Megálmodtam a világ leggyorsabb és legolcsóbb Parlamentjét

Közzétéve ekkor: 2019 április 4. 12:41

Ez lenne csak Hungarikum!

Olvasom, hogy  az országgyűlési képviselőink fizetése 70 %-kal emelkedett.

Mellette látom, folyton  kong az ürességtől ennek a csodálatos épületnek az ülésterme. Kár érte, lássuk be. Ha mégis ott vannak, vagy aludni mennek be, vagy egymást ócsárolják páran, aminek semmi értelmét nem látom.  A világ egyetlen olyan munkahelye, ahol alszanak, vagy büntetlenül lógnak a képviselők.

Szerintem lehetne spórolni.  Elmondom az elképzelésemet. Otthonról lehetne ágyból szavazni, interpellálni, beterjeszteni az éjszaka született népet nyúzó javaslatokat, s közben senki nem látná, mit is csinál a képviselő. képviselő.

Van ugye e-mail, ezen keresztül lehetne lefolytatni egymás anyázását, szidalmazását, hülyézését, és sorolhatnám a jelzőket. Az internet mindent kibír. Küldhetnék, az imádom vagy gyűlölöm jeleket, változatos a lehetőségek listája.  Nem lenne szükség csengőre, azt úgy is utálja a képviselő, mert ijedtében felébred. Nem kéne gyorsíró sem, hiszen az e-mailt el lehet menteni,  abból lehet jegyzőkönyvet készíteni. Át lehetne variálni, ha éppen rájön, hogy butaságot írt. Havi minimum 1 millió forintos fizetéséért otthonról bonyolítanák az ország ügyeit.

Istenem mennyit spórolnánk ezzel! Nem kéne parlamenti őrség, egyenruha, nem kellene büfé, otthon az asszony főzhetne a képviselőnek, még tálcán ágyba is vihetné a “tápot”. Aztán nem kéne lezárni sem a Parlament környékét, nem kéne fizetni azt a horribilis villany, fűtés számlát. Nagy ám  a rezsije annak a csodaszép épületnek, meg a karbantartása is. A mélygarázst a kerületi lakosok vehetnék ingyen igénybe.

Milyen sokat is jelentene, ha egymás között videón beszélnék meg a törvényjavaslatokat így vitáznának, aztán lehetne szavazni is.  Mi, választók úgyis csak annyit láthatunk, amit kegyesen megmutatnak. Így viszont maradna ez a magánszférája a képviselőknek. Nem látnánk, hogy a cseléd húzott-e tiszta ágyneműt, vagy milyen méregdrága pizsamában vagy hálóingben szülik meg a törvényeket.  A frakciók vezetői kör sms-t küldhetnének, ki, mire szavazzon igennel vagy nemmel. Aki félrenyom, azt viszont szigorúan büntetni kéne. Attól járna ám a fizetésmegvonás. Aki ágyban, párnák között sem találja meg a tetszik vagy a nem tetszik gombot, az ne kapjon fizetést aznapra. 

Teljesen bizalmas és meghitt környezetben folyhatna a törvényhozási munka. Nem kéne aggódni,  hogy a kormánypártok és az ellenzék esetleg egymásnak esik tettlegesen. Nem kéne gondolkozni milyen módon gátolják egymás “munkáját”. (Már ha munkának lehet nevezni azt, ami a Parlamentben folyik.)

Lehetne  otthonról is azonnali kérdéseket feltenni.  Sem az államtitkárok, sem a miniszterek, de még a miniszterelnök sem mondhatná, hogy nem ér rá halaszthatatlan dolga van. Pár betű leütésnyi ideje mindenkinek van. Mi, választópolgárok is nyernénk, lássuk be. Nem mérgelődnénk azon, ilyen fizetések mellett kinek a képviselője alszik .  Az újságíróknak sem kéne zaklatniuk a képviselőket a Parlamentben, ott úgyis csak szűk mozgásterük van. Választ meg nem kapnak szóban, mert vagy böjt miatt vagy más ünnep alkalmából nem válaszolnak nekik. Így maradna az olcsó sms vagy e-mail kérdések feltételére. Futkosás -és mérgelődés mentesen dolgozhatnának, nem kéne félni, hogy visszaveszik a Parlamenti belépőjüket.

Mint tudjuk a feltételek adottak, hiszen minden országgyűlési képviselő kapott laptopot, telefont, ingyenes internet hozzáférést. Tehát az átállás egy fillérbe sem kerülne. Ötleteket még várok, a lehetőségek tárháza nyitott.

Közben felébredtem. De ugye, jó ötletem  támadt álmomban.

Rosta Ágnes


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés