KÖSZÖNET A NYUGDÍJEMELÉSÉRT! NYÍLT LEVÉL

Közzétéve ekkor: 2017 január 12. 16:44

A MINISZTERELNÖKNEK!

ágnesHOGYAN IS SZÓLÍTSAM MEG?  ZAVARBA VAGYOK, INKÁBB SEHOGYAN.

SZÓVAL MEGJÖTT AZ 1,6 % -OS NYUGDÍJEMELÉS. HÁT IJEDTEMBEN MAJD FRÁSZT KAPTAM. MERT 5 FORINTTAL MÉG MEG IS TOLDOTTÁK. BORZASZTÓAN ZAVARBAN  IS VAGYOK, MERT ÓRÁK ÓTA NYOMOZOK, MI A FENÉT IS VEHETNÉK A PLUSZ 5 FORINTON. SENKI SEM TUDOTT SEGÍTENI. FEL IS SIKÍTOTTAM, JÉZUS, SEGÍTSÉL!

MERT EBBŐL CSAK KÁRA LEHET KIS HAZÁMNAK. SZÁMOLJUNK! NEKEM ÉVES SZINTEN EZ 60 FORINT JOGTALAN ELŐNY. BELE SEM MEREK GONDOLNI, HA MÉG TÚL SOKAN KAPTAK PUSZ 5 FORINTOT, MEKKORA KÁR IS EZ AZ AMÚGY IS ÜRES ÁLLAMKASSZÁNAK. TESSÉK MONDANI, ÍGY HOGYAN FOGJÁK VISSZAVÁSÁROLNI AZ ARANYTARTALÉKOT?

DE HÁT FOGLALKOZZAK ÉN CSAK A HATALMAS NYUGDÍJAMMAL. TUDOM ÉN, NEM AZ ÖN HIBÁJA, RÉGEN ÉS ROSSZKOR MENTEM NYUGDÍJBA. MA MÁR TUDOM NEM KELLETT VOLNA. MEG KELLETT VOLNA VÁRNI AZT A BÉRBRUTTÓSÍTÁST MÉG 1989-BAN, MEG MÉG DOLGOZGATNI KELLETT VOLNA PÁR ÉVET, AZTÁN TÖBB LENNE. NA MINDEGY,EZ MÁR A MÚLT, AZ A FRÁNYA ÉS ÁTKOS VILÁG, AMIT ÖNÖK RENDSZERESEN KOMMUNIZMUSNAK HÍVNAK, PEDIG NEM VOLT KOMMUNIZMUS ÁM. TUDJA, MÉG A SZOCIALIZMUST IS CSAK ÉPÍTETTÜK! DE AZ ÖSSZEDŐLT, SZERENCSÉRE CSUPÁN AZ ESZME , MERT AMIT ADDIG ÉPÍTETTÜNK, AZ MÉG ÁLL, HÁLA AZ ÉGNEK ÉS AKKOR JÖNNEK EZZEL A BUTASÁGGAL.  HIÁBA MONDTAM A FIATALOKNAK, GYEREKEK SOHA, SEHOL A VILÁGON NEM VOLT MÉG KOMMUNIZMUS,  SZEGÉNYEK NEM ÉRTETTÉK. MERT NEM TANÍTOTTÁK NEKIK. ÉRTELMEZŐ KÉZISZÓTÁRT SEM TALÁLHATTAK. NA MINDEGY.

MÁR MEGINT ELKALANDOZTAM. SZÓVAL MEGJÖTT 1320 FORINT .

NA EBBŐL AZONNAL EL IS MEGY 290 FORINT A TV ELŐFIZETÉSRE. MERT AZ ENNYIVEL EMELKEDIK. NEM AKARTAM ÉN SE CHILIT, SE MÁS CSATORNÁT, DE AZT MONDTA A SZOLGÁLTATÓ, KELL, ÉS NINCS VÁLOGATÁS.  NÉZZEM, VAGY HA NEM ÉRDEKEL ENNYI PÉNZÉRT, BE SE KAPCSOLJAM A TV-T. DE FIZETNI AZT KELL, MERT HŰSÉG VAN RAJTA.

A MARADÉK AZ MEG ELMEGY PÁR NEM HELYETTESÍTHETŐ GYÓGYSZERRE. TUDJA EBBŐL A VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ FÁJ A LEGJOBBAN. VOLT OLCSÓBB ÉS HATÁSOSABB, DE MEGSZŰNT. EKKOR MÉG NEM IS MOZDULT MEG A VÉRNYOMÁSOM CSAK AZUTÁN , MIKOR A GONDOZÓNŐ HOZTA AZ ÚJAT. HÁT NEM DRÁGÁBB LETT UGYANAZ A HATÓANYAGÚ SZER 823 FORINTTAL. DE SZÉP ÚJ HOSSZÚ NEVE VAN.  KÉPZELJE,MÁR AKKOR ÚJRA FELMENT A VÉRNYOMÁSOM. AZÓTA SEM MEGY LE.

IGAZ ÉN SZÁNDÉKOSAN IZGATOM MAGAM. NEM TUDOM , EZ VALAMI IDŐSKORI DOLOG LEHET. AGGÓDOM. MOST ÉPPEN A VEJÉÉRT, AKI VÁSÁROLJA EZEKET A RÉGI KASTÉLYOKAT PÁR SZÁZMILLIÓÉRT. MONDJA MÁR MEG NEKI, FIAM NEM LESZ ENNEK JÓ VÉGE, RAJTAD MARAD, AZTÁN HA NINCS MIBŐL FELÚJÍTANI, MÉG RÁD DŐL.

MAGÁÉRT IS AGGÓDOM.  ÁLLANDÓAN HARCOL. MÉG MEG FOG SEBESÜLNI. NEM SZABADNA. NAGY CSALÁDOS EMBER, SZÉP KIS UNOKÁVAL, RÁADÁSUL MAGA SEM GAZDAG. MONDJA, SOHASEM VOLT, ÉS NEM IS LESZ. ÉN MEG REMÉNYKEDEM BENNE, TÉNYLEG NEM LESZ GAZDAG. TUDJA, AKIK GAZDAGOK LESZNEK, NAGYON GYORSAN EL SZOKTAK SZEGÉNYEDNI. ELVESZIK TŐLÜK! KI ÉRTI?  AZTÁN MÉG AGGÓDOM,MERT HALLOM, KÖLTÖZIK. IGAZ, NEM MESSZIRE, CSAK A DUNA MÁSIK OLDALÁRA, DE AKKOR IS DRÁGA A KÖLTÖZÉS. OLYAN SOKAT KÉRNEK ÉRTE A SZÁLLÍTÓ CÉGEK. VIGYÁZZON! CSALNAK! MEG UGYE ELŐTTE, HA VALAHOVA KÖLTÖZÜNK, CSAK FELÚJÍTJUK A SAJÁT ÍZLÉSÜNK SZERINT. NA EZ IS DRÁGA. MINDENT MÁR KÜLFÖLDRŐL HOZNAK BE. PEDIG NEM KÉNE A KÜLFÖLDI ÁRÚ, VOLT NEKÜNK SAJÁT TERMELÉSŰ, JÓ MINŐSÉGŰ MINDENBŐL. CSAK HÁT ELKÓTYAVETYÉLTÉK VALAMI PRIVATIZÁCIÓ MIATT. MOST MEG AZ A NYAVALYÁS ÁFA  IS VAN MINDENEN, AMI RÁADÁSUL SZÖKIK ÁM. SOHASEM ÉR AZ ÁLLAMKASSZÁBA. VALAHOL MINDIG KICSÚSZIK. AZTÁN EZÉRT NEM JUT NEKÜNK TÖBB NYUGDÍJEMELÉSRE,MEG CSÚSZIK AZ A 13. ÉS 14. HÓNAP IS. PEDIG MAGA NAGYON ÍGÉRTE.

IGAZ, KAPTUNK BÖZSI UTALVÁNYT . EZT SEM ÉRTETTEM, A POSTÁS MONDTA, HOZTA, ÖRÜLJEK.  KINYITOM A BORÍTÉKOT, BENNE VAN AZ ERZSÉBET UTALVÁNY. NÉZTEM, MIT LEHET VELE CSINÁLNI. HÁT MONDTÁK, VEGYEK ÉLELMISZERT, DE VIGYÁZZAK, MERT NEM MINDENT LEHET ÉRTE VÁSÁROLNI , ÉS NEM MINDENHOL FOGADJÁK EL. HÁT NÁLUNK TÉNYLEG NEM IS FOGADJA EL EGYIK ÜZLET SEM. DE, GONDOLTAM, SEMMI GOND, MAJD RENDELEK A TESCÓTÓL. HÁZHOZ IS HOZZA, CIPELNI SEM KELL. DE MONDTÁK, ŐK SEM VÁLTJÁK BE, CSAK HA ELMEGYEK AZ ÁRUHÁZBA ÉS ODAVISZEM. PEDIG ANNYIRA SZERETTEM VOLNA, HA HOZNAK 1 KG LAZACOT, ÉPPEN KIJÖTT VOLNA BELŐLE. DE NEM HOZTAK. ( IGAZ, LAZACOT NEM IS LEHETETT VOLNA BELŐLE VENNI.

DE MAJDNEM MEGOLDOTTA A SZOMSZÉD A GONDOM. KÉPZELJE, JÖTT ÁT – NEM SZOKOTT EGYÉBKÉNT – ,MOST KARÁCSONY KÖRÜL GYŰJTÖT, GONDOLOM, A SZEGÉNYEKNEK. MERT MONDTA, ADJAM ODA NEKIJE A BÖZSI UTALVÁNYT,AD ÉRTE 6000 FORINTOT. MERT UGYE, NEKI IS GOND A BEVÁLTÁS. BENZIN STB. KÖLTSÉGE VAN, TÖBBÉ NEM TUDJA ÁTVENNI.

NEM ADTAM. MONDTAM NEKI, NÉZZE BÉLA, EZT A MINISZTERELNÖKÜNK – MÁR AKIÉ, ENYÉM NEM – KÜLDTE. AZT MONDTA AJÁNDÉK. AJÁNDÉKOT MEG NEM ILLIK TOVÁBB ADNI. INKÁBB ŐRZÖM.

BÁR MONDTÁKVÁLTSUK BE MÉG IDÉN, LESZ SOK MINDEN OLCSÓBB. MEG IS ÖRÜLTEM NAGYON. IMÁDOM A TEJET. MONDTÁK OLCSÓBB LESZ AZ IS. PERSZE MEGINT FELMENT A VÉRNYOMÁSOM. AKI KITALÁLTA, NEM LÁTOTT MÉG TEJFELDOLGOZÁST. ÍGY CSAK A NYERS TEJ ÁRA CSÖKKENT. DE MÁR MIÓTA NEM ISZUNK NYERS TEJET. PASZTÖRIZÁLJÁK! MEGY IS FEL AZ ÁRA AZ EGEKBE. AMIT TAVALY VEHETTEM 129 FORINTÉRT LITERJÉT AZ MOST 289 LETT. PEDIG 1,5 % ZSÍRTARTALMÚ, MERT ADOK AZ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁSRA. MOST MONDJA MEG, LEFÖLÖZIK EZ RENDBEN VAN, HISZEN EBBŐL LESZ A VAJ, A TEJSZÍN STB. HÁT NEM FELEMELTÉK AZOKNAK A TEJTERMÉKEKNEK IS AZ ÁRÁT, AMIT AZ OLCSÓBB TEJBŐL KÉSZÍTENEK. VALAMI BAJ LEHET A MAGYAR MARHÁKKAL. A CSEH ÉS A SZLOVÁK, ILLETVE A LENGYEL OLCSÓBBÉRT ADJA A TEJET MINT A MAGYAR. NEM ÉRTEM ÉN EZT. MI LEHET AZ OKA?

HÚSSAL IS CSAK A GOND VAN. MONDTA VARGA MIHÁLY IS, Ő SEM ÉRTI. TAVALY LEMENT A SERTÉS ÁFÁJA 5 %-RA,  ERRE MÁR NYÁRON UGYANANNYI VOLT MINT ELŐTTE. MOST LEMENT A BAROMFI ÁFÁJA. HÁT TESSÉK ELKÉPZELNI, NEM MONDTÁK MEG MINDENKINEK! ÍGY AZ EMBER JÁRHAT – MÁR HA TUD – PIACRÓL PIACRA VAGY ÜZLETBŐL ÜZLETBE. VAN,AHOL OLCSÓBB, VAN, AHOL UGYANANNYI.

SEJTEM MI A BAJ. A KOMMUNIKÁCIÓ NEM ÉRT ODA, VAGY AZAZ ÚJSÁG, AMIBE NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLNEK AZ ÁRAK ÉS A TÖRVÉNYEK.  AZ IS LUKACSOS ÁM! A MINISZTERI, ÁLLAMTITKÁRI FIZETÉSEMELÉSEK MINDIG PONTOSAN IDŐBE BELEKERÜLNEK, A TÖBBI MEG CSÚSZIK. IGAZ TÉL VAN, EXTRÉM HIDEG, FAGY MEG HÓ, SOK MŰ ÉS HŰHÓ IS. OSZT MI KIS NYUGDÍJASOK ÚGY JÁRTUNK MINT AZ A MESÉBE.  KAPTUNK IS MEG NEM IS.

MÁR CSAK EGY KÉRDÉSEM VOLNA.

MONDJA MÁR MEG, HOL KERESSEM A 10 MILLIÓ FORINTOMAT. BEMONDTA A TV,ÉS ÍRTA AZ ÚJSÁG, MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK ENNYIJE VAN. AZ ENYÉM NINCS MEG. PEDIG MÉG NEM VAGYOK SZENILIS, TUDOM, ÉN NEM TETTEM SEHOVA. TEHÁT MEG KELL AKKOR LENNIE, HA MONDJÁK, HOGY VAN.

VÁROM AZ INFORMÁCIÓT RÓLA HOVA KELL MENNI ÉRTE, MERT UGYE AMI VAN, AZT ODA KELL ADNI.

MOST MÁR CSAK MEG KÉNE KÖSZÖNNI A NYUGDÍJEMELÉST. DE KÉREM LÁSSA BE, AZT AMIT ADTAK ÉS AZONNAL VISSZA IS VETTEK MÁS NÉVEN, AZT NEM LEHET MEGKÖSZÖNNI.

ROSTA ÁGNES

MAGYARORSZÁG 2017.01.12.


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés