Képviselő-testületi ülés 2015. 10. 13. – Napirenden a tanuszoda
Közzétéve ekkor: 2015 október 14. 14:03A kormány határozata alapján a járási székhelyek településein lehetőség van tanuszodák létesítésére. Ezek a Nemzeti Sportközpont beruházásában valósulnak meg a helyi önkormányzatokkal – így a pályázatot benyújtó Törökszentmiklóssal is – szoros együttműködésben. A város közművesített telekkel járul hozzá a beruházáshoz, amelynek helyszínére javaslatot kért az NSK, s amely ingatlant 2014. júliusi ülésén a képviselő-testület ki is jelölte.
A telekrendezési eljárás után kijelölt 3995-ös helyrajzi számú ingatlanra elkészültek a tervek, s 2015 augusztusában elindult az engedélyezési eljárás is. A tervre október 5-én adott engedélyt a járási építéshatóság, amivel elhárult az építés elől az akadály. Jelenleg készülnek a kiviteli tervek, megkezdődött a közbeszerzés előkészülete.
Időközben módosult a tanuszodák létesítéséről szóló kormányhatározat, amely lényege, hogy az osztott tulajdoni formák elkerülése érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyeztetéseket kezdeményezett az érintett önkormányzatokkal a beruházással érintett ingatlanok állami tulajdonba adásáról. Ez alapján megkeresés érkezett az önkormányzathoz, hogy 2015. október 15-ig a képviselő-testület hozzon döntést a tanuszoda megvalósításához és működtetéséhez szükséges terület átadásáról.
Többszöri egyeztetésre került sor a tervezőkkel és az NSK képviselőivel, hogy az ingatlan egyes részei az állami tulajdonba adás előtt kerüljenek leválasztásra az ingatlanról, mivel azok az önkormányzat jövőbeni fejlesztési elképzeléseihez szükségesek lesznek. Ezt mindkét tárgyalópartner elfogadta, de a módosított dokumentumok eddig nem készültek el.
A beruházás megvalósításához együttműködési megállapodás kötése szükséges a felek között, s a mostani testületi ülésen ennek aláírására hatalmazták fel a képviselők Markót Imre polgármestert.
Az uszoda a Batthyány úton, a Pánthy-Toldi-Batthyány-Kossuth út négyszögében lévő telken épül fel 300 milliós költséggel, a közművek kiépítésére az önkormányzat 76 millió forintot különített el. A tervek szerint az épületben egy 10×6 méteres, 80 cm vízmélységű és egy 15×25 méteres 2 méter vízmélységű úszómedence létesül, amelyekhez szauna és öltözőblokkok kapcsolódnak. A létesítmény várhatóan 2016 szeptemberében kezd üzemelni.
Pásztor
Megosztás
Hirdetés