Ha nem kampányfogás volt, elnézést
Közzétéve ekkor: 2014 április 22. 18:23Még jócskán a választások előtt, év elején igencsak feldobódott G- falu /Géfalu/ népe, az itt élők jó részét bizakodás töltötte el, végre történik az ő érdekükben is valami, végre hosszú ideje tartó mellőztetésük után hátrányos helyzetükben némi javulás következhet be.
A felfokozott hangulat előidézője polgármester asszonyunk azon bejelentése volt, hogy megvalósul egy régi álom, kisposta nyílik a volt Úttörő, az új keresztségben Kertész nevet kapó utcában, sőt, ha már lúd, legyen kövér, olcsó vásárlási lehetőséget nyújtó, széles választékú, beszerzést megkönnyítő önkormányzati működtetésű vegyesbolt is nyílik ugyanott.
A bejelentés két csatornán érkezett, először az önkormányzat honlapján maga a polgármester közölte a vágyak beteljesülését ígérő jó hírt a következőképpen:
Dr. Juhász Enikő január 31.
Hamarosan megnyílik a kis posta és a vegyes bolt a vasúton túl
Régi vágya teljesül a vasúton túl élőknek azzal, hogy egy vegyes bolt és egy kis posta nyílik a Kertész utcában, így a környékben élők helyben tudják bizonyos ügyeiket intézni és a bevásárlásokat is helyben tehetik meg az újonnan nyíló boltban. Az önkormányzat 8 millió Ft-ból újítja fel az épületet, amely tavasztól várja a lakosságot.
A rövidke kommunikében, amely az internettel rendelkező vasúton túli lakosság véges köréhez mérten csak kevesekhez jutott el, még tavaszra, tehát viszonylag tág időhatárra datálódott a nagy esemény.
Nem sokkal később viszont már mindenkihez eljuthatott a nagyszerű közlemény, címoldalra került a többek között erről is készült riport a Törökszentmiklósi Hírlap februári első számában.
A helyszínről fotó is került a lapba azok közül, amelyeket korábban Dr. Juhász Enikő Facebook oldalán már meg lehetett tekinteni, s amelyek egyikén többek között polgármester asszonyunk, Fejes képviselő úr és Boldog országgyűlési képviselő úr nézik a jól végzett munka örömével arcukon a leendő színhelyet. A lakosság lelkesültségét fokozandó, a riportban már nem a tavaszi átadásról esik szó, hanem arról, hogy a nagy esemény hamarosan bekövetkezik. Ez a cikkben kétszer is hangsúlyozódik.
Aztán a dolog, legalábbis a nyilvánosság szintjén, elfelejtődött, sem újságban, sem egyéb fórumon nem történt róla említés Nem tudom, polgármesterünk számára mit takar a hamarosan szó, s az is igaz, hogy még javában tavasz van. De! A minapiban a bolt környékén járva s az üzletbe bekukkantva még nyomát sem lehetett látni, érzékelni annak, hogy itt rövid időn belül posta és bolt nyílna. A változás mindössze annyi volt – ezért fotót is felesleges lett volna készítenem -, hogy azóta elolvadt a képen látható hó. Igaz, cserében viszont a gaz mindent benőtt.
Netán arról van szó, hogy lement az országgyűlési választás, az ügy jelentősen vesztett súlyából? Lehet, hogy az önkormányzati választásig lekerült a terítékről a géfalusiak álma? Lehet, hogy akkor viszont újra előkerül, és ismét hangsúlyossá válik a téma? S elképzelhető, hogy az érintett lakosság ismét lelkesedik, hálát rebeg gondoskodó városvezetésünknek? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy így történik, bár a géfalusiak lelkesedését illetően vannak némi kétségeim. Mert tagadhatatlan, az emberek könnyen felejtenek, de ilyen rövid idő alatt azért talán mégsem.
Persze, lehet, hogy nincs igazam, az idő erőgyűjtéssel és alapos tervezéssel telt eddig el, s láss csodát, pillanatok alatt megtörténik a kivitelezés, átadás, két hét múlva már meg lehet ejteni a bevásárlást a Kertész /volt Úttörő/ úton, s a nagypostáig sem kell egy levél feladása miatt elbattyognia senkinek.
Meglátjuk. Ha így történik – szeretném, ha így történne -, már most hamut szórok a fejemre, és töredelmesen elnézést kérek.
Pásztor
Megosztás
Hirdetés