Nyílt levél Orbán Viktornak, a nincstelen miniszterelnöknek
Közzétéve ekkor: 2022 július 4. 17:15a megalázott kisnyugdíjastól!
Nem szégyelli magát?
Pedig kéne. Ön kapott 2 millió forint plusz tiszteletdíjat azért, mert becsülettel szolgálja a hazáját! Volt a képén bőr, és elfogadta úgy, hogy közben mélyen megalázza azokat az embereket, akiknek a munkájából Ön tanulhatott, és ennek az országnak a miniszterelnöke lehetett.
De bocsánat! Nem is az ország választotta magát, hanem az a 133 nagyon bátor ember, aki nyal magának azért, hogy rajtunk gazdagodjanak!
Maguk megnyerték kb. 2,8 millió embernek „hála” a választásokat. Azt ígérték, hogy nem lesznek megszorítások. De az inflációt elengedték, nem tudjuk, mikor lesz vége az áremelkedéseknek. Emelik a kamatokat ész nélkül, így minden hiteles retteg, még azok is, akiknek fix kamatozású hitele van. A diákhitelek kamatai is nőnek.
S akkor jövünk mi, nyugdíjasok!
Maguk imádnak átlagokban beszélni. Hát lássuk, mit adnak! Elsőnek csak a saját nyugdíjamról beszélek. Maguk a tavalyi nyugdíjat emelik meg 3,9 %-kal. Leírni is szégyen. De hogy ez mennyi is, azt nézze meg. Kapok napi 146,78 forintot januárig visszamenőleg. úgy, hogy ebben benne a 13. havi nyugdíj korrekciója is. Mondja, mit lehet ezért ma kapni? Megjegyzem, a fogyatékosok napi 45 forintot kapnak, a minimál nyugdíjasok pedig napi 40,71 forintot. Nekem ne mondja, hogy azért kevés a nyugdíjuk vagy a járadékuk, mert nem adóztak, vagy nem dolgoztak eleget! Vannak ilyenek is, de a döntő többség önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. Tudja, hogy a gyógyszerek ára is az egekbe szökött, hogy az inkontinencia betétekért július 1-től teljes árat kérnek? Ez nem csak a nyugdíjasokat érinti, hanem a fiatalabb betegeket és kórházakat is.
Ugyanakkor magának a tiszteletdíj emelés napi 10989 forintot jelent!
Magának van öt unokája. Mit érezne, ha a kenyérre nem tudnának egy kis vajat és felvágottat tenni? A kérdés persze költői, mert tudom, Önöket ilyen veszély nem fenyegeti. De az országban több százezer család él így.
Volt pofájuk
a far-hátat és a csirke szárny végét (evett már?) ársapkázni? Tudja azt, hogy már ezen termékeket is korlátozzák, és csak 1-1 kg-ot vásárolhatnak a szegények? Azt szajkózza, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború és a gazdasági válság árát. Mégis keményen fizetjük, mert az euró és a dollár, amiért vásárolunk mindent, ami itthon nincs, már több mint 400 Ft-ot ér.
Mi vásároltuk a legdrágábban a gázt az oroszoktól az unión belül, ennek ellenére a mi tárolóink feltöltöttsége csak 40 %-on áll. Július van. Nem lesz télen mivel fűteni. Nem mindenki tud átállni a még drágább fa vagy szén fűtésre. Mi lesz az önkormányzatokkal, akiktől elvették sok más után a rezsicsökkentést? Hogyan lesznek az óvodák, bölcsődék, iskolák idősek otthonai fűtve és világítva?
Mennyi pluszt fognak a szülők fizetni a gyerekek étkezésére ősztől? A gyerekek az ápolásra szoruló szülőkért? Hogyan lesz közvilágítás?
Tudta, hogy egyre nő a munkanélküliség? Nincsenek megrendelések, rúgják ki az embereket a munkahelyekről. Bedolgozóvá silányították el az országot. Nincs termelésünk, amiből pénz lenne. A magyar emberek helyett kínai, vietnámi, indiai vendégmunkásokkal van tele az ország.
Önök csak adóztatni tudnak. Mióta hatalmon vannak, annyi adóbevételük van, mint még soha. Látszata viszont semmi. Még ezt a kis nyugdíj korrekciót is államkötvény kiadásból fedezik, ezért késik egy hónappal a kifizetése. Ezt egyszer majd kamatostól kell visszafizetniük a fiataloknak. Akinek van nyelvtudása, az menekül itthonról. Mi idősek már nem tudunk.
Maguk azt hiszik, minden nyugdíjas demens, tanulatlan.
Hát felvilágosítom, nincs így. Nagyon sokan vagyunk, akiket nem tudtak félrevezetni. Mi vagyunk azok, akik nem magukra szavaztak. Tudja mi a szerencséjük? Egy olyan gyenge ellenzékük van, akik képtelenek még az összefogásra is. Ehhez jön az emberek jogos félelme a 3. világháborútól. Állítólag ön egy személyben dönt mindenről. Ha így van, az meg is látszik. Ön tanult ember, de se nem okos, se nem intelligens. Ezt naponta látjuk, tapasztaljuk. Lehet, a húsvéti sonkafőzéshez és a felcsúti veteményesben termelt tökhöz ért, de a hazája vezetéséhez nem!
Szidja az európai uniót naponta, de a pénzük kéne. Bizony, nagyon kéne, mert ha nem kapjuk meg, akkor itt vagy államcsőd lesz, vagy eladósítja az országot egy életre a kínai és orosz pénzből. Amiből sajnos már így is sok van, de látszata semmi.
Miért csak a saját feje után megy?
Mikor e sorokat írom, akkor az MNB és az OTP elemzői szerint a folyó fizetési hiánya az országnak romlik, s az év végére 7% körülire vagy még többre becsülik. Mondja, miért nem kéri ki a hozzáértők véleményét? A világ 140 országa csatlakozott a minimál adóhoz, mi ellenezzük. Elgondolkozhatna ezen is. Volnának még tanácsaim például a haza védelméről, az egészségügyben dolgozókról és a pedagógusokról, de tudom, nem érdekli, velük mi lesz.
Tehát csak annyit tudok mondani, maga szándékosan teszi tönkre ezt a csodás kis országot, amit mi a hazánknak tartunk.
Tudja, a diktátorok nem maradnak örökké a helyükön.
A történelem egyszer mindenkit a helyére tesz. Önnel és imádóival is ez fog történni. Tudom, én ezt már nem fogom ezt megélni, viszont jusson majd eszébe, volt egy öregasszony, aki előre szólt! Nem lehet folytonos elnyomásban tartani az embereket, nem lehet mindenkit megalázni. A harácsolt vagyonokat még senki sem vitte a sírba! Addig változtasson, amíg fel nem kell a nép, mert a nyomor,a nincstelenség az elnyomás és az elkeseredettség ezt fogja kiváltani.
Hazámnak kívánok békét, szeretetet és élhető emberi életet! Akik meg ezt elveszik tőlünk, azoknak méltó büntetést!
Magyarország, 2022. 07. 04.
Rosta Ágnes,
a kisnyugdíjas
Megosztás
Hirdetés
5 hozzászólás
Sajnos én is kisnyugdíjas vagyok. Az egészségi állapotom se a legjobb. De üzenem minden elégedetlenkedő társamnak hogy az hogy kevés a nyugdíja nem Orbán Viktor tehet. Ha kapna napi csak mondok jelképesen 2000ft pluszt tudom hogy felesleges dologra költené. Ha kap nem jó. Ha az ellenzék háborúzni akarna az jó lenne.Úgy ahogy van béke az nem jó. A sok süket agymosott ember akin látni hogy tényleg nem tud gondolkodni csak fikázni a rendszert és nem becsüli a békét szítja a feszültséget. Jobb lenne nincstelennek lenni ? Jobb lenne attól félni mikor leszel hajléktalan? Gondolkodj mi a jobb. Nem a kormányt szidni hanem örülni annak hogy menti a segged. Azt hogy mennyi a pénze? Hm. Amennyit érdemel.Attól te nem leszel gazdagabb ha nekik is kevés van. Nezz körül a saját házad táján. Én is ezt tettem s lám megélek/ pedig 80000-ret még most sem fogja elérni a nyugdíjam/.
KEDVES NÉVTELEN! AZ, HOGY 12 ÉVE NEM RENDEZTÉK A NYUGDÍJAKAT AZ IGEN IS AZ ORBÁN KORMÁNY HIBÁJA! ÉN PÉLDÁUL BIZTOS NEM KÖLTENÉM FELESLEGES DOLGOKRA. MIVEL BETEG VAGYOK ÍGY ÉPPEN AZ ELŐBB HOZTÁK A GONDOZÁSI DÍJRÓL AZ EMELÉST. ARRA MENNE ÉS AZ EMELKEDŐ GYÓGYSZEREIMRE. AZ ELLENZÉK NEM AKAR HÁBORÚZNI EZ A KORMÁNY PROPAGANDÁJA! FÉLELEMBE TARTANI AZ EMBEREKET. ÉN MÁR MEGÉLTEM A II. VILÁGHÁBORÚT GONDOLJA, HOGY NEM BECSÜLŐM A BÉKÉT? AZ ÉN „SEGGEMET” AHOGYAN FOGALMAZ NEM A KORMÁNY MENTI. A HAJLÉKTALANSÁG AKKOR VESZÉLYEZTETNE HA NEM TUDNÁM FIZETNI A REZSIM. NAGYON KELL SPÓROLNI. TÉLEN PÉLDÁUL 16,5 FOK VAN NÁLAM. MERT EDDIG ÉR A TAKARÓ ENNYIT TUDOK KIFIZETNI. ATTÓL LENNE AZ ORSZÁG GAZDAGABB HANEM LOPNÁK EL MAGUKNAK ÉS A CSÓKOSOKNAK A PÉNZÉT AZ ÁLLAMNAK. ÖRÜLŐK, HOGY ÖN MEGÉL A 80000 FORINTOS NYUGDÍJÁBÓL. TUDJA ÉN IS MEGÉLNÉK A NYUGDÍJAMBÓL HA NEM LENNE HAVI 40000 FORINT A GYÓGYSZER ÉS TÁPSZER KIADÁSOM. MERT A KORMÁNYNAK HÁLA A RÁKOSOK GYÓGYSZEREIT ÉS A TÁPSZERT FIZETŐSSÉ TETTÉK. ÖN IS GONDOLKODJON EL MÁSOK ÉLETÉN MIELŐTT BÍRÁL ÉS VÉDI EZT AZ ÉLHETETLEN RENDSZERT. JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK ÖNNEK.
Teljesen igaza van!
Az a baj, hogy el sem jut Orbán Viktorhoz.Sőt szerintem egy illetékeshez sem.Sajnos ez a színtiszta igazság.Jó egészséget kívánok a néninek.Sokak nevében írta ezeket.
Orbán Viktort ezeket az igaz szavakat soha nem fogja elolvasni.
Ha olvasná is nem hatna rá, mert túl van ő már azon a ponton.