Legújabb kori rabszolgaság Magyarországon

Közzétéve ekkor: 2015 november 7. 12:29

Újfajta rabszolgaság van kialakulóban Magyarországon, vonta le a konklúziót Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa november 4-én, Törökszentmiklóson, azon a sajtótájékoztatóval összekötött lakossági fórumon, amelyre Rózsa Endre, a szocialista párt megyei frakcióvezetője invitálta az érdeklődőket. Az esti beszélgetés mottója a „Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!” volt, a vendéglátó és vendége ezen gondolatkörre fűzte mondanivalóját.

DSCF6133Rózsa Endre saját régiójáról, a megyéről beszélve leszögezte, hogy miként országosan, a legnagyobb gondot itt is az elszegényedés, a munkanélküliség és a gyermekétkezés jelenti. Ezen túl a statisztikai adatok alapján elmondható, hogy folyamatosan fogy a népesség, jelentősen csökkennek a beruházások, s tízezrek dolgoznak nagyon alacsony bérért, szinte rabszolgaként. A megyei átlagkereset 126.000 forint, ami csaknem harmadával kevesebb, mint az országos átlag.

Külön kiemelte az elmúlt félév Jász-Nagykun-Szolnok megyét is súlyosan érintő botrányát, az M4-es és az ESZOSZ szövetkezet ügyét. Az M4-es autópálya megépülése létfontosságú kérdés, mert amíg nem vezet normális, európai léptékű út a térségbe, addig a befektetők nagy részében fel sem merül, hogy ide hozza a pénzét, itt ruházzon be, itt teremtsen munkahelyeket. Orbán Viktor 2013 vége felé, a választási kampány hevében bejelentette, hogy 2016 szeptemberére  elkészül az autópálya megyei szakasza. A munkálatok el is kezdődtek, aztán homokszem került a gépezetbe. A homokszemet Orbán és Simicska összeveszése jelentette, ami normális esetben személyes ügy, ebben az esetben viszont sajnos nem. A torzsalkodás oda vezetett, hogy a kormány leállította az építkezést,s egy határozatban be is jelentette, hogy két éven belül nem is fogják folytatni. A torzók itt állnak, havonta 50 millió megy el őrzésükre, illetve állagmegóvásukra a mi, adózók pénzéből. Ez két évre vonatkoztatva 1,2 milliárd forint a semmiért.

DSCF6162Ráadásul egy idő elteltével autópálya helyett már csak autóútról beszéltek, a közelmúltban pedig kiderült, hogy az sem lesz, hanem egy úgynevezett gyorsút, amiről csak annyit lehet tudni, hogy azon nem lesznek felüljárók, aluljárók, hanem körforgalommal, jelzőlámpákkal ellátott szintbeli kereszteződések, s amiről a szakemberek azt mondják, hogy életveszélyes lesz.

 Hogy végül épül-e egyáltalán valami, s ha igen, mi, ki tudja, az viszont biztos, hogy hétről hétre emberek halnak meg a halálútnak nevezett 4-esen, s mint már utaltunk rá, nem jön a befektető, a tőke, nem teremtődnek új munkahelyek, s a bérszínvonal növekedésére, a nagyobb szelet kenyér szerzésére sem lesz esély.

A másik botrány az ESZOSZ-ügy, amivel kapcsolatban már nem egy fórumot tartott a megyében Rózsa Endre, többek között Törökszentmiklóson is. Röviden most is vázolta a lényeget: egy Fidesz- közeli szövetkezet négy-öt hónapja nem fizet dolgozóinak, három régiós megyében közel 3000 család él azóta minden jövedelem nélkül, napról napra küzdve a megélhetésért. Az MSZP nem egyszer felszólította a kormányt, hogy soron kívül adjon támogatást az érintetteknek, de eddig csak süket fülekre talált. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a leszerződtetett dolgozók nagy része fél év elteltével sem kapta meg felmondását, a munkavégzéshez szükséges papírokat, így munkahelyet sem kereshetnek, segélyhez sem juthatnak. Ezeket a családokat már a megélhetési katasztrófa fenyegeti.

DSCF6169Korózs Lajos a témát országos viszonylatba szélesítette. Mondandóját  azzal a kijelentéssel kezdte, hogy a hétfői nap a gyalázat napja volt az országgyűlésben. Ezen a napon tárgyalt a Népjóléti Bizottság a gyermekéhezés civil szervezetek által javasolt felszámolásáról és a minimál nyugdíj megemeléséről. A kormánypártok eredetileg támogatták, hogy a parlament tűzze napirendre a gyermekéhezés felszámolásának megvitatását, a Fidesz részéről alá is írták az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot. Aztán a bizottsági ülésen kifaroltak az ügyből, a fideszes többségű bizottság leszavazta, hogy hogy egyáltalán országgyűlés elé kerüljön a kérdés.

A bizottság elnöke, Selmeczi Gabriella álszentül azzal érvelt, hogy nem szükséges a dologgal foglalkozni, hiszen tavaly volt rezsicsökkentés. Az üzenet tehát az– emelte ki felháborodottan Korózs -, ha éhes a gyerek, egyen rezsicsökkentést. Szégyen, gyalázat, ami ott történt – fejezte be a gondolatkört – különösen annak tükrében, hogy a Máltai Szeretetszolgálat, amely nem vádolható baloldalisággal, kimutatta, hogy Magyarországon 50.000 gyerek éhezik naponta. A statisztikák szerint közel 600.000 család kap olyan gyermekvédelmi támogatást, amely egyértelműsíti, hogy ők hátrányos helyzetűek. amely családokban a gyermekek ugyan nem éheznek minden nap, de megfelelően táplálkozni nem tudnak.

A minimális nyugdíj emelését, amelyet a bizottság szintén lesöpört az asztalról, azért tartotta volna fontosnak, mert sok társadalmi juttatás – anyasági támogatás, GYES, stb, – mértéke a minimális nyugdíj mértékéhez van rendelve. Mivel a minimál nyugdíjak hét év óta nem emelkedtek, ezek a juttatások mára vásárlóértékük 25%-át elvesztették. Kimondani is szégyen – hangsúlyozta -, hogy a minimális nyugdíj értéke 28.500 Ft.  Ő, mint a Népjóléti Bizottság alelnöke ennek 50.000 forintra való emelését javasolta, de a javaslatot meg sem fontolták.

DSCF6155Emlékeztetett rá, hogy a kormány tavasszal eltörölt több szociális juttatást – lakhatási támogatás, közgyógyellátás, ápolási díj, stb. – , arra való hivatkozással, hogy az önkormányzatok majd saját hatáskörükben megoldják a szociális problémákat. Erre viszont az önkormányzatoknak nincs forrása, így a szociális juttatások köre jelentősen leszűkült, s mértékük is jelentősen csökkent.

Megdöbbentőnek találta, hogy a szociális szférában, az egészségügyben dolgozók nettó bére nem éri el a 70.000 forintot, mint ahogy azt is, hogy a nemzetközi gazdasági szervezet, az OECD megállapítása szerint Magyarország polgárainak szerény a jövedelme, csekély a pénzügyi tartaléka, rosszak a lakáskörülményei és az egészségügyi állapota. A vizsgálatok szerint 36 ország között a nettó jövedelmekre és az egészségügyi állapotokra vonatkozóan a 31., a születéskor várható időtartamot illetően a 32., a bérek és egyéb jövedelmek tekintetében a 29.helyen állunk. Mint mondta, Magyarországra vonatkozóan soha ilyen lesújtó adataink nem voltak.

S mi még a szegénységet nagyon jól érzékeltető adat? – tette fel a kérdést. A Magyar Tudományos Akadémia publikációja, amely szerint a háztartások 75%-a nem tud egy váratlan kiadást- elromlott mosógép cseréje, vihar által lesodort tetőcserepek pótlása – finanszírozni. Ez a 75%% egy akkora városban, mint Törökszentmiklós, 80, a falvakban 90-95 %-ra emelkedik. Az emberek 25%-a nem tud megfelelően étkezni, a lakosság 12%-a nem tudja megfelelően fűteni lakását, 550 ezren élnek vizes, dohos, beázó tetejű lakásban.

Szeretnék eloszlatni egy tévhitet- mondta. A kormány büszkén hangoztatja, hogy emelkedtek az átlagjövedelmek, az átlag ezek, az átlag azok. Csak azt felejtik el mondani, hogy az átlagjövedelmet a milliós, milliárdos havi jövedelmek emelik meg. 150 minimálbéreshez, közmunkáshoz (70.000 körül) hozzá teszünk 10 db milliós fizetést, máris kijön egy százezres átlag. De ettől a szegénység nem változik.

Korózs Lajos a címben jelzett mondattal zárta beszédét.”Legújabb kori rabszolgaság van kialakulóban Magyarországon, mert akinek csak annyi a jövedelme, hogy enni és lakni tud, az rabszolga. Enni a rabszolgák az ókorban is kaptak, fedél az ókori rabszolga feje fölött is volt.

(A képeken balra Rózsa Endre, jobbra Korózs Lajos.)

Pásztor

 


Megosztás

1 hozzászólás

  • Szégyen says:

    Igen, ma voltam a Fővárosi Nyugdíj intézetben, 2022 Áprilisában ( a választások után vagyunk már és sajnálom hogy szavazatomat erre a kormányra leadtam) . 14 éves magyarországi munkaviszonyom után SEMMI NYUGDÍJ NEM JÁR és ha majd kapom a minimális és nevetséges 28.500 Ft – ot, azaz 78 Eu- t, az azért lesz mert az eu- ban ledolgozott szolgálati éveket is figyelembe fogják venni.
    EZ MA, 2022- ben, EURÓPA SZÉGYENE, meg Magyarországé is, biztosan nem az egyetlen.
    Annak a virágzó és biztonságos “ vidám barak” – nak, amit a rendszerváltás után átvettek az Antal kormány tagjai, mi, a mostani nyugdíjasok teremtettük meg az alapjait, a semmiből a háború után! Ők beleültek a készbe, meggazdagodtak, eladták az országunkat a külföldieknek, bennünket gyarmati sorba taszítva. Szégyelljék magukat ! És még csúnyábbakat is mondok !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés