Rádől a pénzeső a köztársasági elnökre és családjára, plusz a csókosokra

Közzétéve ekkor: 2019 december 6. 9:33

Kisnyugdíjas megállítaná…

Olvasom a híreket, és döbbenten nézek. Megint pénzeső dől egyesekre! Kezdem  akkor egy pici történelemmel! Sokan Rákosi Mátyásnak hiszik az elhíresült mondást, pedig Marosán György mondta, és ma is nagyon igaz: “ Nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy elvtársak”.

No, ez jutott eszembe, mikor olvasom, hogy Gulyás Gergely beterjesztette, hogy az államfőnek megduplázzák a fizetését, és mellé a következő juttatások járnának a  feleségének : ha meghal Áder, akkor 2 milliós özvegyi nyugdíj járna. (Ez gondolom kölcsönös.) Kétfős titkárság, amit nem tudom, mi a fenére használna a nagyságos asszony. Mellé személygépkocsi használat magán és hivatalos célra – a magán célt értem, de a hivatalost nem.

Eddig abban a tudatban voltam, együtt járnak, ha az asszonyt is meghívják valahova.  Kíséret is dukálna neki, nehogy már eltévedjen ebben a fene nagyvilágban, s természetesen járna hozzá külön orvosi kíséret is. Ezt megértem, mert tanultak szegény Kövér László rosszullétéből a repülőgépen /sicc./ Napidíj és költségtérítés, no és persze I. o. repülő és vonatjegy.  De még nincs vége. Ugye gyermekeik is vannak, 4 fő is. Szép család, nem is kicsik már, ezért nem árt saját lábra állítani  őket. Nem tudom, miért is kéne drága jó édesapjukat kísérgetni hivatalos útjain a gyerekeinek, de tény, ha utazhatnékjuk támad, akkor jár majd nekik is az ingyenes I. osztály minden utazásnál és költségtérítés, plusz napidíj.

A volt elnökökről sem feledkeznek meg! Nekik is járna a kibővített titkárság. Még az “álamfőt” értem, hiszen ő még készül a diplomájának megszerzésére, és fontos a segítség. Na, de milyen plusz költségtérítésre volnának jogosultak? Eddig is milliós a nyugdíjuk,  de ha Áder János illetménye nő, akkor az ő nyugdíjuk is meg fog egyezni a köztársasági elnök jövedelmével. S az emelés nemcsak az államfőkre, hanem a miniszterelnökökre és az alkotmánybírókra is vonatkozik. Ja és az az ingyenes kis otthonról se feledkezzünk meg, mert az is jár.

Na, már most, mivel az állami szervek vezetői is végtelenül alul vannak fizetve, ami szomorú, így őket is megdobják 1-2 millió plusszal havonta. Hát tragikus, mert több éve nem kaptak szegények fizetésemelést! Szívem szakad meg azonnal.

De nézzük mi, a pórnép mit nem kaptunk az elmúlt 10 évben!

Hát kérem szépen, nem volt 10 éve minimál nyugdíjemelés, 28500 Ft a mai napig. Azt mondják, pár ezer embert érint csak, de ez nem igaz! Mindenkit érint. Elmondom miért. Ehhez az összeghez van kötve minden szociális juttatás, lakástámogatástól a közgyógyellátásig, nem sorolom. S mivel évenként 2 – 2,8 % emelkedik a nyugdíj, ami semmi, de arra pont elég, hogy kiessenek emberek százezrei a fenti juttatási lehetőségekből. Ezzel pedig nem havi 1-2000 forintot nyernek, hanem néha havi több ezer forintot veszítenek.  Tehát még lejjebb csúsznak! Éves szinten akár 70000 ezer forinttól is elesnek. Ami a mai gyógyszeráraknál vagy a fűtésnél tetemes összeg.   

Családbarát kormányunk 10 éve nem emeli a családi pótlék összegét sem. Ez havi 12200 Ft, egy gyermekes családnál. Mibe számoljak? Pelenkába vagy élelmiszerbe, esetleg ruhába? Tessék mondani, mire elég ez az összeg? Emelkedik minden, az élelmiszerek, ruházat ára, a rezsi, igen az is, hiszen elinflálódott a pénzünk és az árak emelkednek, még akkor is, ha erről mélyen hallgatnak. Mi kisnyugdíjasok, minimálbérből élők, “átlagfizetést” kapók érezzük a saját zsebünkön.

Igen nő a nélkülözők száma szégyenszemre!

Kedves honfitársaim!

Senkinek ne legyen kétsége, hogy a képviselők meg fogják szavazni ezt a szégyenletes javaslatot. Pedig ők nem nélkülöznek!  A képviselői fizetések a nemzetgazdasági átlag háromszorosa. Kövér László fizetése csak az elmúlt félévben 1 millióval nőtt. De egy egyszerű frakcióvezető is 1,979 millió forintot kap havonta, ami független attól, melyik pártot is képviseli. Még nem hallottam, hogy ki vagy kik adományozták oda jövedelmük egy részét valamelyik alapítványnak vagy éppen magánszemélynek!

Bizony, kicsi az a zsemle egyre kisebb nekünk. Vannak, akik megvásárolni sem tudják, míg azoknak,  akik a ti adótokból élnek, egyre nagyobb – fogalmazzak finoman? – az étvágyuk a ti pénzetekre! Aki akarja, használja Marosán György szavait, mert most igaz csak igazán “elvtársak”!

Itt a gyengébbek kedvéért leírom, az elvtárs szót nem a kommunista, szocialista elvű emberekre értettem. Vannak már keresztény hitet valló “elvtársak”,  igaz, nekik a kereszténységhez maximum annyi a közük, hogy meg lettek anno keresztelve. Ha meglettek. Tessék mondani, meg lehetne ezt állítani?   Vagy hagyjuk még jobban kifosztani ezt a kis országot és annak népét?

Javasolnám elolvasni a mai híreket, mi került orosz kézbe, és mit játszottak még át a nemzeti vagyonból másoknak!

    Rosta Ágnes         


Megosztás

1 hozzászólás

  • Dea says:

    Az uszitasnak és a lazitasnak nem vagyok ahive sőt elutasitom lásd mikor Csurka ezt tette ő maga elbujdosott. Ha van bizonyíték ki kell perelni ha volt választási csalás és jogiutra kell terelni és új választásokat kell kiiratni. Az embereknek nem egymással van problémája hanem a hatalommal, nem lenne jó ha egymásnak esnenek asoval és kapaval. Jogilag nagyon fontos hogy bárki bármit is tesz ne lehessen jogilag támadni. Három tartó pillére kell hogy legyen a szakszervezetek akik a munkasosztalyt képviselik az ellenzekkel a nemzet többsége és az alkotmanyvedelmi hivatal akik a jogra és a nemzetre azaz az állampolgárok védelmére tettek esküt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés