Újabb rekordokra törhet Szijjártó Péter, hétfőn is
Közzétéve ekkor: 2024 január 16. 21:05honvédségi repülőgéppel utazott Bécsbe
Akárcsak szeptemberben, most is Kecskemétről rendelte fel a 160 férőhelyes Airbus A319-es személyszállítót. Szórta az adófizetők pénzét, hogy megússza a kétórás autóutat.
Hiába üres a kassza, Szijjártó Péternek továbbra is derogál kocsival mennie Bécsbe, inkább megint felrendelte Kecskemétről az egyik Airbus A319-es reoülőgépét, amelyet az Orbán Viktor és miniszterei az utazásaikhoz oly szívesen használnak – derül ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztjából. Az útról magáról a tárcavezető azt posztolta, hogy ez volt az első 2024-es első útja, amely azért vezetett a szomszédba, mert megkezdik a felkészülést az EU-elnökségre.
Magyarország július1-én veszi át a tisztséget fél évre.
Szijjártó Péter mindenesetre nem sajnálja a pénzt a megfelelő felkészülésre, ezért inkább drága miniszteri idején spórol, pedig – ahogy az ellenzéki politikus, aki a MÁV-ot nem is merte javasolni – megjegyezte – autóval, kék villogóval két óra alatt megtehette volna a budai Vártól a bécsi Hofburgig tartó utat. „Talán most nem a Budapestről előre küldött saját szolgálati Mercedes vitte be a miniszteri ülepet, hanem követségi, de legalábbis osztrák autó” – tette hozzá Hadházy Ákos.
Utóbbival a független parlamenti képviselő arra célzott , hogy 2023 szeptemberében a fideszes politikus elkövette azt, hogy ugyancsak Bécsbe repült a 160 férőhelyes honvédségi utasszállítóval, de előtte kiküldte a saját luxus Mercedesét, és azzal ment be a schwechati reptérről a városba. Bár a miniszter – fűzte hozzá – akkor ezt letagadta, a magyar rendszám lebuktatta őt.
Ez azonban még mind semmi, ugyanis szintén 2023 szeptemberében számolt be lapunk is arról, hogy Szijjártó Péter abban az évben addig megtette repülőgépen a Föld-Hold távolságot, ami egyéni csúcs azután, hogy 2022-ben a tárcavezető mintegy 440 ezer kilométert repkedett, akkor tíz hónap alatt tette meg a Föld és a Hold közötti átlagos távolságnak megfelelő 384 400 kilométert. A 2022. évi repülések költségeit minimum 1,5–1,8 milliárd forintra becsülték a 24.hu által megkérdezett szakértők, a kormány azonban titkolja a nyilvánosság elől a kormányzati repülőutakkal kapcsolatos valós kiadásokat, annak ellenére, hogy a Honvédelmi Minisztérium minden megrendelt és megvalósult út után részletes költségösszesítőt küld, amely tételesen tartalmazza a kiadásokat a hajtóanyagtól a személyzet napidíjáig, az egyes tárcák közötti szerződések alapján.
Bécsben egyébként is szeretnek rongyot rázni a magyar kormányzati politikusok, 2023 márciusában derült ki, hogy Orbán Viktor és kísérete 7,2 millió forint közpénzt szórt el a miniszterelnök 2022. augusztusi hivatalos bécsi látogatásán.
Megosztás
Hirdetés