Kiegészítő nyugdíj, prémium és a nagy átverés. Ahogyan a kisnyugdíjas látja

Közzétéve ekkor: 2021 augusztus 27. 16:09

Olvasom az újságokat napok óta, hallgatom a híreket, hogy soha nem látott pénzesőt kapnak a nyugdíjasok. Már a szalagcímektől felmegy a vérnyomásom.  Mert, hogy azt kapjuk, ami törvény szerint jár! Azt sem igazságosan. Egy hatalmas átverés az egész. Nem más, mint választási pénzmagosztás, de nem mindenkinek és nem úgy, ahogyan tálalják.

Kezdjük a múltban,

amit szeretnének ismételten meghamisítani. 2009-ben a Bajnai kormány hozta törvénybe, hogy ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 % -ot, akkor abból részesedjenek a nyugdíjasok. Ez tulajdonképpen a 13. havi nyugdíj elvétele miatti kompenzáció lett volna, amit a világgazdasági válság miatt vettek el, és amit szintén a baloldali kormány adott.

A 13. havi nyugdíjat a 2010-es választásokkor a FIDESZ visszaígérte, sőt meg is fejelte még egy hónappal, ez lett a beígért 14. havi nyugdíj. Ami maradt ígéret, sőt a 13. havit is csak idén kezdték meg 4 évre elhúzódóan visszaadni heti bontásban.

 No de nézzük is ezt a hatalmas pénzesőt,

ami vár ránk novemberben.  Miután a GDP soha nem látott ütemben nő idén – ne nézzük most, hogy a járvány miatt honnan, mert akkor sírva fakadunk -,  így jár ez az összeg. Még pontos számokat nem tudunk, csak azt, hogy átlagosan kb. 50–56 ezer forint várható. A KSH már el is kezdett játszani a számokkal, jelenleg csökkenőben az infláció, de év végére ismét emelkedés jön. Minket ez azért érint, mert szeptember elejére várhatóak a tényleges számok.

Viszont nézzük a tényeket!

11 éve minden januárban, az alul tervezett inflációnak hála, 11 hónapig mi nyugdíjasok előlegeztünk az államnak, hogy aztán a különbözetet nagy kegyként kamatmentesen visszaadják, de már elinflálódva, S ráadásul nem is igazságosan. S ez a hatalmas igazságtalanság folyik folyamatosan.

A kormány 11 éve tartja a 28500 forinton a minimál nyugdíjat. Ez rengeteg embernek jelent hatalmas veszteséget. Ehhez az összeghez mérnek minden szociális juttatást /lakhatásit, segélyt, közgyógyellátást stb./. Ha 1 forinttal is átlépi az összeghez mért juttatást, akkor azt azonnal visszaveszik. Sok 100 ezer embert, és nem csak nyugdíjasokat, ér e miatt kár.

Nézzük az idei évet!

Januárban 3 %-os nyugdíjemelést kaptunk, amiről már előző évben tudtuk, hogy alultervezett. Brutálisan kilőttek az árak az élet minden területén, az infláció elszállt. Csak kapkodtuk a fejünket. A járvány alatt mást sem hallottunk, mint hogy a sok gyümölcs és friss zöldség fogyasztása szükséges az immunrendszerünknek. Na, idén 2000-3000-5000 forintos gyümölcsárakkal néztünk szembe. Szó szerint néztünk. Megvenni nem tudtuk. A kormány is észbe kapott, és júniusban megdobott bennünket 0,6 % visszamenőleges nyugdíjemeléssel. Ez a minimál nyugdíj esetében 5x havi 171 Ft volt. Leírni is szégyen.

Még egy pillanatig időzzünk el

a minimál nyugdíjnál, hogyan is jön ez ki. Mert sokan azt hiszik, azért ennyi, mert nem dolgoztak. Ez valamennyire igaz, csak, mint minden, ez sem fekete vagy fehér. Mondjuk valaki beteg lett vagy baleset érte, és  nagyon kevés a ledolgozott éve, vagy bár munkaképtelen, de a rokkantsága – ez is FIDESZ találmány – olyan százalékos, hogy ennyire lett jogosult. Nem rokkantsági nyugdíjat, hanem mivel azt elvették, járadékot kap. S ha már betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, megállapítják szerencsétlennek ezt a hatalmas összeget, mint nyugdíjat.

Ránk szakadt a pandémia,

s vele együtt annyi plusz kiadás, amire senki sem volt felkészülve. Maszkok, fertőtlenítők, plusz gyógyszerek, és ha már nem tudtál zöldséget-gyümölcsöt venni,  bízva a C és a D vitamin védőerejében, vetted pluszba azt is a gyógyszereid mellé. Ne feledjük, a rezsi és az élelmiszer után a nyugdíjas legnagyobb kiadása a gyógyszerei. Fizetted a megemelkedő energiadíjat / tűzifa, szén, gáz és természetesen a benzin vagy gázolaj./ Na, nem a kocsidba, hanem a szállítási költségbe, ami mindent terhel .

Szóval

a nyugdíjas kap – ha megéli – majd valamennyi prémiumot, ami inkább év közben kellett volna, de nagyon. A munkavállalók viszont kapnak minden évben kiharcolt béremelést, cafetériát, SZÉP kártyát, év végén esetleg pénzjuttatást, év közben sport belépőt és számítástechnikai gépeket, okostelefont, Ez munkahelyenként változó, de szinte mindenütt van plusz juttatás, akár csak úgy zsebbe. Ezt mindenki természetesnek veszi, erről szó sem esik.

Bezzeg a nyugdíj prémium és az emelés minden évben szalagcím, pedig nem minden nyugdíjas kapja még ezt a kicsit sem. Nem kapják azok, akik idén mentek el nyugdíjba. 200-220 ezer kisnyugdíjas, akiknek a nyugdíja nem éri el a 80 ezer forintot, ők sem kapják csak töredékét ennek az összegnek, ahogyan azok a járadékosok is, akiknek szintén nem éri el a járadéka a 80 ezer forintot.

A nyugdíjasok érdekeiért senki nem harcol. Nincs bérharc, nincs érdekvédelem. Így eljutottunk odáig, hogy teljesen elszakadtak a nyugdíjak a valóságtól és a bérektől. Tegnap hallottam, hogy egy egyszemélyes háztartásban a létminimum 110-130 ezer forint között kéne, hogy legyen. /Ennél a nyugdíjasé – gondoljunk a nyugdíjas kosárra – több./ Viszont 13 ezer embernek nincs még 50 ezer forint nyugdíja sem, 800 ezer ember pedig 130 ezer forint alatti nyugdíjból él. Ez KSH adat. Magyarországon 2,6 millió ember él nyugdíjból vagy járadékból, rokkantsági ellátásból.

Végezetül megjegyzem,

 az Országgyűlésben dolgozó képviselők ez év márciusában ennek az összegnek több mint a kétszeresét szavazták meg maguknak, mint tiszteletdíj emelést! Köszönjük, hogy ránk akkor sem gondoltak.

Rosta Ágnes

Ui.:

EGY MONDATOT MÓDOSÍTOK, MERT ÚGY PONTOS.

A 13. HÓNAPOT A BAJNAI KORMÁNY NEM ELVETTE, HANEM A KIFIZETÉSÉT FELFÜGGESZTETTE.

AZ ORBÁN KORMÁNY VETTE El, 11 ÉVIG ŐK NEM FOLYÓSÍTOTTÁK..

A MÓDOSÍTÁST AZ OLVASÓK KÉRÉSÉRE TESZEM, MERT ÍGY HELYES. KÖSZÖNÖM, HOGY HIBÁMRA FELHÍVTÁK A FIGYELMET.

” Bajnai- kormány. (2009. április 14-2010. május 28.) Az új kormány további szigorításokat tartott szükségesnek, ezért az előterjesztő és a bizottságok módosító javaslatai következtében az eredeti előterjesztés gyökeresen átalakult.

A végleges egységes javaslat (T/9180/14) szerint 2009. július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, de az a korábbiakkal ellentétben és mértékben nem épül be a havi ellátásba, hanem helyette bevezeti a nagyon szigorú feltételekhez kötött nyugdíjprémium intézményét. Az elfogadott törvény szerint nyugdíjprémiumot – évente maximum 80 ezer forintot – kell fizetni, ha a reál GDP növekedése várhatóan nagyobb lesz, mint 3,5 százalék és az államháztartás alrendszereinek együttesen számított tárgyévi hiánycélja is várhatóan teljesül. Az Országgyűlés a 2009. május 11-én elfogadta a törvényjavaslatot, és ezzel törvénybe iktatta a 13. havi nyugdíj 2009. július 1-el történő megszüntetését.”

MÉG EGY FONTOS MEGJEGYZÉS. A FIDESZ MINT ELLENZÉK A 13. HAVI NYUGDÍJAT NEM SZAVAZTA MEG!

Szemtől Szembe


Megosztás

12 hozzászólás

  • Szilasi Endre says:

    Teljesen mindegy melyik párt van hatalmon. Mindegyik csak ígérget, utána meg elfelejtik az ígéreteiket és csak a gazdagok zsebét tömik.

  • Névtelen says:

    Drága embertársaim!! Orbán hazudott hazudik és hazudozni is fog!!! Ígérgetni nagyon tud a csillagos eget is beígéri ,ÉS NEM TARTJA BE AZ ÍGÉRETEIT EZZEL BUTÍTJA A NÉPET. VOLT KITŐL TANULNIA, SOKADSZOR AJÁNLOM MINDENKI FIGYELMÉBE, OLVASÁSRA. MELNYIKOV: könyvét Hitler Mítosz és Valóság. a mi drága agybeteg orbánunk pontosan leutánozza hitlert. nagyon rossz irányba megyünk mint a birkák. Önként megyünk a vágó hidra. DE HOL VANNAK AZOK A POLITIKUSOK EMBEREK AKIK KI ÁLLNÁNAK A NÉP MELLETT

  • Névtelen says:

    Egyetértek!

  • Névtelen says:

    Ez igy teljesen igaz igaz amit le írt. Valóban minden így történt. De mi mit tudjunk csinálni. Lenni ell valakinek aki tud nekünk kis embereknek segíteni. Vagy kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy becsaptak bennünket. Köszönöm szépen, hogy meg világította az igazságot. Üdvözlettel. Bajomi Lászlóné. mamo944@fecabok.com.

  • Egy nyugger says:

    Kevés szó esik a fidesz által megváltoztatott indekszálásról? Valószínűleg hasonló kárt okozott, mint a 13.havi nyugdíj visszatartása. Ne feledjük, hogy lényegesen magasabb lett volna az emelés,ami be is épült volna az ellátásba.

  • DOKI JELIGÉRE says:

    Fel hébóritó hogy ijen hülye a magyar nép hagyta hogy O1G ASZT CSINÁLT AMIT AKART ITT A MGYAR NÉP A HIBÁS EGYÉRTELMÜEN Sajnos ök fognak nyerni megint mert ellenzéki pártok sincsenek ez mind szinjáték amit az ellenzéki pártok provokálnak enyit a kormányrol

  • Névtelen says:

    Ez szemétség! beirtam a hozzászólásom, a nevem és minden pofátlanul ki lett törölve!

    Utána kéne nézni, mert nem elvették, csak felfüggesztették a violággazdasági válság idejére a
    13. havi nyugdija, ,
    8 évig Orbán elvette,, most “jóságosan,” a hazuidozása mellett csepegteti 4 év alatt összehozva azt,
    amit már rég folyósítania kellett volna, és az ellenzékre keni a saját piszkát.

  • Masciuch Irén says:

    T Rosta Ágnes.!

    Egyetértek az irása nagy részével, de nem pontos! utána nézhetett volna a Wikipédián, ahol én is tettem.
    Ott feketén fehéren leirják és cáfolják a hazugságot, mert 2009-ben a parlament határozata szerint nem
    vették el a 13. havi nyugdíjat, hanem csak a világválság miatt, ameddig tart, felfüggesztették, annak
    elmúltával fizetni kellett volna az akkori már Orbán kormánynak, akik előzőleg mindent hazudtak.

    Ténylegesen Orbán Viktor VETTE EL A 13. HAVI NYUGDIJAT!!

    Mivel túl sokszor került fel ez a Wikipédiás tényközlés , ezért kezdte csepgtetni Orbán, de nyolc évig
    meglopott minden járadékost az egy havi járadékával.

    Korreekt lenne Öntől is a helyesbítés!

    Budapest, 2021.08.28.
    .
    Masciuch Irén

    • Rosta Ágnes says:

      Kedves Irén! Nézze el én nem vagyok újságíró csak egy idős nyugdíjas. Viszont igaza van. Módosítani fogom mert írni az én véleményem szerint csak igazat szabad. Köszönöm a megértését. Tisztelettel Rosta Ágnes

    • Rosta Ágnes says:

      Ez még kiegészítőnek! ” Bajnai- kormány. (2009. április 14-2010. május 28.) Az új kormány további szigorításokat tartott szükségesnek, ezért az előterjesztő és a bizottságok módosító javaslatai következtében az eredeti előterjesztés gyökeresen átalakult.

      A végleges egységes javaslat (T/9180/14) szerint 2009. július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, de az a korábbiakkal ellentétben és mértékben nem épül be a havi ellátásba, hanem helyette bevezeti a nagyon szigorú feltételekhez kötött nyugdíjprémium intézményét. Az elfogadott törvény szerint nyugdíjprémiumot – évente maximum 80 ezer forintot – kell fizetni, ha a reál GDP növekedése várhatóan nagyobb lesz, mint 3,5 százalék és az államháztartás alrendszereinek együttesen számított tárgyévi hiánycélja is várhatóan teljesül. Az Országgyűlés a 2009. május 11-én elfogadta a törvényjavaslatot, és ezzel törvénybe iktatta a 13. havi nyugdíj 2009. július 1-el történő megszüntetését.”

  • Csőpi ! says:

    Nagyon igaz írás sajnos ezen okvetlen kell változtatni !

  • Dodi says:

    A fidesz, a legnagyobb tolvaj banda a világon!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés