig akkor jó sztoriként mesélte.

 a Feri nevű úrról nem is írok, mert gyomorforgató a kaméleon szindrómája, ja és nekem azt mondta, miután érdeklődtem a nagy pálfordulása iránt: 2010-ben jött nála a nagy megvilágosodás. No comment!

 Tudom, ezeket a dolgokat vagy tudja, vagy sok ehhez hasonlót is, azt is tudom ezeket így felhasználni ellenük nem lehet, bizonyíték hiánya miatt csak úgy utálatból írtam Önnek!


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés