Üdülés

Berényi László

Akkoriban történt, amikor a téesz már kezdett beindulni. Már nemcsak munkaegységet jegyeztek az elvégzett munkáért, hanem pénzt is kaptak az emberek havonta. Úrnapján, ahogy a népi humor elnevezte a fizetés idejét.

– Hát të mé dúrod az orroddal a fődet, Béla? – kérdezték a fodrászüzletbe lépő Godó Béla bácsitól.

– Mé, mé, mer az asszony kitanáta, mënnyünk el üdűnyi, ëgy hétre.

– Oszt mit këll ott csinányi?

– Én is esztet kérdëztem az asszonytú. Fürdenyi, aszongya. Oszt ëgy egész hétig? Mer én rëggel mëmmosdok dërékig a vályúná, este a lavórba, hetente ëccër a dézsába tetőtű talpig. Elég a!

– Úgy bijony! Én fijatal koromba erdészetbe dógoztam, ahun së patak, së kút nem vót, mëk këllëtt bëcsűnyi a vizet. Ott tanútam mëg, hogy ëgy pofa vízbe derékig mël lëhet mosakonnyi – szólt hozzá egy szikár, pedrett bajszú öreg.

– Üdűlés? Az is valami úri huncuccság lëhet, mint a kirándulás – mondta Godó Gábor bácsi. – Még legén vótam, mikor mëntünk át a hidason Szalókra, ott mondta ëgy cifraőtözetű úrféle. Pesti lëhetëtt. Olyan nadrágja vót, akinek hijánzott a szára. Aszongya, avvaló kirándulásra. „Ammëg mifene?” kérdëztem. „Mikor elmëgy az embër a hëgyekbe jó levëgőt színyi” mondta. „Mé, otthon nincs?” „Nincs, mer sok a gyár, oszt okággyák a füstöt”.

Újabb vendég érkezett. Hallgatta egy darabig a beszégetést, aztán így szólt.

– Émmán vótam üdűnyi. Nem parasztnak való az! Este mindënfele ricsajoztak, alunni së tuttunk, Rëggel fëlkeltem, mikor az állatokot szoktam ëtenyi, néma csënd, sëhova nem lëhetëtt mennyi, mer mindënki alutt. Mire fëlébrett a jó nép, hóttra untam magam. A früstök, nem mondom, jó vót annak mindënféle csintalanságot ëszik, majomizét attak mindënhë, de fël nem lëhetëtt ismernyi, mifélék vótak az étkëk. Früstök után fürdenyi vótunk, de nem engettek be glottgatyába, vënni këllëtt külön ehhë való gatyát.

Forrt bennem a mérëg, de mëppróbátam viselkënnyi, nehezen mënt. Mán ott tartottam, hogy agyonverëm az asszont, hogy ilyen helyre erőtetëtt, mikor gyött ëgy embër, aki pont olyan mulya vót az üdüléshë, mint én. Csak ő ismerte a környékët, oszt elcsalt ëgy kocsmába. Mingyá otthon érëztem magam. A tájára së mëntem én többet a fürdőnek, eliszogattunk naphosszat a kocsmába. Pedig olyan „hun a munka, hagy kerülöm”-

fajtának lácott. Assë vót kedvemre való, de mégiscsak jobban telt az idő. A két asszony is jó elvót. Keserves ëgy hét vót. Nem szoktam én a sëmmittevéshë, jobban elfárattam, mint az aratásba.

Facebook

Megosztás