Nem mind arany, ami fénylik

  Azzal kezdem, hogy jobb címet nem találtam, mondandóm és a történtek érzékeltetésére Azzal pedig folytatom, hogy örülök ennek az új újságnak, mert létrejöttével lesz fórum, ahol az ígéret szerint bárki félelmek nélkül, szabadon elmondhatja véleményét, gondolatait. És egyáltalán, lesz hol elmondani. Remélem, hosszú életű lesz.

   De térjünk a lényegre! A Törökszentmiklósi Hírlap legfrissebb számában a december 19-én hozott képviselő-testületi döntések között szerepel, hogy az önkormányzat megállapodást kötött a Befogad-lak Törökszentmiklósi Állatvédő Alapítvánnyal, amelyben megbízza azt a kóbor kutyák befogadásával, gondozásával, stb., még helyet és évi 400 000 Ft-ot is ad nekik a feladatok ellátásához.

   Az újság megjelenésével kb. egy időben, január 9.-én – nem tudom, a lapot hová, mikor dobták be – polgármester asszonyunk honlapján is megjelent egy hírecske, mely szerint aznap délután látogatást tett a menhelyen, saját szemével láthatta, hogy  „kutyusok jól érzik magukat az alapítvány által biztosított körülmények között.” Azt sem felejtette megemlíteni, hogy  120 kg. kutyatáppal érkeztek, ezzel járulva az állatokról való gondoskodáshoz.  Természetesen  fotós is volt vele, s az ez alkalommal készült képekből – egyet én is küldök, hogy mindenki láthassa a nagy boldogságot –  ötöt csatolt is a látogatást képileg is megörökítendő a szebb jövőnek. (Később még egy „megható, szívet melengető” videó is előkeveredett, ami természetesen véletlenül készült, s ami megörökítette a nevezetes eseményt, a 120 kg. táp adományozását. Önfényezésből jeles!)

   Az csupán egy apró megjegyzés, hogy kettejüktől – mert a fotók és videó tanúsága szerint polgármester asszonyunk szokás szerint Boldog országgyűlési képviselő úrral jelent meg – 120 kg. tápnál kicsit többre is telhetett volna, a lényeg nem ez. Hanem az, hogy a gesztus akár szép és nemes is lehetne, ha  a történetnek nem volnának előzményei, amelyek tükrében a képviselők döntése és polgármesterünk Boldog úrral menhelyen tett látogatása erősen kampányszerűnek nem tűnne.

   De melyek is ezek az előzmények? Néhány lelkes állatbarát lassan  évek óta áldozatkészen, rengeteg energiát és időt fordítva dolgozott, hogy egy eldugott, lezüllött helyen, a Kommunális Szolgáltató Stadion – pardon Puskás – úti telephelyén megfelelő körülményeket teremtsenek a befogadott kóbor, kicsapott kutyáknak. Napról napra keservesen meg kellet küzdeniük, hogy jószívű támogatókat találjanak, akik munkával, táplálékkal, egyebekkel segítsék, biztosítsák a menhely fennmaradását, működését. Mindeközben a város nemhogy segítette volna, hanem akadályozta az önkéntesek, később az alapítvány tevékenységét.

   Hogy ez így volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a két fél között már 2012 júliusában köttetett egy szerződés, amiben a város vállalta, hogy évi 800.000 forintot utal az alapítvány számlájára, s mellesleg engedélyezte neki, hogy a város tulajdonát képező kutyaketreceket saját költségén a majdani új telephelyre szállítsa. Ugye micsoda segítőkészség!?

   A baj az, hogy  szerződés ide, szerződés oda, az önkormányzat új telephelyet sem, egy huncut vasat sem adott. Az alapítvány vezetői az érintett hivatallal szélmalomharcot vívtak,  gyakorlati eredményt többszöri egyeztetés után sem sikerült elérniük. A város polgárainak jóindulatában bízva folytatták keserves harcukat ez év januárjáig, amikor is legalább új telephelyet kaptak a Vegytek területén, s a közelmúltban szintén önkormányzati segítség nélkül oda is költözhettek.

   És elérkeztünk a szomorú mese végéhez. A választás évébe fordultunk, hirtelen szívügyük lettek a kutyák a képviselőknek, országgyűlési képviselőnek, polgármesterünknek. Ismét megállapodás született – igaz a korábbiban foglaltakhoz képest fele pénzzel – megtörtént a 120 kg. táppal megtámogatott nagy találkozó, meg is örökítették a jövendő koroknak, s mivel kampány éve van, talán a pénzből is lesz valami.

   Háromszoros hurrá! De azért annyira nem, hogy ne kérjem, írásomat név és cím nélkül közöljék.  

Név és cím a szerkesztőségben

Megosztás