Nyílt levél a miniszterelnöknek
Közzétéve ekkor: 2016 november 30. 16:30NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉNEK!
ÁGNES ROSTA·2016. NOVEMBER 30.
ELŐSZÖR IS ELNÉZÉSÉT KÉREM A NAGY BETŰS ÍRÁSÉRT, NEM KIABÁLOK, CSAK VAK VAGYOK ÉS GYENGÉN LÁTÓ MEG IDŐS.
ÍGY KÉRDEZNÉK.
TUDJA, KÉREM, MI MOST ITT TANAKODUNK. NEM KICSIT, NAGYON. GONDOLKOZUNK AZON, MIÉRT IS KELL NEKÜNK EZ A SZÖVEG: “EZ EGY GESZTUS A NYUGDÍJASOK IRÁNTI TISZTELET KIFEJEZÉSE” . ÖN NYILATKOZTA TEGNAP, EZZEL INDOKOLTA, HOGY 2,7 MILLIÓ SZÉPKORÚ NYUGDÍJAS KAP 1,6 % NYUGDÍj EMELÉST, És IDÉN MÉG KARÁCSONYI FIGYELMESSÉGKÉNT 10 000 FORINTOS ERZSÉBET UTALVÁNYT.
NO AKKOR KÉRDEZEM, MI AZ, HOGY GESZTUS FELÉNK? MI A NYUGDÍJUNKÉRT TUDNIILLIK MEGDOLGOZTUNK. ERGO JÁR! MINT AHOGYAN A TÖRVÉNYBEN RÖGZÍTETT NYUGDÍJEMELÉS IS. TEHÁT NEM GESZTUS EZ, HANEM JÁRANDÓSÁG.
AZON MOST VITATKOZHATNÁNK KÉREM, HOGY MI ALAPJÁN SZÁMOLJÁK, DE NEM ÉRDEMES. ELDÖNTÖTTE A PARLAMENT. MI TÖRVÉNYTISZTELŐ ÁLLAMPOLGÁROK ISSZUK ENNEK A LEVÉT. NEM EZT ÍGÉRTÉK UGYAN, DE EZT MÁR MEGSZOKTUK. ÖNÖK NEM TARTJÁK BE AZ ÍGÉRETEIKET.
ÍGÉRTEK 13. ÉS 14. HÓNAPOT IS, TUDTUK NEM LESZ ABBÓL SE SEMMI, MERT KÉPESEK VAGYUNK REÁLISAN GONDOLKOZNI. HA KIÁLLNA VALAKI A KORMÁNYÁBÓL, ÉS AZT MONDANÁ, EMBEREK, NINCS ENNYI PÉNZ, ÍGÉRTÜK UGYAN, DE ELSZÁMOLTUK MAGUNKAT, NEM KICSIT, HANEM NAGYON , HÁT MEGÉRTENÉNK. TUDOMÁSUL VENNÉNK. DE KÉREM, NE HÜLYÍTSENEK! NINCS ITT SEMMIFAJTA BÚJTATOTT VAGY NYÍLT 13. HÓNAPI JUTTATÁS.
TUDJA, MIKOR LENNE? HA AZ 1,6 % NYUGDÍJEMELÉS MELLÉ MINDENKI A NYUGDÍJÁNAK MEGFELELŐ ÖSSZEGET KAPNÁ PLUSZBA. AZT HÍVJÁK 13. HAVI NYUGDÍJNAK. NO DE UGYE ERRŐL SZÓ SINCS.
DE MENJÜNK TOVÁBB. IMÁDJÁK AZ ÁTLAGOT, TUDOM ÉN ,HISZEN ABBAN SEMMI KONKRÉTUM NINCS. NOS ÉN VÉGEZTEM EGY PICI KÖZVÉLEMÉNY KUTATÁST AZ ISMERŐSEIM KÖZÖTT + HOZZÁADTAM AZ ÚJSÁGOKBAN OLVASOTTAKAT, ÉS KIDERÜLT, A NYUGDÍJASOK 80 %-ÁNAK NINCS 120 EZER FORINT NYUGDÍJA. VAN VISZONT 30-80 EZER FORINTIG. INNEN ÉRDEMES SZÁMOLNI. LEGYÜNK NAGYON NAGY VONALÚAK! VEGYÜK A 80 EZER FORINTOT.! NO KÉREM, ANNAK A 1,6 %-A 1280 FORINT. EBBŐL AZONNAL TESSÉK ÁM LEVENNI -290 FORINTOT, AMIT VAJNA FÉLE TV DÍJ EMELÉS MIATT FIZETÜNK JANUÁRTÓL. KEREKÍTSÜNK, MARAD 1000 FORINT. / MÁR UGYE AZOKNAK , AKIKNEK 80 EZER A NYUGDÍJA / AZÉRT LEÍROM, HÁTHA AZ UNORTODOX SZÁMÍTÁSOK MÁST MUTATNÁNAK, SZÓVAL MINÉL KISEBB A NYUGDÍJ, ANNÁL KEVESEBB ÖSSZEG MARAD.
VOLT MOSTANÁBAN A KEZÉBEN MONDJUK VALAMELYIK CÉGNEK A REKLÁM ÚJSÁGJA? NEM HISZEM. GONDOLOM KEDVES FELESÉGE SEM AZT BÖNGÉSZI, NEM AZ ALAPJÁN VÁSÁROL. MI VISZONT IGEN. LEGYEN A TOJÁS. HÁT AZ “S” MÉRETŰ LEGOLCSÓBB IS 33-40 FORINT KÖZÖTT VAN. ENNEK CSÖKKEN UGYAN JANUÁRTÓL AZ ÁFÁJA. DE AZ ÁRA VISZONT MERÉSZEN MÁSZIK FEL. MIRE ITT A JANUÁR EGY FILLÉRREL NEM LESZ OLCSÓBB, MINT AHOGYAN VISSZAMÁSZTAK AZOKNAK A FRÁNYA DISZNÓHÚSOKNAK IS AZ ÁRAI MINDEN ÜZLETBEN, PEDIG AZ ÁFA CSÖKKENT. NEM KICSIT, NAGYON. TEHÁT OTT TARTUNK, AHOL TAVASSZAL + INFLÁCIÓ. JA IGEN ,EZ FONTOS, EZ MEGY MAJD FEL. ATTÓL FÜGG, KI SZÁMOLJA. HA ÉN, AKKOR 30 % KÖRÜL VAN MOST JELENLEG. HA ÖNÖK, AKKOR JÖVŐRE LESZ KB. 2-3 % KÖZÖTT. MÉG EGY PÉLDA. ETETTEK A TEJ ÁFÁJÁNAK CSÖKKENTÉSÉVEL. IGEN ÁM, DE OTT A KISBETŰK KÖZÖTT VAN, EZ CSAK A NYERS TEJRE VONATKOZIK. AMIT FELDOLGOZNAK, MÁR PEDIG FEL KELL, HISZEN HA MÁST NEM IS, DE PASZTÖRIZÁLNI CSAK KELL A TEJET, MIELŐTT DOBOZOLJÁK. NOS ANNAK MARAD AZ ÁFÁJA, EHHEZ VEGYÜK HOZZÁ A SZÁLLÍTÁS ÉS EGYÉB KÖLTSÉGEKET. MÁR HOZZÁVETTÉK ELŐRE, HISZEN AZ ELMÚLT 1 HÓNAPBAN AKI VETT TEJET, TUDJA, KB. 100 FORINTTAL DRÁGULT. MAJD JÖN 30 % KÖRÜLI KENYÉR ÁREMELÉS IS. SZÓVAL MÁRIS ELÚSZOTT AZ 1,6 % MINDENKINÉL.
DE SZÉDÜLJÜNK VISSZA MÉG A NYUGDÍJHOZ ÉS AZ ERZSÉBET UTALVÁNYHOZ!
NAGYON FONTOS!
KI A NYUGDÍJAS?
NYUGDÍJAS ,AKI UGYE BETÖLTÖTTE A 63-65 ÉVET, ÉS MEGVAN A SZOLGÁLATI IDEJE. DE MI VAN AZOKKAL, AKIK 2011-G NYUGDÍJASOK VOLTAK VAGY ROKKANTSÁGI VAGY KORKEDVEZMÉNYESEN? TUDOM ÉN, ELVETTÉK, JÁRADÉKOSOK LETTEK. NOS ŐK AZ 1,6 % KAPJÁK, DE VAJON KAPJÁK-E A 10 000 FORINTOS ERZSÉBET UTALVÁNYT?
ERRŐL MÉLY A HALLGATÁS.
AZT NYILATKOZTA, NEM AKARTAK KÜLÖNBSÉGET TENNI KIS ÉS NAGYOBB NYUGDÍJASOK KÖZÖTT. EZÉRT LESZ EGYSÉGES AZ UTALVÁNY IS. DE MIÉRT IS UTALVÁNY? MIÉRT NEM LEHET JÓ MAGYAR FORINT?
TUDJA KÉREM, VAN AKINEK ÉLELMISZERRE KELLENE, VAN AKINEK GYÓGYSZERRE, MÁSNAK VISZONT TÜZELŐRE , ESETLEG REZSIRE – TUDJA ARRA A CSÖKKENTETTRE, AMIT A KISNYUGDÍJAS NEM ÉREZ ÁM -. AZ ELMÚLT 3 ÉVBEN NEM TUDTAM ANNYIT SPÓROLNI A REZSICSÖKKENTÉSSEL, MINT A MINDENKORI INFLÁCIÓ. KÉPZELJE EL, TUDOM, HOGY EL FOGJA TUDNI KÉPZELNI, HISZEN A FELCSÚTI KIS CSALÁDI FÉSZEKRE, MELYET VOLT OLYAN KEDVES BEMUTATNI 1993-N A VÁLASZTÁSOK ELŐTT, ÉN MÉG EMLÉKSZEM, HONNAN JÖTT. REMÉLEM ÖN IS. BÁR A HÁZA NAGYON MEGVÁLTOZOTT AZÓTA.
SZÓVAL KI A NYUGDÍJAS?
KINEK MI JÁR A TÖRVÉNYEIK – NEM TÉVEDÉS ÖNÖK TÖRVÉNYE, MI CSAK TISZTELETBEN TARTJUK – SZERINT. MERT ÖNÖKNEK TUDJUK, MI JÁR, HISZEN MEGSZAVAZZÁK MAGUKNAK VAGY A PARLAMENTBEN VAGY AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL. AZ ÖNÖK JÁRANDÓSÁGA AZ ELMÚLT 1 ÉVBEN MENNYIVEL NŐTT? UGYE NEM 1,6 % -KAL? PERSZE, HOGY NEM. ÖNÖKNEK JÁR CAFETÉRIA, LAKHATÁSI, GÉPKOCSI HASZNÁLAT – JÓ EZ UTÓBBI NEKEM IS JÁR, AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT BIZTOSÍTJA . ( TALÁN ÉRZI A KÜLÖNBSÉGET ) .
HA MÁR EZ A MEGALÁZÓ NYUGDÍJEMELÉS ÉS HOZZÁ A MÉG MEGALÁZÓBB ERZSÉBET UTALVÁNY, AMIT “TISZTELETBŐL” KAPUNK ÚGY, HOGY – FELÉPÍTETTÜK EZT AZ ORSZÁGOT, AMIT ÖNÖK NEM ÉRTÉKELNEK. NEM LÁTTÁK, MERT HOGY IS LÁTHATTÁK VOLNA. A SEMMIBŐL ÉPÜLT FEL. LE VOLT BOMBÁZVA, KI VOLT RABOLVA, MÁS ÁM EGY FÉNYKÉP ÉS MÁS A VALÓSÁG – NE TESSÉK MINKET, IDŐSEKET HÜLYÉNEK NÉZNI.
S VÁLASZOLJANAK A KÉRDÉSEINKRE. MERT ÖNÖK ÉRTÜNK VANNAK! TEHÁT JÁR A MAGYARÁZAT.
SZÓVAL KINEK MI JÁR PONTOSAN ÉS MIÉRT ?
MIÉRT VAN AZ, HOGY LESZ OLYAN IDŐS AKINEK AKÁR 1 ÓRÁT IS UTAZNIA KELL TÖBB ALKALOMMAL, HOGY EL TUDJA KÖLTENI AZ ERZSÉBET UTALVÁNYT. MERT TUDJA KÉREM, EBBEN AZ ORSZÁGBAN VAN 3200 TELEPÜLÉS. MEGNÉZTEM VAN 60000 HELY, AHOL BEVÁLTHATÓ AZ UTALVÁNY. ENNEK JELENTŐS RÉSZE ÉTTEREM, SZÁLLODA, VALAMILYEN IDEGENFORGALMI HELY. VISZONT PÁR SZÁZ VAN CSAK A MINKET IS ÉRINTŐ ÉLELMISZERBOLTOKBÓL, ÁRUHÁZAKBÓL. AMIKET NEM MELLÉNK TELEPÍTETTEK. TÖBB MINT 2000 TELEPÜLÉSBEN SEMMIT NEM TALÁLTAM AZ INTERNETEN, AHOL ELFOGADNÁK EZT AZ UTALVÁNYT.
ÉRTEM ÉN, HOGY ÖNÖK AZ IDŐSEK TANÁCSÁVAL EGYEZTEK MEG. DE AZ IDŐSEK TANÁCSÁNAK TAGJAI VÉGIG GONDOLTÁK, A TÖBBI IDŐS EMBER HOGYAN FOGJA AZ “ADOMÁNYT” BEVÁLTANI? NEM HISZEM.
TEHÁT MEGINT NAGYON KESERŰ MARADT AZ IDŐS EMBER SZÁJA.
ELŐSZÖR IS MEGALÁZZÁK, SEMMIBE VESZIK, LENÉZIK, KEGYELEM KENYERET NYOMNÁNAK LE A TORKÁN, AMIÉRT MÉG HÁLÁT IS VÁRNÁNAK.
RENGETEG MINDENT VETTEK EL CSAK AZ UTOLSÓ EGY ÉVBEN. 28500 FORINT FELETT NINCS KÖZGYÓGYELLÁTÁS, HA AZ EMBER CSALÁDBAN ÉL, HA EGYEDÜL, AKKOR 47500 FORINT EZ A HATÁR. ELVETTÉK A SEGÉLYEK 99 % -ÁT. MEGSZÜNTETTEK OLYAN ALAPVETŐ TÁMOGATÁSOKAT, MINT PÉLDÁUL A SZEMÜVEG VAGY A MŰFOG, EZ NEM KORFÜGGŐ ÁM. JÖVŐRE SZIGORÍTJÁK A HÁZI GONDOZÁST ÉS ÁPOLÁST, TERMÉSZETESEN FIZETŐSSÉ TETTÉK. VISZONT AZ ELFEKVŐKET IS ELVETTÉK, BEZÁRTÁK. SÚLYOS BETEGEKET HOZNAK-VISZNEK A MENTŐK, MERT OTTHON NINCS KI ELLÁSSA, INTÉZETBE NEM TUD BE MENNI, NEMCSAK A HELYHIÁNY MIATT, HANEM MERT MEGFIZETHETETLEN.
SZÓVAL ,NE TESSÉK ITT TISZTELETRŐL BESZÉLNI, MAXIMUM MAJD VÉGTISZTESSÉGRŐL, MERT MI LASSAN MÁR CSAK AZT FOGJUK KAPNI.
ÜDVÖZLETTEL:
ROSTA ÁGNES
MAGYARORSZÁG 2016. 11. 30.
Megosztás
Hirdetés
32 hozzászólás
És mi van azokkal az emberekkel akik 55 év felettiek, nem vesszik fel már dolgozni sem.Nem lehetnek nyugdíjasok mert ahoz még fiatalok.Csak a 22ezer800ft-ból él.Velünk kitörödik hogy élünk meg ? Nekünk még a tízezer erzsébetutalvány sem jár.Nem értem hogy velünk miért nem foglalkozik senki mi miért maradunk ki midenből.Ezt a pénzt kiváncsi lennénk rá sok ember hogy osztaná be egy hónapra.
Karácsony előtt pláne szomorúvá válik az ember az ilyen nyílt levéltől és a hozzászólások hangnemétől! Emberek! Békével töltsétek fel a lelketeket! Szeressük egymást, örüljünk a jónak! Akinek nem kell, amit kapott adja tovább, biztos lesz, aki örülni fog neki!
Áldott, békés Karácsonyt és az ez évitől nem rosszabb új esztendőt kívánok mindenkinek!
Ágnes
Szeretném kérdezni hogy az özvegyi nyugdijat és àrvasàgit kapóknak is jàr az utalvàny? Vàlaszàt köszönöm
KÖTELEZŐ OLVASMÁNNYÁ TENNÉM MINDEN FIDESZES POLITIKUSNAK ÉS A NEM GONDOLKODÓ FIDESZ HÍVŐKNEK – KIVÉVÉVE A FIDESZBŐL HASZNOT HÚZÓ KEGYENCEKNEK.
HKLARA
Gratulálok!!!! A gerincesség hiányzik az egész 2/3-nál. Nyilatkozataikat nézve és hallva a cinizmusuk az egekig száll!
Nem ártana, ha néha gondolkodnának is a magyarok, ahogy most Rosta Ágnes tette. Akkor talán legközelebb nem egy populista, hazug és mindenben csak saját magára gondoló kormányunk lenne! Ugye tudjuk, hogy az egyik hozzászóló által pozitívumként említett rezsicsökkentésnek az lett az eredménye, hogy sok szolgáltatótól emberek tömegei kerültek utcára, nincs pénz a karbantartásra, ha meghibásodik valami, saját pénzen lehet javíttatni. Az egészségügy olyan színvonalra süllyedt, hogy a propaganda filmekben már afrikai országokhoz viszonyítják a nálunk találhatót, mondván „milyen jó, hogy nálunk nem olyan”…. Ez bizony szégyen, de ezt csak azok értik, akiknek van erkölcsi érzékük és felelősségtudatuk és nem a hatalmon lévő párt és kormány. Nincsenek boltok, posták, orvosi ellátás, megélhetés vidéken… És igen, nagyon sok nyugdíjas nyomorog, pedig aktív életszakaszukban bizony már bőven befizették a mostani nyugdíjuk fedezetét. Bizony mindenki lesz idős és nem kívánom, de könnyen bekövetkezhet, hogy annyi pénzből kell majd megélnie a rezsicsökkentést istenítő hozzászólónak, mint most nagyon sok kisnyugdíjasnak – vajon akkor is elvakultan dicséri a hatalmon lévőket? Nem könyöradományt kapnak a mostani nyugdíjasok, és nem kellene Őket megalázni azzal, hogy a jogos járandóságukat ekként állítják be. Talán inkább szép csendben, – duma nélkül – meg kellene adni legalább az inflációnak megfelelő emelést, amire törvény kötelezi a kormányt.
Nem kellett volna rezsit ,áfát csökkenteni,nem kellett volna nyugdíj emelés,utalvány,akkor most csönd lenne.A szoci kormány 16.000 forint adót akart levonni minden nyugdíjastól,akkor elégedettség lenne.
te egy elme beteg vagy. Miből találtad ki ezt a baromságot.
Egyik pártot sem csípem, de az igazság kedvéért Küküllö Belaminak írnám, hogy mielőtt hülyeségeket nyilatkozna, legalább annyi fáradtságot vegyen ,hogy a teljes igazságot írja le. Abban az évben a januári nyugdíjemelés után az inflációs korrekció volt 0,5 % , amely miatt a FIDESZ-haverjaid verték a nyálukat. Most az inflácíót sem veszik figyelembe, a jövő évi nyögdíjemelés először 0,9% majd miután a saját nyögdíjasaik is zúgolódni kezdtek, így 1,6 %-ra módosították. Öcsi! a Tények makacs dolgok, nem kell hinteni a „fityeszes” hülyeségeket, ha meg rövid az emlékezeted az a Te egyéni szoc. problémád. A nyugdíjasok öregek, de nem hülyék!!!
Fanyalgóknak!!!
1. Akkor miért nem fanyalogtak, és háborogtak, amikor a dicső MSZP-SZDSZ kormány 0,5%-s nyugdíjemelést adott, vagy amikor a 13. havi nyugdíjat elvették.
2. A hozzászólok egyike se a saját nevében moralizál, és keresi a kifogásokat, hanem a másik nevében, gusztustalan.
3. A kis nyugdíjas nem háborog, csak a NAGY, és mondva csinált ürügyekkel hozakodik elő, ami igaz is lehet, de nem jellemző.
4. Ha „megalázó” a 10.000 Ft.-s utalvány, (több tízezernél nem foglalkozna az üggyel) akkor adja oda a környezetében levő KIS nyugdíjasnak, Ő biztosan örülni fog. Ezt teszem, ha megkapom.
5. Mindennek örülni kellene, ami egy kicsit előbbre viszi az életet, a megélhetést, nem pedig a kákán is a csomót keresni.
Igen, nem kellett volna 10 000 forintnyi összeget adni, csak bajnak van. A semmi az jobb lenne. DE AZ MSZP KORMÁNYZÁSA IDEJÉN, ADTAK 13. HAVI NYUGDÍJAT, DE VISSZA IS VETTÉK. A KÖZALKALMAZOTTAK DOLGOZÓINAK A SZUPER BRUTTÓSÍTÁSSAL KEVESEBB LETT A „HAVI FIZETÉSE MINDENKINEK”. A 13 – IK HAVI FIZETÉST ELVETTÉK: MÉG A MUNKARUHA PÉNZT IS , ADTAK HELYETTE VALAMIT, DE TELJESEN NYILVÁN VALÓ ROSSZABB LETT. A VIZITDÍJ BEVEZETÉSÉVEL KAPCSOLATBAN MÁR NEM IS ÍROK SEMMIT, AKI AKKORIBAN ORVOSI ELLÁTÁSRA SZORULT AZ TUDJA MIT JELENTETT, NE TALÁN RÖVIDEBB – HOSSZABB IDEIG BETEG VOLT. ÉS MÉG MEZŐGAZDASÁGBAN: A, – GÁZOLAJ TÁMOGATÁS MENNYISÉGÉT, ÉS, A FORINT/ L IS CSÖKKENTETTÉK. EZEKET CSAK A KIS FIZETÉSŰ EMBEREK VETTÉK INKÁBB ÉSZRE, MERT A NAGY FIZETÉSŰ EMBEREKET NEM ÉRDEKELTE NÉHÁNY EZER FORINT. ÉS MÉG UGYAN KI EMELTE FEL A NYUGDÍJKORHATÁRT,? 2010 ELŐTT?
Tisztelt Ágnes! Sajnos a határon túli embereknek nagyobb az értéke mint nekünk. Mert mi gondolkodunk, és nem szavazunk a jelenlegi kormányra. Míg a sok migráns határon túli ember pár forintért eladja a lelkét a mi kontónkra. Ingyen utazás, ingyen orvosi ellátás stb. Jelenlegi kormány szinte ingyen adja a Magyar állampolgárságot. Semlyén Zsolt házról, házra jár és mindenkit beszervez. Mint egy házaló minél több útlevelet kioszt annál nagyobb a tekintélye. Nem hallok egyebet csak azt, hogy lassan többen lesznek a határon túli emberek mit mi Magyarok. Ez a cél, hogy a jelenlegi kormány minél többet legyen hatalmon, és minél többet tudjon lopni az emberek zsebéből. Szavaztunk rájuk nem kértünk belőlük, még is itt vannak. Hívták őket, azt hitték itt a Magyarok kitárt karokkal fogják őket várni a határon. nekik csak a húsos fazék mellé kell ülni, és két kézzel habzsolni. Itt több mint 3 millió ember éhezik, Magyarországon.
Igazat adok a t. felszólalóknak az ukrán nyugdijakkal kakcsolatba. Nekem igazolni kellett a 45 év munkaviszonyt erre kaptam 100000_et Az ukrán milyen munkaviszonyt igazol és hol dolgozott ,hogy mégegyszer annyi a nyugdija mint az enyém ???
A levél tartalma igaz! Hozzá kell még tenni,hogy a rezsi csökkentés nem hogy nem érinti legtöbb kis nyugdíjast,de a kormány nem csökkentette, hanem legalább 30 %- kal emelte a gáz és az áram árát,mert ha hagyta volna a piacot érvényesülni,akkor ennyivel csökkent volna az ár! Ez a 10000,- Ft. „mézes madzag”
Aki rokkantnyugdijas az is kapja az erzsébet utalványt?
IGEN KAP! CSAK ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMÉT ÖN MÁR NEM ROKKANTNYUGDÍJAS! VAGY JÁRADÉKOS VAGY ELLÁTOTT. A KETTŐ KÖZÖTT NAGY A KÜLÖNBSÉG. TESSÉK UTÁNA NÉZNI. DE MIND KÉT ESETBEN KAPNI FOGJA.
A ROKKANT NYUGDÍJAKAT A KORMÁNY 2011-N MEGSZÜNTETTE! HELYETTE VAN A MÁSIK KÉT ELLÁTÁS 🙁
E fentiekkel egyetértek az alábbi Kitétellel : akinek 100000 Ft a nyugdija az se számoljA ENNYIRE HISZ EBBŐL 27% LEMEGY BÁRHOL KÖLTI IS ADÓBAN IGY TÉNYLEGESEN A 100 CSAK73000
Sajnos a levél minden betűje igaz. Nem lenne semmi gond a nyugdíjakkal ha az elvett 3000 milliárd magánnyugdíj pénzt ténylegesen a nyugdíjpénztárba tették volna. Tessék számolni, ha az éves nyugdíj kifizetés 125-130 milliárd forint akkor ez 20 év nyugdíja emelésekkel együtt. Hozzá sem kéne nyúlni a jelenleg befizetett nyugdíj járulékokhoz. Ebből 13-15 milliárd évente az ukránoknak kifizetett nyugdíj amit bárki megkaphat ha van Magyarországi lakcíme. A szakképesítésük, jogviszonyuk szinte kinyomozhatatlan.Ezek nagy része nem kettős állampolgár /bár szerintem nekik sem itt járna a nyugdíj, mivel ide semmit sem fizettek/ sokkal magasabb a nyugdíjuk mint az átlag Magyaroknak. A kormánynak semmi haszna nincs belőle mivel nincs szavazati joguk. Igaz, hogy a Szovjetunióval kötött
1963-as egyezmény a felbomlás után meg kellett volna szűnjön, de a mások miniszterelnöke orbán viktor 2014 augusztusban újra kötötte az egyezményt az Ukránokkal, ami nagyon sokáig elérhető volt a NAV honlapján, csak úgy látszik mivel sokan voltunk kíváncsiak az egyezményre törülték és most nem elérhető. Hiába készítette elő Bajnai Gordon 2009-ben a megszüntetés menetét, ez a kétharmadosnak nevezett maffia törölte az egészet. A közzétett Ukrán adatok szerint jövőre 1,5 millióan mennek nyugdíjba, akkor itt mi lesz?Az itt kifizetett átlagnyugdíjuk 160000,- ami kb nyolcszorosa a kinti nyugdíjaknak. Úgy érzem lenne min elgondolkodnunk
és nem újra rájuk szavazni 2018-ban. Sajnos sokakat le lehet fizetni 5-10 ezer forinttal, hiszen a kis pénz is pénz sok embernek.
AZ UKRÁNOK NYUGDÍJA KB. 200-250 EZER FORINT KÖZÖTT MOZOG. 🙁 ÉPPEN A HÉTEN JELENTETTE BE SEMJÉN ZSOLT FOLYTATJÁK A KINTI MAGYARSÁGNAK A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG INTÉZMÉNYÉNEK KITERJESZTÉSÉT. JELENLEG 920 EZER KETTŐS ÁLLAMPOLGÁR VAN. EZEK POTENCIÁLIS SZAVAZÓI A FIDESZNEK. NEKIK IS JÁR A NYUGDÍJ.
Ebben csak az pofátlanság hogy a határon kívüli nyugdíjas aki eddig innen kapta a nyugdíját Ö is jogosult az emelésre és még talán az Erzsébet Utalványra is.
IGEN! SAJNÁLATOSAN NEKIK IS JÁR. NEM TISZTESSÉGES DE EZ VAN.
Egyetértek Ágnes levelével,de egy-két gondolattal még szeretném kiegészíteni,mielőtt megkapnánk,hogy nincs több pénz a nyugdíjalapba.Erre szeretném én a Miniszterelnök és az értő közgazdászok szíves figyelmét,hogy honnan is lehetne ezt az alapot az országon belül élő magyar állampolgárok javára növelni.1. Az a nyugdíjas korú,aki dolgozik,azt választás elé kell állítani,vagy nyugdíj,vagy munkabér.Ha a nyugdíjat választja és mellette dolgozni szeretne,azt csak karitatív módon tehesse.2.A nyugdíjak alsó és felső határának meghúzása,de az alsó határ nem lehetne alacsonyabb az emberi módon történő megélhetési minimálbérnél. 3.A határon kívül élő magyar nyugdíjasok járulékának rendezése,hogy annak kifizetése ne Magyarországon élő és itt is dolgozó nyugdíjasok nyugdíjalapjából történjék.4.A kormány adja vissza a 3000 milliárd forint elvett nyugdíj pénztár összegét a károsultaknak.
Tisztelt elottem szolok! A hölgy levele szòròl szòra igaz. Köszönjük szépen.Viszont, az engem is érdekelne,hogy a rokkantak ill a rehabosoknak, akik rokkantak voltak,csak màr nagyon meggyògyultak, ök kapnak utalvanyt? VAGY MÁR IGY IS TULVAGYUNK FIZETVE?! 11mûtét utan 33ezer amiből 3ezret levonnak nyugdij alapba és majd egyszer…kapunk sok sok nyugdijat.
HA MÁR NEM TETSZIK KAPNI ROKKANT ELLÁTÁST VAGY JÁRADÉKOT AKKOR NEM JÁR. HA GYÓGYULTNAK NYILVÁNÍTOTTÁK AZ ORVOSOK ÉS MEGSZÜNTETTÉK AZ ELLÁTÁS FOLYÓSÍTÁSÁT AKKOR NEM TETSZIK KAPNI.
Kedves Rosta Ágnes!
Köszönet és elismerés minden érintett nevében, de egy kiegészítés erejéig muszáj hozzátennem valamit mindazok számára, akik olvassák az Ön levelét.
2017 januárjától már nem viszik házhoz a nyugdíjat, minden nyugdíjasnak bankszámlát kell nyitnia, aminek havi díja kb. 1.500,- ft. Ez a költség éves szinten számolva 12 x 1.500,- azaz 18.000,- Ft. Erre jön még a pénzmozgás tranzakciós díja. Legyünk nagyvonalúak. 80.000 -es nyugdíjjal számolva a kapott 1,6 %- os emelés=1.280,ft. Áll szemben a keletkezett költségekkel: Számlavezetési díj = 1.500 Ft. + Tranzakciós díj 1 ezrelék (a pénz számlára érkezésekor is, elutalás esetén is) 2 x 80 Ft. Azaz havonta + 1.660,-Ft. Éves szinten kapunk 15.360,-forintot, költségek elvisznek 19.920,-forintot. Mindezt a kormány és OV. tisztelete jeléül.
Az már csak hab a tortán, hogy sok vidéki nyugdíjas a lakhelyén – ugyanúgy, mint az Erzsébet utalványnál – nem tud hozzájutni a pénzéhez, és bankkártyájával nem tud fizetni sem.
Békés, nyugodt életet, jó egészséget kívánok Önnek!
Tisztelettel Nemes Auróra
KEDVES NEMES AURORA!
VAN EGY ILYEN RENDELET UGYAN A MAGYAR KÖZLÖNYBE MEGJELENT. SAJNÁLATOSAN EZ IS NAGYON MEGTÉVESZTŐ. A RENDELET A BANKOKRA NÉZVE KÖTELEZŐ VISZONT A NYUGDÍJASOKNAK AKIKNEK NINCS MÉG BANKSZÁMLÁJUK NEM AZ SZERENCSÉRE. TEHÁT JANUÁRTÓL IS KI FOGJA VINNI A POSTÁS A NYUGDÍJAKAT. AKI MÉGIS BANKBA „SZALAD” ÉS BANKSZÁMLÁT NYIT ANNAK JÓ TANÁCS. NINCS MÁR NYUGDÍJAS SZÁMLA MINT VOLT ANNO. DE VAN EGY MÁSIK PLD. KÉNT AZ OTP-L ITT A SZÁMLAVEZETÉSI DÍJ 572 FORINT / HÓ AZZAL A FELTÉTELLEL, HOGY LEGALÁBB 4 ÁTUTALÁST KELL INDÍTANI A SZÁMLÁRÓL ÉS HAVONTA 4 ALKALOMMAL BE KELL LÉPNI A NETBANKBA. AKÁR CSAK RÁNÉZNI A SZÁMLÁRA. NO EZT UGYE SOK NYUGDÍJAS NEM TUDJA MEGCSINÁLNI MERT NEM ÉRT AZ INTERNETHEZ.
DE NEM KÖTELEZŐ MÉG! SZERENCSÉRE.
VISZONT TÉNY, HOGY NEM TUDOM A VIDÉKI NYUGDÍJASOK HOGYAN JUTNAK MAJD AZ UTALVÁNYHOZ. MERT HA NINCS OTTHON VAGY ÉPPEN NEM ÉR KI A KAPUHOZ MIRE MEGÉRKEZIK A KORMÁNYHIVATALNOK AKKOR BIZONY CSAK A KORMÁNYHIVATALBA VEHETI ÁT SZEMÉLYESEN! AMIHEZ UTAZNI KELL NEM IS KEVESET. PLUSZ NEM EZ A KORMÁNYHIVATAL DOLGA TEHÁT RENGETEGET KELL MAJD VÁRNI MERT UGYE AZ SEM TISZTÁZOTT EHHEZ IS IDŐPONT KELL E. VISZONT MINDEN NYUGDÍJASNAK JAVASOLOM AKÁR KIK MENNEK MÉG A KORMÁNYHIVATALNOKOT ÉS AZ ŐT KÍSÉRŐ BIZTONSÁGI ŐRT SEM ENGEDÉLYBE AZ OTTHONUKBA! BIZTONSÁGI OKOKBÓL! HISZEN UGRÁSSZERŰEN MEGNŐHET A BŰNÖZŐI LÁTOGATÓK LÉTSZÁMA 🙁 MUTATHATNAK BÁRMILYEN PAPÍRT NEM TUDHATJUK VALÓS E? 🙁
SZÓVAL LEGYEN MINDENKI ÓVATOS!
ÖNNEK IS MINDEN JÓT KÍVÁNOK! KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS JÓ EGÉSZSÉGET!
SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM
ROSTA ÁGNES
Minden tiszteletem a hölgynek. Minden amit leírt igaz az utolsó betűig.Köszönjük meg hiszen értünk nyugdíjasokért is szót emelt. Csak tetszik tudni ezt a levelet sajnos az illetékes nem fogja olvasni, pedig el kellene rajta gondolkozni. Az lenne többek között a legjobb ha a régi nyugdíj emelést állítanák vissza és az ellopott magánnyugdíj befizetéseit ami ugye KÜLÖN SZÁMLÁN van azt vissza fizetnék a jogos tulajdonosainak. De az sem szép gesztus lenne, hanem csupán vissza adnák amit el loptak.
Teljesen igaz minden tiszteletem az önökért,szól mert megalázzák az ídőseket!Azon lennének inkább hogy meg adják a tiszteletet!!!!!!!!
Én mondom mocsos egy ország ,aki még az ídőseket sem tiszteli!!!Még ilyen gusztustalan minisztert………..!!!!!!Még hogy ő milyen nagy lelkű hát nem mondom mocskos gazember ez a …….!!!!!!Milyen nagy lelkű istenem.Magyarországon az embereket teljesen hülyének nézik!!!!!
Ez egy olyan levél, ami fel kell, hogy keltse a miniszter figyelmét és gondolkozzon az itt leírtakon, ha van benne annyi gerincesség.
Gerincet nyomokban sem tartalmaz….ez egy ilyen ország, ezt érdemeljük.
Sajnos ezt a levelet pont „az” nem olvassa el akinek szól,mert nem érdekli. Egyébként teljesen egyet értek a levél minden mondatával.
Nem kell refrènezni,hogy megèrdemeljük.NEM èrdemeljük mèg,csak nem jó az ellenzék.! Minek vannak,hs nem csinálnak semmit.csak a pènzèrt,! Nemcsak a dk még az mszp van.a többiek mit csinálnak?