Törökszentmiklósi pályázatok közfoglalkoztatási programokra

Közzétéve ekkor: 2019 december 20. 10:10

Alpolgármester továbbra sincs

Pásztor

Mint régóta közismert, a polgármesterrel együtt elvileg tizenkét tagú képviselő-testület, mivel a szavazategyenlőség miatt az 1. vk-ben január 19-én a szavazást meg kell ismételni, jelenleg tizenegy taggal működik. Ebből öten fideszesek, hatan pedig az Otthonunk Törökszentmiklós Egyesület tagjai. Az alpolgármester megválasztásához minősített többség, azaz  minimum hét fő szavazata szükséges.

Miután a Fidesz képviselői nem hajlandók elfogadni Markót Imre polgármester jelöltjét, az  OSZE-s Révi Attilát, patthelyzet alakult ki. Bár a jogszabály szerint ez kötelező lenne,   sem az alakuló, sem az azt követő képviselő-testületi ülésen nem tudott a képviselő-testület alpolgármestert választani.

A mostani önkormányzati ülés előtt érdekes pengeváltásra került sor Budai Ferenc, a fideszes képviselők szószólója és Markót Imre polgármester között. Előbbi Facebookon üzente a következőket:

„Mi kompromisszumkészek vagyunk! …azzal a javaslatunkkal keressük meg Markót Imrét, hogy a holnapi napon jelölje alpolgármesternek Bihari József urat, aki Törökszentmiklós megbecsült költője, köztiszteletnek örvend, igazi lokálpatrióta, személye feddhetetlen. Mi készek vagyunk őt támogatni és vele együtt dolgozni.”

Hogy felmérték-e, az érintett tud-e, képes-e alpolgármesteri feladatokat ellátni, konzultáltak-e Bihari Józseffel, megkérdezték-e tőle, akar-e egyáltalán ilyen funkciót betölteni, az üzenetből nem derült ki. Valószínűleg ilyen beszélgetésre nem került sor, mert Bihari József a testületi ülésen köszönte a bizalmat, de nem kért belőle. Markót Imre reagált az üzenetre, s nem, hogy nem vette komolyan a felvetést, egyenesen gúnyolódásként értékelte:

Sajnálom, hogy fideszes képviselő társaim Bihari József képviselő társunkban elsősorban a költőt látják, azaz kedvtelése szerinti tevékenységre jelenítik meg, és nem a közművelődési szakembert, a tanult és mai napig is gyakorolt szakmáját nevesítik, és nem eszerint értékelik, akkor, amikor alpolgármesteri posztra javasolják a Facebookon keresztül. Éppen ezért az egész nyilatkozatukat egyszerű gúnyolódásnak tekintem.”

Minden esetre Markót Imre polgármester kötelezettségének eleget téve ismét javaslatot tett az alpolgármester személyére, ismét  Révi Attilát terjesztette elő, mondván, vele tud dolgozni, de miként az várható volt, a fideszes képviselők ellenszavazata miatt kísérlete ezúttal is meghiúsult. Törökszentmiklósnak tehát továbbra sincs alpolgármestere, s ebben változás – mivel a kormányhivatal  egy-másfél hónapot ad a törvényesség betartására – nagy valószínűséggel már csak a január 19-i, megismételt szavazás után történik.

***

Korábban, ciklusokon keresztül a Lungo Drom képviselői alkották a Roma Nemzetiségi Önkormányzatot.. Az idén viszont, az októberi választásokon a Jövő Alakítók Szövetsége Egyesület (JASZE)  tarolt, mind az öt képviselői helyre a szervezet jelöltje került be. Az előző ciklusban az RNÖ képviselői nem részesültek tiszteletdíjban.

Az újonnan megválasztott roma testület, azzal az indoklással, hogy aktívan részt kíván venni a település közéletében, szeretné elősegíteni az itt élő romák szocializálódását, felzárkózását, működéséhez kérte az önkormányzat anyagi támogatását havi 40 000 Ft/fő tiszteletdíj összegben az RNÖ öt tagjának. Az idei költségvetésből 400 000 forint biztosítását igényelték e célra, a 2020-as költségvetésbe pedig kérték betervezni ezt a támogatást 2 400 000 Ft értékben. Miután a kérelemből nem derült ki, hogy bruttó vagy nettó összegekről van szó, maguk az összegek pedig magasabbak a jogszabályban rögzített felső határnál, a testület levette a kérdést a napirendről.

***

Az önkormányzat évek óta működteti a különböző közfoglalkoztatási projekteket, amelynek meghatározó elemei az úgynevezett „startmunka programok”. Az idén két ilyet sikerült megvalósítani 100 fővel, s mivel a Belügyminisztérium további létszámbővítést nem támogat, a jövő év stratégiája az elmúlt évek kapacitásának fenntartása és működtetése.

A 2020-as évben mezőgazdasági, illetve szociális jellegű program benyújtására van lehetőség, más jellegű közfoglalkoztatást a Belügyminisztérium nem finanszíroz. A mezőgazdasági startmunka programon belül folytatódik a konyhakerti növények szántóföldi körülmények közötti termesztése, feldolgozása, hűtése, tárolása. A termést a konyhák kapják meg ingyenesen, s a közétkeztetésben kerülnek felhasználásra.

A konyhakert művelése mellett a 2018-ban beszerzett fóliasátorral növelt területen  1000 m2-es fóliaház üzemeltetése folyik, ahol 750 m2-en zöldségtermelés zajlik, 250 m2-en pedig virágpalánták nevelését tervezi az önkormányzat, amelyeket később a város területén ültet el.

Egy illegális szemétlerakóval kevesebb lesz

A szociális program keretében utak javítására, kátyúzásra, padkák rendezésére, járdák felújítására kerül sor, a belvízelvezető program keretében pedig a belvízelvezető árkok, azok folyásfenekeinek, átereszeinek tisztítását, karbantartását tervezi az önkormányzat. Ide lehet sorolni a külterületi utak felületének, környékének rendezését, a gallyazást, illegális hulladéklerakók felszámolását is.

A mezőgazdaságiban 23, a szociális programon belül 66 fő foglalkoztatásával lehet számolni, a bér és a járulék elemek 100 %-os támogatása mellett a dologi költségek finanszírozása a résztvevők számától függően sávosan csökken. Ez utóbbira 5, ill. 11 % saját erőt kell tervezni, ami szám szerint 324.183, ill. 2. 107.724 Ft-ot jelent.

Szemtől Szembe


Megosztás

1 hozzászólás

  • Városlakó says:

    A cikk un. első részéhez kívánok hozzászólni, ill. véleményt közölni mely a 2019 december 19.-i újabb sikertelen képviselő-testületi
    üléssel foglalkozott. Egyszerűen alig hihetőnek, de mondhatnám vérlázítónak tartom amit a „tisztességében megbicsaklott” jelképes
    Fidesz frakció szellemi atyja: Budai Ferenc képviselő(igazgató)úr megengedett magának. Facebook-on üzent, és gyakorlatilag felszólította Markót Imre polgármester urat, hogy kit jelöljön alpolgármesternek…Enyhén szólva „meredek”és alantas eljárás a némileg
    köztiszteletben álló képviselő részéről (aki mellékesen polgármesternek is jelöltette magát !) az ilyenfajta „üzengetés”. Ennyire elfoglaltnak és beképzeltnek tetszik lenni, hogy előzetesen személyesen, vagy telefonon egyeztessen a regnáló polgármesterrel ?
    Arról most ne beszéljünk, hogy ajánlatával vérig sértette az érintett személyt…! Budai képviselő úr ! Lehet, hogy Ön az eredeti munkájához(igazgató) és a képviselői feladataihoz „feddhetetlen minősítéssel” rendelkezik, de a tisztességes diplomáciához halvány lila fogalma sincs !!!
    És mellékesen maga annak az intézménynek a vezetője ahol a jövő generációját nevelik tisztességre, becsületességre, jól művelhető szakmákra. Igazgató úr ! Képviselő úr ! A testületi üléseken eddig látott és általam megtapasztalt képviselői munkájáról azt tudom
    mondani : – a jó Isten igazán jót tett Törökszentmiklós várossal, hogy nem Ön lett ennek a polgármestere, – mivel képviselőnek is
    alkalmatlan !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés