Hűségnyilatkozatot tett a „vénkurvázó”polgármester mellett a nyugdíjas klub

Közzétéve ekkor: 2016 november 26. 14:26

elnöke

Kedves Nyugdíjas Társaim!

krva-24-huBizonyára sokan olvasták, olvastátok, hiszen országos port vert fel, hogy városunk polgármestere, Szalay Ferenc le„vénkurvázta” azokat az idős hölgyeket, akik tiltakoztak az ellen, hogy a lakóházak játszóterének helyén a város parkolót építsen. (A mikrofon véletlenül bekapcsolva maradt)

A polgármester  kétszer is bocsánatot kért, de egyszer sem az érintett hölgyektől és a durva kiszólás miatt. Egyszer arra hivatkozott, hogy a róla szóló pletykák miatt volt ideges, máskor azt mondta, egy másik, magánjellegű ügyet érintett megjegyzése.

Lehet, hogy nyoma sem maradt volna a dolognak, s az otromba magyarázkodás hihetővé vált volna. A Szolnok Tv-ből ugyanis kivágták azt a részt, amelyben a kijelentést hallani lehet. A helyi MSZP csupán azért tudta nyilvánosságra hozni a felvételt, mert valaki az élő adást rögzítette. A Szolnok Tv-ből ugyanis utólag egyszerűen kivágták azt a részt, amelyben a kijelentést hallani lehet, A Szolnok Tv-ből ugyanis utólag egyszerűen kivágták azt a részt, amelyben a kijelentést hallani lehet, a három szolnoki sajtótermék közül pedig egyik sem számolt be az ügyről.

kurva-mandinerHogy mégsem így történt, az annak köszönhető, hogy a helyi MSZP kikérte a közgyűlés teljes felvételét, nyilvánosságra hoztat. (valaki egyébként az élő adást is rögzítette).  Ebből kiderült, hogy Szalay megjegyzése mégis csak a tiltakozókra vonatkozott.

A reakciók pártbeállítottságtól függően erősen eltérőek voltak. A DK és az MSZP tüntetett a Kossuth téren, a polgármester lemondását követelték , mondván politikushoz nem illő, amit a polgármester mondott A fideszes Lázár János viszont azt mondta, bár egy városvezető ilyen szavakat nem engedhet meg magának, Szalay az ő barátja, ezért lojalitásból kitart mellette. Magyarán: másnak nem, de az ő barátjának igen.

De igazából nem is ezért írtam, hiszen a választók lenézése, leszólása sajnos megszokott dolog, ahogy az eltusolás, a mi kutyánk kölyke elv alapján egymás védelme is. Ami felháborít, bár sajnos ez sem egyedi, ami alább következik:

„A város nyugdíjasai kiállnak a polgármester mellett.”- mondta Deák Jánosné, a város nyugdíjasklubjait tömörítő szervezet elnöke. Deák Jánosné rámutatott: Szalay Ferenc az elmúlt években bebizonyította, hogy a kiemelt figyelmet fordít rájuk. A polgármester rendszeresen kikéri és figyelembe veszi a nyugdíjasok véleményét és kéréseit is. Az elnök hozzátette: Véleménye szerint az ellenzéki pártok a nyugdíjasokat akarják felhasználni politikai haszonszerzésre.

„Felnagyították ezt az eseményt és politikai célt gyártottak belőle és ehhez a témához akarják a nyugdíjasokat melléállítani. Nem helyénvaló ez az álláspont és ez a viselkedés a különböző szervezetek részéről.” – mondta az elnök.

A nyugdíjasok továbbra is bíznak Szalay Ferencben, mellette állnak és támogatják munkájában. – tette hozzá Deák Jánosné”

Egyrészt számomra az volna a természetesen elemi dolog, hogy egy nyugdíjas szervezet a mélyen megsértett, trágár szavakkal illetett nyugdíjas mellett áll ki, nem pedig a sértő trágár polgármester mellett (Igaz, tudom, az rendeli a nótát, aki fizet.) Másrészt, honnan veszi a bátorságot Deák Jánosné, hogy úgy általában a nyugdíjasok nevében beszéljen. Kikérte valamennyi véleményét? Szerintem a tagságáét sem.

De engem biztosan nem kérdezett, s gondolom másokat sem. Tehát ki is kérem magamnak, hogy a nevemben beszéljen, s leszögezem, az idős hölgyek mellett állok, s elfogadhatatlannak tartom Szalay polgármester megnyilvánulását.

Kepics György

Szolnok

Ja!  A nyilatkozó egy nyugdíjas tanárnő, aki egykori diákja szerint híve volt a testi fenyítésnek.


Megosztás

13 hozzászólás

  • mimi says:

    Deákné is MONNNYYYON LE,OSZT’ JÓ NAPOT !

  • Tajti Irén says:

    Felháborító! Mi az, hogy hűségesküt tett. Az édes anyját az ilyen segg nyaló valóban „vén kurvának”. Csak a saját nevében beszéljen és tegyen bármit. Én a „polgármester urat ” megvetem és visszataszítónak tartom . Szerintem ő egy vén fasz. Igazán ő sem mai gyerek. Azonkívül szegyen gyalázat ahogy a nőkről beszél. Igaz a gazdája hasonlóan vélekedik a nőkről így volt kitől tanulnia ennek a kutyának.

  • SOMOGYI IMRE says:

    Valószínű Deákné nem kérdezett meg minden nyugdíjast.Mint ahogyan az a30 tüntető sem kérdezte meg a Szolnokiakat,Lemondjon-e a Polgármester úr.Pedig ők nagyon szeretnék.De ez csak álom kategória.A Polgármester úr,eddig is jól dolgozott a városunkért.Most is jól dolgozik,és a jövőben is jól fog dolgozni.

  • fledermaus says:

    Méghogy Szolnok időbarát önkormányzat, beszarás… :DDD

    http://info.szolnok.hu/hirek-m278/szolnok-elnyerte-az-idosbarat-onkormanyzat-dijat-n2953

  • Tancsa János says:

    Lehet, hogy Deákné úgy gondolja, hogy nem is tévedett nagyot a polgármester az ő esetében?

  • Zaka Gabriella says:

    Deák Jánosné elnök jobb lett volna ha meg sem szólal,főleg nem más nyugdíjas nevében..Az ilyen elnököt le kell mondatni.A polgármester is jobban tenné ha nem próbálná mindenki másra kenni a disznóságait,hanem bevállalná ha, már megtette.Mindenkit emberileg háborított fel az ügy és nem azért mert fideszes a polgármester,hanem mert levénkurvázott 3 nagyon idős asszonyt ,akiknek még jó hogy nem tetszik ha elveszik a házak közé zárt kis zöld felületet,ami játszótérként is funkcionál.Nem hiszem el,hogy megéri pár parkolóhely a gyerekektől elvenni a játszóhelyet és ráadásul a járó motorok majd azt a zárt kis udvart is bepöfögik,a tiszta levegőnek annyi.

  • Somogyi Zoltánné says:

    A polgármester szerintem ilyen ember.más szemtől szemben, meg más az emberek háta mögött. Láttuk , milyen kedves volt az idős hölgyekhez, aztán megmutatta a másik arcát. Ez nem EGY véletlen megnyilvánulás volt . Belül ilyen. Most kimondta hangosan.
    Ha igazán az a becsületes, karakán ember, akkor nem próbálkozik többféle változatot kitalálni, akkor kiáll ország-világ elé, felvállalja, bocsánatot kér, és legalább valami ilyesmit mond: egy őrült pillanatomban így beszéltem…… Deákné meg biztosan nem szerezte be a többi nyugdíjas véleményét, hogyan mer a nevükben nyilatkozni? Hogy tetszene neki, ha róla beszélt volna így?

  • Pintér Gaabriella says:

    Én Füzes Tamással értek nagyon egyet aki a Facebookon következőket írta! >>>>Füzes Tamás ” Deákné csak a saját nevében nyilatkozzon. Botkánénak is tett annak idején „hűségnyilatkozatot”. Az idő halad, a köpönyeg forog…”
    Mégsem tetszik · Válasz · 2 · 7 perce<<<<
    Ez mindent összefoglal a nyilatkozóról!

  • Garai György says:

    Kepics Györgynek igaza van! Én sem hatalmaztam fel senkit, de nem is fogok, hogy a nevemben egy bunkó közszereplő seggét nyalja! A saját nevében azt tesz amit akar, – maradjon magán ügy!

    • Bíró Ferencné says:

      Deákné csak a saját nevében nyilatkozzon, engem nem kérdezett meg, ne is mondjon véleményt helyettem.

  • Berger Sándor says:

    Ami történt, azt meg lehet bocsájtani. De, egy kiemelt közszereplőnek ilyenkor, alapvető kötelessége lemondani. Ha nem, akkor azt annak tudatában teszi, hogy tudja, a hatalom akkor is kiáll mellette, bármit tesz, mond.

    • Hajdú Ferenc says:

      A tragédia az, hogy Szalay úr tudomásom szerint valóban sokat tett Szolnokért, a város fejlődéséért. De az a fertőző betegség, amely a fideszesek között járványszerűen terjed, talán őt is elérte. A pökhendiség, kivagyiság, ki ha nem én, és a hatalommámor szinte minden fideszest megfertőz. Nagy kár, hogy egy ilyen jobb sorsra érdemes és már nem is fiatal polgármester is beleeshet ebbe a betegségbe. Azért reménykedjünk, hogy kigyógyul és tanul a történtekből. Be kell látni, hogy mennyire törékeny az ő hatalmuk, ha már egy ilyen „elszólás” is ilyen visszhangot gerjeszthet. A részleteket nem ismerem, de én is inkább a játszótér és nem a parkoló pártján állok.

      • Hervay László says:

        Tisztelt Hajdú Ferenc! Nagyon tetszik és teljes mértében egyetértek a leírtakkal. Az utolsó mondatával is egyetértek. Csak erről az jut eszembe, hogy vajon mi férfiak miként vagyunk leszólva. Nem tán „vén buzik” vagyunk fideszes vélemény szerint? Annak idején amikor Gyurcsány csak annyit mondott, hogy „elbasztuk” milyen nagy szele volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés