Tisztázás és pótlás
Közzétéve ekkor: 2014 július 9. 9:52Tisztelt Szerkesztőség!
A közelmúltban a Facebookon komoly vita robbant ki arról, hogy az önkormányzat köteles-e beszámolni a város polgárainak a közpénzek kezeléséről. Akadt, aki makacsul állított önkormányzatnak semmi ilyen jellegű kötelezettsége, s így a lakosságnak ezt követelni joga sincs. Ugyanebben az időben volt, aki Serfőző képviselő úr tiszteletdíja után érdeklődött nem kevés rosszindulattal. Akkor ő válaszolt azzal –később lapjuk is átvette -, hogy közzétette az összes képviselő tiszteletdíját némi egyéb kiegészítéssel. Úgy gondoltam a vitás kérdést cáfolhatatlanul lezárom, a szerzett pénzecskékhez pedig kerestem egy kis adalékot. Ismerve az újságot, biztos vagyok benne, nem zárkóznak el levelem közlésétől.
Tóth Péter
” Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 32. §-a szerint a közfeladatot ellátó szerv – a települési önkormányzat is – a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és – személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan – köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.
Az Info tv. alapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat (Info tv. 37. § és 1. számú melléklet) internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen kell hozzáférhetővé tenni (a továbbiakban: elektronikus közzététel).”
A közzétett adatok megismerése személyes adatok közléséhez nem köthető
Közérdekű adatok közzététele a 2009. évi CXXII. törvény alapján
5200-Törökszentmiklós Dózsa György u. 17. Tel/Fax: 36 56 390 970
tmlogisztik@tm.logisztik.t-online.hu
Fehér Péter ügyvezető: 142.000 Ft/hó személyi alapbér – Heti munkaidő: 20 óra
A béren kívül saját tulajdonú gépkocsi munkavégzéshez kapcsolódó használata során költségtérítés illeti meg, amelynek mértéke, havi 1000 km használat alapul vételével. A jogviszony megszűnése esetén járó juttatás nincs.
Felügyelő bizottsági tagok tisztelet díja:
Dr. Ondok László Felügyelő bizottság elnök 60 000 Ft/negyedév
Török András Felügyelő bizottsági tag 45 000 Ft/negyedév
Kovács László Felügyelő bizottsági tag 45 000 Ft/negyedév
Hatályos: 2013. január 01-től
Vezető tisztségviselők díjazása
A Törökszentmiklós Térségi Víz- Csatornamű Kft.
175/2009. (VIII.29.) Korm. rendelet szerinti adatainak közzététele:
Vezető Tisztségviselő
Név |
Csűrös Krisztián |
Munkakör |
ügyvezető |
Munkaviszony kezdete |
2012.01.01 |
Személyi alapbér bruttó |
430 000,- Ft/hó |
Prémium keret az alapbér %-ában |
maximum 130 % |
A Felügyelő Bizottság Elnöke
Név |
Fejes Ferenc |
Kinevezése: |
2012.07.01 – 2014.06.30 |
Tiszteletdíja |
|
2012. évben |
66.700 Ft / hó |
2013. évben |
66.700 Ft / hó |
A Felügyelő Bizottság Tagjai
Név |
Ulviczky László, Fülöp Emil. Budai Ferenc, Kazinczi István |
Kinevezésük: |
2012.07.01 – 2014.06.30 |
Tiszteletdíjaik |
|
2012. évben |
49.000 Ft / hó |
2013. évben |
49.000 Ft / hó |
Kommunális Kft.: Az oldal szerkesztés alatt ..
Gazdaságfejlesztő Kft.: Kovács László. 15.000 Ft/hó Tekse András 15.000 Ft/hó
Megosztás
Hirdetés
2 hozzászólás
2014. június 26. Testületi ülés – 15. NAPIRENDI PONT
Előterjesztés Felügyelő Bizottsági tagok megválasztása – Dr.Ondok László jegyző röviden ismerteti az előterjesztést.
Kérdés, észrevétel nem volt.
Dr. Juhász Enikő polgármester szavazásra teszi fel az előterjesztést. Szavazás után megállapítja, hogy a Képviselő-testület jelenlévő 7 tagja 7 igen, egyhangú szavazattal meghozta következő határozatát.
111/2014. (VI. 26.) Kt.
H a t á r o z a t: felügyelő bizottsági tagok megválasztásáról
1.Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Törökszentmiklósi Logisztikai Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonosi jogainak gyakorlója, a társaság Felügyelő Bizottságába
– Kovács Lászlót – (lakcím: 5200 Törökszentmiklós Kossuth u. 17. anyja neve: Koczó Julianna)
– Török Andrást – (lakcím: 5200 Törökszentmiklós, Táncsics 64. anyja neve: Ipolyi Róza)
– Dr. Ondok Lászlót – (lakcím: 5008. Szolnok Karikás u. 15. anyja neve: Balogh Magdolna Mária)
2015. május 31-ig terjedő időszakra tagnak megválasztja.
2. Felhatalmazza Dr. Juhász Enikő polgármestert az 1. pontban szereplő változások cégjegyzékben történő átvezetéséhez szükséges okiratok aláírására.
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Talán annyit javítanék ha megengedi, hogy Csűrös Krisztián helyett dolgozói elmondása alapján SZABÓ PÉTER alpolgármestert tisztelhetjük a vezetői székben.Hosszú útja volt a vezetői székhez. Alulról jött az alpolgármesteri székből és jól kiválasztott, megfelelő szakértelemmel rendelkezik. Eddig havonta kellett vízdíjat fizetni, most már 3 havonta és erről senkit nem tájékoztattak csak befizetéskor..
A Kommunális Kft.-nél pedig biztos annyi az érdekeltség, hogy nem tudják nagyjaik nevét felsorolni. Nem számít a közérdekű adat közzétételi kötelezettsége.
A havi juttatásaik pedig a Mi adófizetői pénzeinkből mennek, ezért emelnek?
A cikkében szereplő nevek majdnem mindegyike kötődik az önkormányzathoz.Így kell ezt csinálni tűzközelben.