Törökszentmiklóstól a világpiacra
Közzétéve ekkor: 2020 február 27. 11:27Rangos elismeréssel díjazták a CLAAS Hungária hevederes vágóasztalát
Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el a megtisztelő „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.
Több mint 350 kiállító mutatta be szakmai újdonságait Magyarország egyik legfontosabb mezőgazdasági kiállításán, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen, melyen a CLAAS Hungária újdonságaival képviselte magát. A magyar mezőgépfejlesztéseket a zsűri is itt tekintette meg, s hosszas mérlegelés után döntött a kitüntetések sorsáról. A döntés alapján három díjat adott át a bizottság a hazai fejlesztőknek és gyártóknak, amelyet 39 esélyes cég közül választottak ki.
Az első díjat a CLAAS Hungária Kft. a CONVIO FLEX 930-as hevederes vágóasztalával nyerte el, melyet Törökszentmiklóson fejleszt és gyárt. A vágóasztal univerzálisan használható szinte minden terményhez flexibilis vagy merev kaszasínnel. Kiválóan alkalmazható gabona, repce, szója, borsó vagy éppen fű betakarításához. Ott is jól alkalmazható, ahol az alacsonyabb növénykultúrákat egészen közel a talajhoz kell learatni vagy például nehezek a betakarítási körülmények, például a fekvő termények esetében. A kaszagerenda a terep egyenlőtlenségeit is nagyon jól tudja követni, hiszen a talajszinthez képest függőlegesen 225 millimétert is képes folyamatosan, automatikusan elmozdulni.
A megtisztelő elismerést a GTE mezőgépipari szakosztályának elnöke és a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetője adta át a CLAAS Hungária lelkes csapatának. A díjat Andreas Szakácsi, ügyvezető igazgató, Domokos Ferenc, a gabona betakarító adapterek és vágóasztal szállítókocsi funkció technológia vezetője, Tótok Balázs, a nyertes termék főkonstruktőre és Csanádi Tamás, mérnökség igazgató vette át. A magyar elismerés előtt már több nemzetközi díjat is bezsebelt a CONVIO adaptercsalád, ugyanis bronzérmet kapott a párizsi SIMA kiállításon és az ASABE (Amerikai Mezőgazdasági és Biológiai Mérnökök Társasága) innovációs díjával is kitüntették.
CLAAS Innováció Magyarországon
A január nem csupán az „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat hozta el a törökszentmiklósi vállalatnak, ugyanis az év elején átadták a CLAAS Kiváló Termelővállalat Díjat (CLAAS Excellence System – CXS) is, amelyért a társgyárak küzdenek meg immáron 12 éve. A gyárak eredményeit Minőségmenedzsment, Költségek, Logisztika, Motiváció szempontok alapján értékelik. Nagy büszkeségre ad okot a hazai vállalatnak, hogy egy második és két első díjjal is gazdagabb lett idén. A CLAAS Csoport második legjobb fejlesztési projektje a Szikszai György és Ullár Sándor vezetésével végrehajtott repcekasza szerelőterület átalakítása lett. A magyarok megmutatták tudásukat a költséggazdálkodás területén is, hiszen egy olyan projekt, egy úgynevezett „MECCS” lett az aranyérmes (MECCS: Mindenképp megnyerendő csata.), amely a vállalat működése szempontjából kritikus problémára priorizált és hozott megoldást. Ez az alkatrészellátás jobbítására irányult, Urbán Attila és Zornánszki Tamás menedzselésével. A legtöbb megvalósított ötlet és motivált csapatok körében a fokozott munkavédelem és a dolgozói workshopok is elismerést hoztak a magyar gyárnak, az első hely ugyanis itt sem maradt el, köszönhetően Kardos Nikolett, Nóvé Mária és Stalmájer Péter munkájának.
A „Jó ügyekkel” egy szebb jövőért
A CLAAS Hungáriánál hagyománynak számít, hogy a vállalat iparűzési adójának sorsáról a dolgozók döntenek, hiszen azt olyan vállalati és helyi közösségek számára ajánlják fel, akiket a munkatársak javasolnak. A tavalyi évben a dolgozók több mint 75%-a adta le szavazatát arra vonatkozóan, hogy mely szervezetet, közösséget támogassa a törökszentmiklósi gyár. Látva a dolgozók aktív részvételét, a tavalyi évben minden eddiginél több, 14 „jó ügyet” támogatott a vállalat. A kezdeményezés nem csupán segítséget nyújt azoknak, akik hozzájárulnak a város, illetve térség fejlődéséhez, de a dolgozók büszkeségfaktorát is növelik, hiszen egy fontos döntés részesei lehetnek. 2020-ban a korábbihoz hasonló érdeklődés övezi a kiválasztási folyamatot, mely márciusban zárul le.
agronaplo.hu
Megosztás
Hirdetés