A hajléktalanokról, hajléktalanszállóról
Közzétéve ekkor: 2014 június 13. 17:51A mai napon hallottam, hogy a városban a hajléktalan szállóból mindenkit elzavartak.
Azért írom, hogy elzavartak, mert semmi perc alatt kellett a szállást elhagyni. Úgy, hogy több mint 10 ember lett kilakoltatva, akik azt sem tudják hová, merre. Ma találkoztak volna Budainéval a megbeszéltek szerint, de Budainéra hiába vártak.
Andor Ökrös
Igéretemhez híven ma reggel első dolgom volt bemenni a polgármesteri hivatalba, a hajléktalan szálló ügyében! A polgármester asszonyt nem találtam, vagyis közgyűlésen volt! Az alpolgármester, nem volt még bent! De viszont sikerül beszélnem az aljegyzővel Dr. Pető Zoltán úrral! Elmondása szerint az ANTSZ nem talája megfelelőnek az épületet, és ezért megvonták a működési engedélyt! Azt is megtudtam hogy nem az önkormányzat működteti a szállót, hanem egy társulat! Kifejeztem afelháborodásomat e témában, de sok mindent meg is értettem, de még több dolog még rejtély elöttem! A nappali „melegedő” megmarad… de az esti szállást nem tudják biztosítani, és nem is fogják azon a helyen! A két ingatlanra a felújítást elvégzik HA LESZ KERET RÁ! Kérdés hogy mikor! Az önkormányzat nem köteles üzemeltetni a szállót,(nem az ő feladata) ugyanis 25 kilóméteren belül kettő is van, amely tudja fogadni a miklósi hajléktalanokat! A felújítás nem kis összeg, Eu-s követelmények aminek nehéz megfelelni! Sikerült még beszélnem Budainéval is! Hogy mi lesz fogalmam sincs! Én amit józan paraszti ésszel tudtam tenni, megtettem, és elmondtam a fent említett két személynek,hogy megmozgatok minden követ amit csak tudok, hogy valahogy segítsek a hajléktalanoknak!
A kisebbségi önkormányzat vezetőjét is megkerestem! Nem tud állást foglalni az ügyben,,, sem keret, sem lehetőség hogy megoldást találjon! Valami megoldást kell találni az éjszakai elhelyezésre. Ezúton szeretnék megkérni minden kedves ismerősömet, és mindenkit, hogy ha tud, segítsen a szálló lakóin! Minden adományt szívesen fogadnak!
György Kucsera önk. képviselő
A hajléktalan szálló megszűnése csak egy jégjegy csúcsa, annak a folyamatnak a része ami szinte teljesen tönkretette a szociális ellátást Törökszentmiklóson és környékén. A hajléktalan szálló megszűnésének valódi oka az, többek között, hogy jelenleg egy büntetőjogot is érintő per van a régi KSSZK igazgatónője (régi kegyeltje a naccasszonynak) ellen. Eddig 51millió forint amivel nem tud elszámolni a 2008-2010 időszakot nézve. Vélhetőleg további tízmilliók jöhetnek szóba a 2010 utáni időszakra vonatkozóan. A pénzt vissza kell fizetnie a városnak ami komoly teher. Ezekre az anomáliákra én személy szerint, de ellenzéki képviselőtársaim is többször felhívtuk a figyelmet, vizsgálóbizottság felállítását kezdeményeztük többször. A fideszes többség, de különösen a polgármester, Budai Ferenc, Fejes Ferenc szoc.biz. elnök a védelmébe vette a most büntető eljárás alatt álló ksszk igazgatónőt. A szociális ellátást tönkretették aminek felelőse véleményem szerint a jelzett személyeken túl Budai Ferencné, aki szakmai vezetőként 2008-2010 között pontosan tudott minden visszaélésről, de azt a hivatalos szervek felé nem jelentette. Jutalmul a Fidesz kinevezte igazgatónak. A dolog furcsasága, hogy a szociális törvényben foglalt beszámolási kötelezettségének immáron 2 éve nem tesz eleget az önkormányzat felé, azt a további gyanúm erősítve, hogy ő is vétkes a pénzügyi és szakmai felelősség vonatkozásában. A legnagyobb baj az, hogy mindennek a kárvallottjai az idős, beteg rászoruló emberek, mint ahogy most látszik immáron már a hajléktalanok is. Ezt művelte egy szociálisan „érzékeny” polgármester és alkalmatlan csapata az elmúlt években.
György Kucsera: Szabó Péter alpolgármester most, hogy a közvélemény kezd felébredni a témában igen csak aktivizálta magát, de jobb ha csendben marad, mert fideszes döntéshozóként ő is leszavazta annak a vizsgálóbizottságnak a felállítását ami eredményeként mindez kialakult.
Beküldő: nyugis
Szerkesztőségi megjegyzés: A küldemény elolvasásakor nemigen tudtuk miről is van szó. Aztán rájöttünk, hogy a beküldő a Facebookon zajló beszélgetés írásaiból szemezgetett. Nem vagyunk benne biztosak, hogy minden bejegyzéshez a megfelelő név kapcsolódik, abban sem, hogy teljes és teljesen érthető-e a válogatás. De mivel „nyugis” így küldte nekünk, így közöljük mi is.
Megosztás
Hirdetés
3 hozzászólás
Segítő kérelem az országgyűlési képviselőhöz egy állampolgártól és válasza!
Tisztelt képviselő Úr !
Ön sokat tudna segíteni a hajléktalanok éjszakai szállás megoldásában,kérem tegye meg !
Semmi más kérésünk ezzel kapcsolatban nincs !
Köszönöm tisztelettel:
Földvári Edit.
Tisztelt Földvári Edit!
Tudomásom szerint a város önkormányzata a kérdést rendezte, miután ön kéri a segítségem utána járok! Lenne egy kérdésem önhöz tisztelt Edit, személy szerint érintett az ügyben vagy csak egy segítőkész állampolgár? Tisztelettel: Boldog István
Boldog Úr,végtelen hálás vagyok Őnnek,hogy válaszolt levelemre.Személy szerint nem vagyok érintett,csak egy segítőkész állampolgár ! Egész életemben ezt tettem ! Semmi különlegés kérésem nincs,csak annyi,hogy ezeknek az embereknek legyen éjszakai szállásuk,és akkor részünkről nincs tovább probléma.Nem eltartani szeretnénk ezeket az embereket,csak addig segíteni míg ez a probléma meg nem oldódik.Azt hiszem ez nem lehet politikai kérdés.Bízva az ön jó szándékában és segítő készségében,maradok Tisztelettel:Földvári Edit.
39 perce
Kedves Edit. Nagyon örülök, hogy vannak Törökszentmiklóson ilyen segítőkész állampolgárok. Kèrném önt, addig amíg nem járok utána a problémának, amennyiben lehetősége van fogadjon be egy hajléktalant. Őszinte tisztelettel: Boldog Istvan
Nagyon szivesen megteszem Boldog Úr,amennyiben ön is megteszi.!
http://mandiner.hu/cikk/20130201_szabo_mate_alapjogokat_sert_a_vaci_hajlektalanszallo
Infó: Ma délelőtt a Boldog István fogadóóráján pózoló Polgármester asszonyunknak feltett egy kérdést egyik kedves ismerősöm, miszerint adtak-e bármilyen magyarázatot erre a döntésre,kínáltak-e valamilyen megoldást? Persze meg is kapta a szokásos kitérő magyarázatot. NEM AZ Ő HATÁSKÖRE. Márpedig Ha a városban élő emberek sorsa, életkörülményei nem az ő hatásköre, mint POLGÁRMESTERNEK, akkor kérdem én. Mióta hatásköre az útalap ellenőrzés, és az útjavítási munkálatok?