KAMU ÉS PÁRTOK

Közzétéve ekkor: 2018 március 13. 10:34

A kamu a magyar nyelvben szlengként annyit jelent, hogy hazugság, álcázás, megtévesztés, takargat, leplez, palástól.

Na kérem, ez az összes kamupártra ráillik.

Hazugsággal, megtévesztéssel lopják el az állam, azaz a mi pénzünket. Ehhez a Fidesz szívesen és nagyvonalúan      asszisztál is,  hiszen nem kevés pénzzel támogatja a kamupártokat.  Ha sikeresek, és 1 %-ot el tudnak érni a választáson – mondjuk egy ismert arccal, mert  másképpen esélytelenek a szavazatok megszerzésére -,  4 évig élvezhetik gondtalanul a több százmillió forint állami támogatást. Ha nem járnak sikerrel, az sem baj, mert lássuk be, nem is ez a céljuk, hanem, hogy bomlasszanak. Félni valójuk nincs az 1 % elérése után. Elszámolniuk nem kell, az ügyészség szerint nem bűncselekmény  ennek a hatalmas összegnek a zsebre tétele. A NAV tehetetlen, hiszen a törvény szerint behajthatatlan a pénz s ezt már eleve gátolja az ügyészség véleménye. Meg egyébként is, ha valakinek nincs semmi a nevén, nincs jövedelme, mert ugye a felvett állami támogatás az nem jövedelem, akkor nincs mit lefoglalni és visszajuttatni az államkincstárnak.

Jól ki van ez kérem találva.  Családok, családtagok indulnak egymás “ellen” a szavazatokért. Ennél ügyesebben munka nélkül ma Magyarországon csak politikusok jutnak pénzhez. Igaz Ők az EU-s milliárdokat nyúlják le nemes egyszerűséggel és büntetlenül. Mi pedig kapkodjuk majd a fejünket, miért is lesz több méter hosszú a szavazólap. Kik és milyen hátsó és alantas szándékkal lopják a pénzünket? Neve és elérhetősége  nagy részüknek nincs.

Én úgy tudtam, ha valaki vagy valakik bűncselekmény elkövetésében segédkeznek, akkor ők is bűntársak. Tessék szíves megmondani nekem, a tudatlan öregasszonynak, azok akik felveszik őket a szavazólistára, azoknak nincs felelősségük? Ők nem bűntársak? Tőlük miért is nem lehet számon kérni, milyen neve nincs, programja és tagsága nincs “pártokat” is javasolnak, hogy a szavazólapokra felkerüljenek? Nekik nincs büntetőjogi felelősségük?                                                                            

Azért a sok kamupárt között találtam egyet, amelyik “tisztességes”, a  KÖSSZ-t. Nem cinikus, csak éppen megköszönik a pénzt, amit ugye kapnak.   

Mikor nézzük  a szavazólapot, mielőtt odatesszük azt az X-et, gondoljon mindenki arra is, hogy ezek a milliók és milliárdok honnan is hiányoznak majd,  és kik adtak lehetőséget arra, hogy csaljanak, becsapjanak, elvegyék még azt a keveset is, ami maradt.

Április 8-án szavazzál arra a pártra, amelyik érzésed szerint nem fog becsapni, meglopni és átverni.

Rosta Ágnes


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés