Unokák ámuldoznak a nagymamák hétköznapi eszközein

Nem kell ahhoz évszázadokig visszamenni, őskori vagy ókori leleteket tárlókba tenni, hogy felkeltsük a látogatók érdeklődését. A tudomány és technika 20-30 év alatt olyan robbanásszerű változást hozott, olyan új világot teremtett, hogy a ma felnövő nemzedékeknek már arról sincs elképzelésük sem, hogyan éltek nagyszüleik, milyen hétköznapi eszközöket használtak.  Már a falvakban sem találni egy régi teknőt vagy diódarálót,  mert a régiségkereskedők, a gyűjtők még a padlásokat is feltúrták, elvittek mindent, hogy lakásukat díszítsék velük vagy a piacon jó pénzért eladhassák őket.

A mai fiatalok ezekkel még hírmondóként sem találkoznak,  így számukra ugyanolyan érdekesek – ha nem érdekesebbek – lehetnek, mint egy antik váza vagy egy középkori pecsétnyomó. Nem beszélve arról, hogy ha szerencsések, az előbbiekkel szemben nagyanyáik eszközeit még kézbe is vehetik, használatukat kipróbálhatják, ezek kézzelfogható élményt nyújtanak számukra.

Talán ilyesfélék járhattak a törökszentmiklósi Kézműves Alkotóház (Kutas Bálint út) vezetőinek, Kürti Csöpinek és Molnár Anettnek a fejében is, amikor elhatározták, hogy Elfeledett kincseink címmel kiállítást rendeznek dédszüleink, nagyszüleink használati tárgyaiból, hogy némi betekintést nyújtsanak abba a világba, amelyben ők éltek?

Kürti Csöpi :  – Egyszer, már nem tudom, milyen kiállításon az ifjú látogatók egyike azt találta mondani, hogy régen könnyű volt az embereknek, mindenre ráértek, mert nem dolgoztak. Teljesen le voltam döbbenve, aztán elmagyaráztam a csoportnak, hogy régen jóformán csak sót és petróleumot – persze, erről is el kellett mondani, micsoda és mire használták – vásároltak a boltban. Mást nemigen, mert mindent megcsináltak otthon, amire szükségük volt. Szabtak, varrtak, gyékényből,  vesszőből használati és tároló eszközöket készítettek, befőttet, savanyúságot sűrített paradicsomot csináltak. A kenyeret is maguk sütötték, disznót neveltek és vágtak, a szalonnát és húst sózták, füstölték, hogy egész évre legyen ennivaló. Magyarán önellátók voltak , s ehhez – bár nem volt munkahelyük – mindig dolgozniuk kellett.

Ekkor született meg a gondolat, kell, hogy lássák a gyerekek, hogyan éltek, mit csináltak, milyen eszközöket használtak régen az emberek, mert a mai fiataloknak minderről már fogalmuk sincs. Tudják, hogy a köcsög szó nem egy mai pejoratív kifejezés, hanem  egy korábban általánosan ismert és használt edényféleséget takart, amit sok mindenre lehetett használni, amiben sok mindent lehetett tárolni.

Évekkel ezelőtt már rendeztünk hasonló, a mostaninál nagyobb volumenű kiállítást,akkor nagy sikere volt, s most úgy gondoltuk Anettel, meg kellene újra próbálkozni vele. S megérte, mert a gyerekek most is sok mindenre rácsodálkoznak. Megemelik a szódásüveget, a parazsas vasalót, hú,ez milyen nehéz, nem értik, hogy működött a varrógép,mikor még villanyzsinórja sincs, tekerik a darálókat, s konstatálják, nem is volt könnyű a darálás-

A tárlat valójában egy kis kamarakiállítás, kevés helyet foglal, de igyekszik az egy-két emberöltővel ezelőtti hétköznapok tevékenységi tárgyainak legszélesebb skáláját felvonultatni. Korabeli edények, étkészletek, evőeszközök, különféle darálók ugyanúgy láthatók, mint a mosáshoz használatos fateknő, a parázsvasaló, vagy egy ősöreg varrógép. Miként a fentiekből is kiderült, sok tárgyat meg lehet fogni, ki lehet próbálni: a látogató kézbe veheti a mozsártörőt, közelről szemügyre veheti a vajköpülőt, gyönyörködhet a míves konyhai mérlegben. És véletlenül ki ne maradjon! A legkisebbek , az óvodások kedvence a kézi hurkatöltő, amit sokan ki is próbálnak.

Pásztor

Szemtől szembe

Megosztás