Jobb, ha tudják…

Közzétéve ekkor: 2024 február 19. 9:48

Ildiko Lendvai

Jobb, ha tudják: a minap nem is volt semmilyen tömegtüntetés. (Hogy én merre császkáltam este, ezek után fogalmam sincs. Alvajáró lehetek, vagy mi.)

Mert ha lett volna, akkor a miniszterelnök csak szóba hozza az évértékelőjén! Persze mit is mondhatna. Az is lehet, arra készült, hogy a nevére vegye az egészet. Milyen nagyszerű, mondaná, hogy ilyen hatalmas tömeg áll ki a pedofilok ellen, egyetértve személyesen vele, minden gyermek- és családvédő kormányfő legnagyobbikával! Talán még néhány könnycseppet is elmorzsolt volna a nagy nemzeti egyetértés tiszteletére.

A könnycsepp és a testvérjobb elmaradt. Ehhez kicsit túl sok „Mocskos Fidesz!” hangzott el tegnap a tüntetők szájából.

De a kegyelmi botránnyal beárnyékolt évkezdetet csak nem lehetett szó nélkül hagynia. „Olyan ez, mint egy rémálom” – jegyezte meg.

Rosszul tetszett fogalmazni, miniszterelnök úr. Rémálom, az volt, de nem most és nem Önöknek, a hatalmi kármentéssel próbálkozó kormányférfiúknak, hanem egy évtizeden keresztül, a gyermekotthon kiszolgáltatott, tönkretett gyerekeinek. Nekik volt rémálom.

De megint csak nem róluk esett szó. és arról sem, mi volt ez az egész. Miért és kik gondolták, hogy ezt az embert vissza kell engedni a gyerekek közé? Magyarázat továbbra sincs, senkitől. Túl magas lehet a pártfogó, túl leplezetlen a mechanizmus működése ahhoz, hogy elénk merjék tárni.

Kaptak viszont egy megkésett pá-pát a lemondott kegyelmes asszonyok. Balog még azt sem – lehet, hogy jobb híján belőle kell majd a mostaninál is nagyobb, egyedüli főfelelőst kreálni? De a távozó politikusnőknek „a kisujjában is több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében.”

Biztosan. Ha ő mondja. A kisujjuk ezek szerint tökéletes. A baj a többi ujjukkal volt, amelyekkel a tollat fogták. Nemcsak most, hanem éveken át, amikor mindenfélét engedelmesen aláírtak.

Hogy a miniszterelnök a kínos részen szerencsésen túlesett, jöhet az a beszéd, amit még a skandalum előtt megtervezett. Gazdasági sikerek, Trumpnak drukkolunk (nem én! ők), mihaszna brüsszeli bürokraták: „Az EU-ban nemcsak tücsköt-bogarat beszélnek, hanem azzal is etetnének minket”. (Gondolom, Németh Szilárd arcára e percben ül ki a halálfélelem.)

Némi tücsköt és bogarat azért neki is sikerül összehordania. A legszebb: „Újabb Nobel-díjasokat kitermelő oktatást építünk.”

Az jó lesz. Most már csak azt kellene tudni, ki fogja az új oktatási építkezés előtt az eddig produkált romokat elhordani.

Facebook


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés