Saját fogait építette házába a balatonboglári gazda
Közzétéve ekkor: 2021 február 8. 16:16Tanyányi köztársaság működik Balatonboglár határában. A lélekszámát tekintve kétszemélyes államalakulat vezetője Csere János, további állampolgár Csere Jánosné Terézia. A gazda a maga örömére húz fel szakrális épületeket a téglamúzeumként is funkcionáló tanyáján, újabban pedig a YouTube-on osztja meg gondolatait immár tizennégyezres rajongótáborával.
„A Bugaszegi Köztársaságot 2011. április tizenegyedikén kiáltottam ki a Balatonboglár határában található tanyámon. A jogi aktusról levélben értesítettem az ENSZ-et, belefogalmazva, hogy ez immár nem Magyarország része, hanem olyan önálló entitás, mint a Vatikán az olasz államban. Egyúttal kinyilvánítottam, hogy természetesen elfogadom az engem körülvevő ország jogrendjét, használom a pénznemét és az infrastruktúráját, viszont a szellemi leválásom végleges.
A magyar hatóságokkal nem foglalkoztam, csak kitettem egy táblát a határra, hogy Bugaszegi Köztársaság.”
A Bugaszegi Köztársaság többek közt ipartörténeti emlékpark, hiszen az ország minden tájáról és mindenféle korszakból találni itt monogramos téglát; emitt egy Esterházy, amott gróf Széchenyi Béla. Viszonylag friss építmény a bugaszegi Batthyány-örökmécses, mely Kossuthnak, Széchenyinek, Deáknak és a többi tizenkilencedik századi szabad magyarnak állít emléket.
„Egyszer csak odalépett hozzám Göncz Árpád, hogy mi ez a hatalmas szőr a nyakamon, ő ilyet még nem látott, és ugye megcsavargathatja.
„Tessék beütni a keresőbe, hogy Bugaszegi tanya, talál kábé negyven filmet, ezrek csámborogtak mindegyiken. Közel tizenötezer követőm van, a nézettségem jóval egymillió fölött jár, A Jani bácsinak vitaminhiányosak a malacai című filmet háromszázhetvenezren nézték meg, egy fickó azt kommentelte alá hogy „papikám, maga nagyon gyémánt”; a Karantén 4-en száztizenötezer kattintás van, némelyiken háromszáz fölé megy a hozzászólások száma.
Tovább a 24.hu-ra
Megosztás
Hirdetés
1 hozzászólás
A Viktor nagybirtoka is önálló köztársasággá lesz „kikiáltva” mêg a 22-es választások előtt. Neve ez lesz: Or-bánsági Köztársaság Ez is miniállam lesz az államban, mint jelenleg Felcsút, ahová akárki már ma sem teheti be a lábát…pedig még nincs „kikiáltva”…. de ami késik az nem múlik…