Fejlesztések, felújítások a költségvetési tervben

Közzétéve ekkor: 2018 február 26. 9:09

2018-ban a törökszentmiklósi önkormányzat 6.281.802.659 Ft bevételből gazdálkodhat. Ebből a keretből a működési célú kiadások az a tervezett bevétel 47,76 %-át teszik ki, így beruházási és felújítási kiadásokra (településfejlesztésre) a források 52,24 %-át lehet fordítani. A város vezetése a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani, az önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer ebben az évben is a lehetőségéhez mérten támogatást nyújt a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.

A 2018. évre jellemzően változatlanok maradtak az elmúlt években bevezetett helyi adók.

  1. Az építményadóból származó bevételek a 2017. évi szinten maradnak, mivel az adótárgyak tekintetében lényeges változás nem történt.
  2. A magánszemélyek kommunális adójára vonatkozó önkormányzati rendelet változatlan maradt. A városban magas a lakatlan ingatlanok aránya, melyek adója 50 % kedvezménnyel kerül előírásra, illetve folyamatosan növekszik a 70. év feletti adóalanyok száma is, akik szintén adókedvezményben részesülnek.
  3. Iparűzési adóból származó bevételünket a 2017. évi tényadatok figyelembe vételével irányozta elő az önkormányzat.
  4. Az idegenforgalmi adónál 2017. év volt az első teljes év. A 2018. évi bevétel ennek bázisán lett tervezve.
  5. A talajterhelési díjat és annak mértékét törvény írja elő. A 2012. évtől bevezetett magas összeg ösztönözte az arra képes kibocsátókat a szennyvízcsatorna rendszerre való rákötésre. Az előző években bevezetett kedvezmények, a 2018. évben esedékes díjfizetéseknél is biztosítva vannak.
  6. A gépjárműadó központi adó, melyből a hatályos rendelkezések szerint a beszedett összeg 40 %-a tervezhető önkormányzati bevételként. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az évek között számottevő eltérések nincsenek, a gépjárműállomány és annak korösszetétele stagnálni látszik.

A költségvetésben tervezett beruházások, fejlesztések döntő része Európai Uniós forrásból, kisebb része saját erőből valósul meg.

Európai Uniós forrásból a következő fejlesztések valósulnának meg:

  1. Pályázat keretében a Vásárhelyi Pál utcai burkolt csatorna kerülne átépítésre zárt csatornává, illetve egy tehermentesítő ág épülne ki a Templom utcában a Bicskás-tóig, amely befogadóképessége megnövelésével tározóként tudna működni, majd a felújítandó szivattyúház és szivattyúk emelnék át a csapadékvizet a Szajoli I. csatornába. A munka várhatóan még az első negyedév végén, a második negyedév elején elkezdődhet.
  2. A volt VEGYTEK telephelyen megújul az alapinfrastruktúra egy része, és egy új csarnok építésére is sor kerül. Megújulna a belső csapadék vízelvezetés rendszere, az összegyűjtött csapadékvíz beemelésre kerülne a Béla király úti elvezető csatornába. A térvilágítás és a burkolatok is felújításra kerülnek, a régi laborépületben öltözők, szociális helyiségek kerülnének kialakításra. Egy új, megközelítően 1500 m2-es csarnok is épül raktározási célra.  A kivitelezés a 2018. év második felében kezdődne.
  3. Az elmúlt évben a volt PIRAMIS központ területének rehabilitációjára támogatási kérelmet nyújtott be az önkormányzat. Ennek keretében megújulna a pinceszint, fejlesztés eredményeként a garázsszinten kialakulna egy parkoló, a Kossuth utca szintjén is új szolgáltatások – így például az óvoda központ – kaphatnának elhelyezést. A támogatási kérelem elbírálásáról még nem érkezett értesítés.
  4. A pályázat segítségével valósulna meg a piac felújítása, illetve a Vásárhelyi Pál utca Táncsics Mihály utcától a tűzoltóságig terjedő szakaszának részleges megújítása. A célkitűzések között szerepel a rendezett, kulturált piac kialakítása, amely mind a vevők, mind az eladók igényeit figyelembe veszi, és az üzemeltetőnek is segítséget nyújt a szolgáltatások javítására. A parkolók visszakapnák eredeti funkciójukat, a Vásárhelyi Pál utcai zöldfelület is felújításra kerülne. Az elképzelések szerint 2018. és 2019. évben történne a megvalósítás, amelyet nehezít, hogy a magántulajdonú ingatlanok megszerzése akadályokba ütközik.
  5. A kivitelező 2018. évben tervezi a falvakban, így Óballán, Surjányban és Szakállason a szennyvízcsatorna kiépítés megkezdését, illetve elkezdi a kistelepüléseket a szennyvízteleppel összekötő távvezeték építését is.

Saját erőből megvalósítandó fejlesztések, beruházások:

  • A külterületen lévő ingatlanok vízellátásának tervezése, mellyel az érintettek pályázhatnak a fejlesztések megvalósítására.
  • Önerő biztosítása a városi sportpálya világításkorszerűsítésének 2017 évben elnyert pályázatához.
  • Közterület felügyelők részére gépjármű beszerzést.
  • Közmunkához, illetve a főkertészi feladatok beindításával összefüggésben új fóliaház beszerzése, telepítése.
  • A közvilágítás korszerűsítési munkák központi vezérlés kialakításának tervezési munkái.
  • A városi kamerarendszerek bővítése a piacfelügyeleti épület és a Kertész utcai ABC-nél.
  • Szakállason a településrész még hiányzó szakaszán útalap készítése.
  • Az Ipoly Arnold Művelődési Központ többfunkciós színházterme befogadó képességének növelése, a Pánthy útra néző ablakok hővédő fóliával történő ellátása a nyári meleg elleni védelem céljából.
  • Az EGYMI épületének 4. emeletén klimatizálás, mivel a nyári időszakban a hőmérséklet nagyon magas.
  • A Napraforgó tagóvodában a bejárat elé a balesetek megelőzése érdekében egy forgalomterelő korlát kiépítése.
  • A Napfény, a Nyitnikék és a Napraforgó tagóvodákban a gyermekek részére külső higiénikus ivókutak kialakítása.
  • A Tulipánkert tagóvodában a szomszédos telek felől új kerítés kiépítése.
  • A Művelődési Ház melletti parkolóban a kerékpártároló kialakítása.
  • A vasútállomásnál 6 db kamera kiépítése.

A közvilágítás korszerűsítése Led-es technológiával. A meglévő közvilágítási lámpatestek lecserélése 100-130 Lm/W fényhasznosítású, 10 éves garanciával rendelkező azonos típusú és formájú lámpatestekkel. A lámpatest öntött alumíniumból készül, síküveg burával, alkalmas lesz forgalmas városi utak, városközpontok, kerékpárutak, járdák, gyalogátkelőhelyek megvilágítására. Sajnos a karokat több helyen cserélni kell, vagy újat kell felszerelni.

A 2018. év felújítási feladatai között szerepel: 

  • Az Ipolyi Arnold Könyvtár részleges tető-felújítási munkáinak I. üteme, a műv. ház tetőszerkezete víz és hőszigetelésének felújítása.
  • A Batthyány utca járda-felújítási munkái .
  • A Kertész utcai ABC bejárati részén akadálymentes rámpa kialakítása és hátsó gazdasági bejárati részen lévő ajtócsere .
  • Az Óballai közösségi ház tető-felújítási munkáinak kivitelezése.
  • A városi aszfaltpályák labdafogó hálóinak felújítási munkái (Bocskai lakótelep, Petőfi lakótelep, és Fáy lakótelep pályáinak labdafogó hálói)
  • Az óvodák hőszivattyús fűtésének felújítási munkái.
  • Az Almásy út 23. szám alatti Idősek klubjának tetőfelújítása.
  • A Napfény, valamint a Tulipánkert tagóvodákban a belső burkolatok felújítása.
  • A bölcsőde gyermekek részére kialakított műfüves udvarának felújítása.
  • A Galambos park és a Somogyi Béla utcai játszóterek elemeinek felújítása.

Pásztor

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés