Ez nem az a vásár, de kell

Pásztor Gábor

A tavaly decemberi törökszentmiklósi önkormányzati  ülés  vásárról és piacról szóló napirendi pontjához készült írásos előterjesztésben szerepeltek az alábbi mondatok. „Az elmúlt időszak megalapozta a vásártartás feltételeit, de a kívánt vonzerőt még nem érte el. A következő évben további látogatók és vásározók megnyerése a cél. Javaslom kísérő programok szervezését.”

A fentieket Róth Ervin, a Kommunális Kft. ügyvezetője, a vásár főszervezője írta. Még korábban pedig azt mondta, nem lesz könnyű, és nem rövid időbe telik megteremteni a miklósi vásár vonzerejét. Veszteséges,  lehet, hogy  mindig is veszteséges marad, de lemondani róla nagy butaság lenne.

Ha eddig nem sikerült. ezután hogyan lehetne a kívánt vonzerőt elérni? Egyáltalán lehetséges-e? Miért lenne butaság visszakozni, ha benne van a pakliban az örökös veszteség? Többek között erről beszélgettünk vele.

– Öt évvel ezelőtt volt az első vásár, most nyáron, július 19-én már a tizennegyediknél tartunk. A rentabilitásra, látogatók, árusok számára vonatkozó adatok miről árulkodnak?

– Az árusok és a látogatók száma is nagyon változó. Az időjárás, az, hogy van-e az adott időpontban máshol, másik vásár, a környéken más, vonzó program, komoly befolyásoló tényezők. A közel lakó árusok többnyire eljönnek, a távolabbiak, különösen, ha van válogatási lehetőségük, jobban meggondolják, hogy útnak induljanak-e, s ha igen, ide-e. Ők azt a helyet választják, amelyről azt gondolják, ott nagyobb lesz a forgalom, portékájuk iránt nagyobb lesz a kereslet. Az, hogy ők mennyien jönnek, előre kiszámíthatatlan. A kilátogatók száma hullámzó, de hosszú távon gyakorlatilag állandó.

A rentabilitással kapcsolatosan. Ahhoz, hogy egyáltalán vásárt tarthassunk, komoly beru-házásokat kellett végezni. A teljesség igénye nélkül: vásártér kialakítása, szilárd burkolatú bejáró út építése, hideg-meleg vizes mosakodási lehetőség biztosítása az állatorvos számára, zárt szennyvíztároló, elektromos kapcsolódási lehetségek kiépítése és még lehetne sorolni. Ezek költsége olyan volumenű volt, amely 4-5 évre eleve vesz-teségessé tette a vásártartást. De ezt, mint nyilvánvalót bekal-kuláltuk.

– És ha a beruházási költségeket levesszük, s csak az adott éveket nézzük?

– Tömören fogalmazva, azok is veszteségesek voltak.

– A vásárban alkalmazandó díjak között lóra, csikóra, szarvasmarhára, borjúra, szamárra vonatkozó tételek is szerepelnek. A felsoroltakkal még soha nem találkoztam. Sertéssel, kecskével, baromfival, kisállattal igen, de ezekkel sem sokkal. Van rá remény, hogy előbbiekkel egyáltalán, utóbbiakkal nagyobb számban találkozzunk?

– Őszintén? Nem nagyon, de egy dolgot tudni kell, egy másikat pedig tudomásul kell venni. Az egyik: Minden vásárra kerülő jószágnak állatorvosi papírral kell rendelkeznie, az adásvételhez szintén hivatalos papírok kel-lenek, amelyek komoly költséggel járnak. Ezt nem mindenki tudja vagy akarja megfizetni, ezért be sem jönnek a vásárba. A rendszeresen kilátogatók láthattak már nem egyszer lovakat, marhát, csak éppen a kerítésen kívül.

Volt már, hogy magam is 4-5 fogatot láttam csikókkal érkezni, amelyek aztán egyszer csak eltűntek. Gazdát cseréltek, s a vevő elvitte őket: Ki tudja? Ha így volt mindenki megspórolta a hivatalos költségeket. De láttam én már hasonlóképp menet közben eltűnt szarvasmarhát, borjút is.

A másik: Tudomásul kell venni, megváltozott a világ. A régi, híres miklósi vásár nyomaiban sem tér már vissza. De a régi, folyamatosságukat megőrző, nagyhírű vásárok fénye is erősen megkopott. Megszűnt a tanyavilág, vége a paraszti gazdálkodásnak. Hol van már a ló-és szarvasmarhatartás? Sertéssel is egyre kevesebben foglalkoznak s lassan a baromfi is kikopik az udvarokról. Mi és honnan kerüljön tehát a vásárra?!

– Megváltozott a vásár kirakodó része is. Úgy tűnik, hogy sajnos egyre inkább a bóvli jelleg felé tolódik el a dolog, az igazi kézműves árus és portéka egyre kevesebb.

– Van egy rossz hírem. Ez sajnos nem helyi jelenség, ez mindenütt így van, a nagy vásárokban is. Ha úgy döntenének, kizárják a bóvlit, s csak az értékes kézműves termékeket engedik be, rövid idő belül be is zárhatnának. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. A vásárlók csak kicsi hányadának van igénye a nívós kézműves termékekre, s miután ezek nem olcsók, aki akarná, sem biztos, hogy meg tudja venni. Az árus pedig, ha két-három alkalommal nem tud túladni portékáján, negyedszerre nem jön.

Amikor a miénkre készülünk, előtte öt-hat helyre is elmegyünk kollegáimmal tapasztalatot sze-rezni, a miénket hírelni. Mindenütt ezt a tendenciát tapasztaljuk. A múltkor valahol legalább hatféle műanyag krokodilt láttam, úgy vitték, mint a cukrot.

– Az érdeklődés növelése érdekében kezdetkor a képviselők fontosnak tartották kísérő programok szervezését, felmerült, hogy a tavaszi vásárt össze lehetne kötni a Vécsey-nappal, nyáron talán a Szentmiklósi Napokkal, ősszel a szüreti felvonulással, hagyományőrző bemutatóval. Felötlött az is, hogy miután a városban és környékén él még a lótartás, a fogathajtás, a hintózás szokása, erre lehetne építeni. Ló szépségversenyről, hintó kiállításról, fogatbemutatóról, felvonulásról volt szó. Ezek mindeddig elmaradtak. Van remény, hogy ezekből valami megvalósuljon? Avagy decemberben más programokra gondolt?

– Nem gondoltam másra, inkább ezekhez vagy ezek egy részéhez kértem volna segítséget. Pozitívumot most sem tudok mondani. Én tettem kísérleteket, de nem jártam sikerrel. Ehhez kellene egy személy vagy egy csapat, aki, amelyik koordinálná az eseményeket, vagy a civil szervezeteknek, kulturális intéz-ményeknek kellene a közös-ködésre hajlandóságot mutatnia. Mi a feltételeket, helyszínt, hátteret, technikát biztosítanánk, tálcán kínálnánk a lehetőséget, ennél többet nem tehetünk. Innen el nem mehetünk, nem csatlakozhatunk máshoz, kapa-citásunk, lehetőségünk, hozzáértésünk pedig nincs kísérő programok szervezéséhez.

– Nem túl vigasztaló, amit hallottam. Ennek ellenére érdemes volt belevágni, érdemes lesz folytatni?

– Ez nem kérdés, legalább is jelenleg nem az. Igaz, gazdaságilag, üzletileg nem éri meg vásárokat rendezni, de amikor a vásártartásról határozott a testület, ezzel körülbelül tisztában is volt. Mégis mellette tette le a voksot. Ez ugyanis kifelé vonzerőt jelent, növeli a város hírnevét, a város életében egy színes momentum. Kikapcsolódási, találkozási lehetőség, afféle agora a lakosság számára. Megszokták, megszerették, mint a Töröki Napokat, az Utcazene Fesztivált, nem sorolom tovább. Igaz, ez a vásár már nem az, mint a régi, de szükség van rá, kell. Már beépült a város életébe.

– Most, hétvégére milyenek a kilátások? Különösen arra tekintettel, hogy a veszélyhelyzet miatt a tavaszi vásár kimaradt.

– Komolyan mondom, nem tudom. Nagyon nagy hátrány, hogy tavaly nyáron a pestisjárvány, most tavasszal a koronavírus miatt kimaradt egy rendezvény. Elejtődött a fonal, s nehéz ismét felvenni. Előzetes helyfoglalásra nem kerülhetett sor, így még megközelítőleg sem lehet tudni, kikkel lehet számolni. Amit lehetett, megtettünk. Májusban, júniusban elmentünk majd minden vásárba, szóró-lapokat osztogattunk, azokon keresztül igyekeztünk csábítani az árusokat.

Ötven százalékos engedményes helypénzt kínálunk,  ingyenes parkolási lehetőséget híreltünk, a gyerekes családokat játszóházzal, ugrálóvárral várjuk. Bízom benne, hogy a nehézségek ellenére egy közepes vásár összejön. És hogy az időjárás ennek nem lesz akadálya.

– Bízzunk együtt. Köszönöm a beszélgetést.

Fotók: Facebook

Szemtől Szembe

Megosztás