Évértékelő a miniszterelnök helyett egy kisnyugdíjas szemszögéből

Közzétéve ekkor: 2018 december 30. 11:06

Miniszterelnök ugyan megígérte még a nyáron az év végi évértékelőt, de lássuk be nem ér rá.

Költözik! 

 Jobb helyre nem is költözhetne, mint a Karmelita kolostorba. Tessenek kérem szépen elképzelni, amint a nap 24 órájában imádkozik és gyón értünk, igaz, ez picit sokba került az adófizetőknek. Nem is lett olyan szép szerintem, de a helyválasztás tökéletes. Tulajdonképpen nem is hiszem, hogy van még az országban méltóbb és főleg testhez állóbb gyóntatószék, mint amit ott csak neki csináltak. Azt is nagyon díjazom, hogy nem vásároltak külön műkincseket ezzel sem terhelve az államháztartást. Kölcsön van kérem szépen minden. Szőnyegek, képek. Ez így helyes!  Múzeumokból  elkérték, azok meg odaadták. Odafigyeltek a környezetvédelemre is. A Várban és környékén tüntetni januártól tilos. Ez is helyes, mert még a “csőcselék” képes lenne valamiben kárt tenni, meg lássuk be, magasan van a Vár, valaki még leesne a faláról. Fő a biztonság.                                                       

 Építünk, szépülünk

Mi is egész évben spóroltunk, és jövőre még inkább fogunk. Mert ugye egyre könnyebb és egyre drágább a nyugdíjas kosara, minek is cipelni. Infláció és minden átok sújtotta pici kis Hazánkat. Volt itt kérem drága plakátháború, választás, Soros által küldött mérhetetlen migráns beáramlás. Volt olyan hét, hogy 1 fő sem érkezett, pedig százan várták őket éjjel – nappal a határnál. Aztán az a csúnya unió nem visszakövetelné pénzt, amit adott! Nem is értem, hogyan lehetnek ilyen lelketlenek. Hiszen épül, szépül országunk. Tessék éjszaka sétálni, akkor nem látni csak igazán, mert mi takarékosan világítunk kérem. Valami ledes izék miatt “pattog” Brüsszel. Mondja már neki el valaki, hogy nem élünk mi a középkorban, nem világíthatunk fáklyával vagy drága gázlánggal. Tűzveszélyes!   Aztán épültek ám itt hatalmas beruházások is, nem is értem Brüsszel ezt miért nem veszi észre. Nálunk épült a világ legrövidebb bicikliútja, miénk a világ legkisebb vízelvezető árka. Szenzációs építészeti megoldásokkal rukkoltunk elő! Mienk a világ legérdekesebb falusi útja: 700 m hosszúságban megépült, majd kihagytak 100 métert, aztán folytatták kérem. De csodásan néznek ki a körbe épített drága járólapokkal átölelt fáink is. Az idén még megnézhető, 2019 tavasza után már egyik sem fog belombosodni.

Stabilak, gazdagok vagyunk, de azért spórolunk

Mi kérem nagyon jól állunk a lábunkon. Na nem mindenki, de az ország stabil alapzaton fekszik. Földnek hívják a gyengébbek kedvéért. Így aztán segítünk mindenkinek, aki csak kér. Építünk, pénzt adunk elsősorban a határon túli magyaroknak. Ők rendesek, nem kérnek, csak tartják a markukat, cserébe pedig küldik a szavazatokat mindenre, amire miniszterelnökük kéri őket.  Épül ott sok stadion luxus kivitelben, ország-világ megláthassa. Persze itthon is épül, csak éppen a kutya sem látogatja még. De jövőre lesz ám ingyen belépő!  Küldünk mi adófizetői pénzt templomra, kórházra és mindenre, amire itthon is igazán szükség lenne. A határon túli  magyarok kapnak ingyen tankönyveket, új iskolákat, óvodákat, az itthoniaknak meg még a felújítására sem költünk. Érthető, hiszen spórolunk!   

Csodálatosak az eredményeink!

Milyen fantasztikus eredményeket is értünk el. Nőtt az infláció, viszont nem nőttek  az “átlagbérek és átlagnyugdíjak”. Ellentmondás ez, de jól hangzik. Itthon az átlagok országában élünk. Nem értik, elmondom. Év elején 3 %-os nyugdíjemelés volt, 5-10 % átlag béremeléssel. Ezzel a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent. Nem kicsit, hanem nagyon. Az átlag béremelés úgy jön ki, hogy míg a termelő ágazatokban dolgozók bére 5 %-kal nőtt, addig a képviselőké első nekifutásból 50 %-kal, majd mivel ez kevésnek bizonyult, még kaptak hozzá egy cseppet. Ennél nagyobb arányban kaptak bér és egyéb juttatásokat a  minisztériumi dolgozók – pld. karácsony előtt 200-400 ezer forintnyi Erzsébet utalványt. (A nyugdíjas nem kapott még 10000 forintot sem). A miniszterek, államtitkárok bérei megduplázódtak. Mert ugye ők megérdemlik. Volt, aki 2 millióról 5 milliós fizetésemelést kapott.

Gondoltak a dolgozókra,nyugdíjasokra is

Aztán nyár közepén nagyon “pozitív” döntéseket hozott a parlamenti többség. 2019 januártól megvonják a cafeteriát a dolgozóktól. Nagyon helyes! Minek is egy dolgozónak étkezési hozzájárulás, meg utazási költségtérítés? Ne kapjon semmi pluszt, éljen meg a béréből! Ja, béremelés az nem lesz.. De azért kaptak ám lehetőséget jövedelmük növelésére! 400 órát túlrázhatnak majd! Igaz belecsempészték a törvénybe, ezt ráér a munkáltató kifizetni a dolgozónak 36 hónapon belül, vagy ha úgy kéri, akkor lecsúsztathatja valamikor.Ezt viszont nem rögzítették szigorú szabályok közé. Felvirradt kis hazánkban a legnagyobb vívmány, túlórából éljen a dolgozó, ha belerokkan, akkor is. 

Ránk, nyugdíjasokra  is gondoltak. Mivel olyan jól élünk,(no meg választás sincs), mi többet már nem kapunk Erzsébet utalványt, sőt mivel dúskálunk minden földi jóban, megengedték, előlegezzünk az államnak 2019 novemberéig a nyugdíjunkból kamatmentesen.

Éljen a demokrácia!

Tudom én, sok minden kimaradt. Olyan vívmányok, amiért más országokban utcára vonulnak az emberek, ahol demokratikusan tiltakoznak. Nálunk az ellenzéki képviselők – nekik jó reggelt, örülők, hogy végre ébredeznek – sem élhetnek képviselői jogaikkal. Mert nálunk orbáni demokrácia van. Ez mit jelent? Elmondom. Jogod van fideszesnek lenni, anyagilag támogatni a bűnözőket, akik meglopnak és megnyomorítanak, jogod van, ha még tudsz, elmenekülni a Hazádból. Viszont nincs semmi másra jogod, még a négy fal között is jobb, ha hallgatsz, mert már festik át az autókat fekete színre. Irány a XX. század legszégyenletesebb világa, itt most arra felé haladunk! Bontanak szobrot, demokráciát és mindent, amire büszke lehetett a magyar. Ma a világ csak néz ránk, lehet sajnálják is a magyart, de ne várd, hogy tegyenek érted! Ha Te, aki még tudsz menni és tenni magadért, másokért, az elesettekért, kérlek,  tedd meg azt, amit a Haza megkövetel.                                                       

“Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!” – mondaná Orbán. Én, a kisnyugdíjas vénasszony csak annyit mondok:

Ne tűrjétek!

Magyarország 2018. december 30. 

Rosta Ágnes


Megosztás

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés