Nyílt levél Fejes Tibornak
Közzétéve ekkor: 2014 július 30. 14:19Nem akarnám Serfőző úr szerepét átvenni, de amúgy is lett volna Attila barátodhoz némi mondanivalóm, így egy piciny árukapcsolással neked is tennék egy apró észrevételt.
De ez csak mellékszál, Attila a lényeg. És mivel az újság „támadtatott” meg, az újságon keresztül mondom el mondókámat
Ő a Facebookon a következő – gondolom odaszúrásnak szánt – megjegyzést tette: „A Jobbik helyi honlapját lehetőség szerint helyi hírekkel szoktuk megtölteni, kerülve az országos híreket, azt megtalálják bárhol. Javaslom próbáljátok ki ti is, szerintem Orbán Ráhel esküvője kicsit unalmas téma a miklósiaknak!!! „
A Jobbik honlapja különösebben nem érdekel, viszont…Ha találkoztok, említsd már meg neki, hogy nem Ráhel esküvője volt a témánk, hanem a hozzá kapcsolódó telefonügy. Az, hogy két elveszett telefon miatt a személyzet minden tagjától DNS-mintát vettek, több millió forintot fordítottak rá, titkosszolgálatot, életvédelmiseket vetettek be – talán még a TEK-et –a két mobil ügyébeni nyomozásra. Akkor, amikor DNS-vizsgálat évek alatti el nem végzése miatt az ároktői gyilkosokat el kellett engedni, amikor súlyos bűnügyek felderítésére nincs pénz, apparátus, amikor a bírósági ügyek évekig húzódnak el… Gondolom, nem kell, hogy folytassam. Magyarán: a mi esetünkben messze nem Ráhel esküvőjéről volt szó, hanem egy jelenségről, ha úgy tetszik a hatalommal való visszaélésről.
Azt is említsd meg, ha számára még nem tűnt volna fel, s talán magát az online újságot is megmutathatod neki, hátha vizuálisan jobb a befogadóképessége, hogy a Szemtől Szembe egy komplett újság, aminek egy eleme – és nem is fő eleme – a hazai és nemzetközi hírek válogatása. Emellett vannak olvasói levelek, blogok, helyi hírek, amiben úgy gondolom, nem a helyi Jobbik honlapja szintjén foglalkozunk törökszentmiklósi emberekkel, ügyekkel.
Ezt sem részletezném tovább, zárnám azzal, hogy a hírekben is elég alapos válogatást közlünk, a tudománytól kultúráig, a politikától egészségügyig minden megtalálható benne, ami érdeklődésre számot tarthat.
Természetesen nem vagyok sem olyan naiv, sem olyan agyalágyult, hogy azt higgyem mindent, mindig, mindenki elolvas, azt viszont bizton állíthatom, hogy sokan sok mindent igen. Napi olvasottságunk átlagosan 600 látogató és 800-1000 látogatás körül mozog, ha olyan jellegű helyi vonatkozású valamit közlünk, ezek a számok elérik az 1400-2000 főt is. De volt már 4000 látogatónk is, amikor országos lap átveszi egy-egy cikkünket.
Talán nem volna rossz, ha a barátod mindezek ismeretében jegyezne meg bármit is lapunkról.
A veled kapcsolatos megjegyzés a fentiekhez képest csak egy kis szösszenet. Általában figyelmesen olvasok, így eltöprengtem a következőkön:
Te ezeket írtad szintén a Facebookon.
„Tehát, Budapestről mondják meg a törökszentmiklósi összefogásnak nevezett kezdeményezésnek, hogy mit lehet és mit nem?”
Írtad ezt annak ellenére ,hogy nem sokkal korábban Serfőző István kategorikusan leszögezte. Igaz, nem neked, hanem Szarvas Koppány Bendegúznak, de mégis.
„…mint a helyi MSZP elnöke az önkormányzati választások szövetségkötéseire teljes felhatalmazással bírok, az ég egy adta világon semmilyen felső pártszervezettel nem kell egyeztetnem e kérdésben. A szövetségkötés terén teljes kompetenciával a helyi szervezet dönt.”
Amin eltöprengtem, az pedig a következő:
1. Általában nem olvasol figyelmesen
2. Csak azt olvasod figyelmesen, amit neked címeznek.
3. Szelektált a gondolkodásod, és csak azt veszed tudomásul, ami az előzetesen kialakított koncepciódba illik.
4. (Erre már nem is merek gondolni) Mindent tudsz te pontosan, de egyszerűbb és célra vezetőbb az ügy érdekében…(Illeszd be a neked megfelelő szót!)
Maradok irántatok tisztelettel: Pásztor Gábor, a Szemtől Szembe szerkesztője.
Megosztás
Hirdetés
2 hozzászólás
1. Sosem voltam MSZP elnöksége 2. Egyáltalán nem hiányzik az oktathatatlanok oktatása. 3. Serfőző István kategorikusan leszögezte.
„…mint a helyi MSZP elnöke az önkormányzati választások szövetségkötéseire teljes felhatalmazással bírok, az ég egy adta világon semmilyen felső pártszervezettel nem kell egyeztetnem e kérdésben. A szövetségkötés terén teljes kompetenciával a helyi szervezet dönt.”
Kedves Gábor!
Micsoda megtiszteltetés, hogy a törökszentmiklósi MSZP megmaradt kétszemélyes tagsága és elnöksége közül az egyik, egy cikket szentelt nekem. Tényleg döbbenet, lehet, hogy holnap a HVG-ben is magamról olvasok?
Nos, meghatódtam és a kis szívem majd kiugrott a helyéből, ezért írok én is egy választ.
Bár nekünk ilyen színvonalú újságunk nincs, a Jobbik törökszentmiklósi oldalunkat sem e célra találtuk ki, ezért csak így mezei kommentálásban fejezem ki véleményemet.
Gábor, az újságcikkednek nevezett írásodból jól kitűnik, hogy az elevenbe találtam a korábbi véleményemmel. Máskülönben nem lett volna sürgős, ilyen módon válaszolni.
Tudom, én is írok most – lehet sürgősnek tűnik – , de hidd el, csak a személyes megszólításom miatt kényszerülök rá!
Szóval beletaláltam a közepébe!
A budapesti, volt szoci, most dk-s Varjú diktálja, milyen feltételnek kell eleget tenni, hogy létrejöjjön a szentmiklósi ELV bajnokság!
Ezt nem én írtam, hanem tegnap Serfőző és Szarvas urak.
Tegnap délután sok ember nevette magát könnyesre – és pár ember bánatában is elsírta magát -, amikor két baloldali pártocska, egymás szennyeseit teregeti ki a nagy nyilvánosság előtt.
Úgy, hogy olyan koncért esnek egymásnak, amelyet egy jobb oldalinak gondolt Wass Albert Polgári kör elnöke dobott be a küzdőtérre!
Mondhatom, Kucsera ebből a szempontból nagyon jól muzsikál, amihez igazán ért, azt a baloldalon is megmutatta!
De ezt szerintem ti is tudjátok!
Egy minden szinten tökéletlen és kiforratlan kapkodás, amely a munkátokat jellemzi és ezen felül még van merszetek bennünket bírálni!
Gratulálok!
Olyan régóta koptatjátok már a pártkönyvet, hogy csodálkozom, miért nem sikerült még megtanulni a politika alaptételeit.
Ja, bocsánat, csak tanultatok valamit, épp azt, amiről a baloldal híres, a hazugságot és a mellébeszélést!
Na, akkor drága Gábor, mivel olyan nagy mellénnyel fogalmaztál, üzennék én is neked:
1. Nem vagyok postás, ha azt akarod, hogy gondolatid eljussanak annak, akinek szánod, akkor biza neki kell írni vagy megmondani.
Lehetőleg személyesen is! Ezt nem tanították az iskolában?
2. A Jobbik is kategorikusan kijelenti álláspontját bizonyos dolgokban, csak a rokkant pályán vonagló, bizonyos(!!!) baloldali elemek, mondhatni alkalmi süketek és alkalmi értetlenek!
3. Köszönöm a bizonyságot, amely szerint személyeskedés nélkül még nagy nyögések közepette sem sikerült érvekkel megvédened magatokat.
Természetesen rosszul esne, ha azt mondaná valaki, hogy szelektált a gondolkodásom, de, remélem nem haragszol meg, ha ezen kijelentésedet – de csakis miattad – nem veszem magamra?!
4. Én a helyetekben azzal foglalkoznék, hogy felvenném a komcsi időkből itt maradt vörös telefont és lázasan simítanám a dolgokat – amit Bendegúz barátotok itt kavart -, mert hamarosan a Bajnai-féle csődület is bejelentkezik ezért a koncért, amit rágtok és akkor lesztek igazán nagy bajban.
És a végére egy szösszenet:
Az ELV formációtok végül is nem más, mint a baloldal közös egymásba karolása (MSZP, DK), amely kísértetiesen hasonlít az április 6.-a előtti országos baloldali „Összefogás”-ra! Annak se lett jó vége, ennek sem lesz!
Csak ti rátettetek még egy lapáttal, mert még a Wass Albert Polgári Kör is, – amely polgári kör, elviekben jobboldali felfogásban született meg – becsatlakozott.
Hidd el Gábor, lehet itt újságcikkeket gyártani töménytelenül – amely nemes, de nem férfias gesztus -, de ugye nem szeretnél te (ti) is egy újságcikkben szerepelni? Pedig a ti történeteteket még a Blikk is leadná…
A választ elolvasom – de én nem akarok a tegnapi módon nevetség tárgyává válni -, ezért ebben a témában többet már nem válaszolok.
Ugye megérted, hisz az okos más kárából tanul!
Maradok én is ugyanolyan tisztelettel, cseppel sem többel:
Fejes Tibor
Jobbik Törökszentmiklósi Alapszervezet alelnöke