Én a kém!?

Közzétéve ekkor: 2011 november 18. 19:46

kém-ügynökTegnap sok-sok „akadály” elhárítása után, végre nagy kegyesen lehetővé tette a Polgármester asszony, hogy Kucsera György képviselő úrral együtt betekinthessünk a „Befektetés ösztönző beruházás Törökszentmiklós ipari területén” és a „Törökszentmiklós méltán büszke kistérségi központ” elnevezésű projektek megvalósítására kötött szerződésekbe. Azért nem semmi, hogy a május 26.-n először – később még néhányszor – kért lehetőséggel, már október 14.-én élhettünk is.
E felvezetést követően, a cím első olvasatra nem tűnik idevalónak, ezért némi magyarázatra szorul.
( Utólagos engedelmeddel kölcsönkérve egyik filmed címét kedves Eddy Murphy! )

Mi, csupa olyan szerződésbe kértünk betekintést, amelyek megkötését az önkormányzat képviselő testülete jóváhagyta és megbízta a Polgármester asszonyt e feladat elvégzésével. Akár úgy is lefordíthatnám a szándékainkat, hogy mi, a megbízó képviselő testület tagjai, a kiadott feladat végrehajtását szerették volna kontrollálni, ellenőrizni.
Nem tudom, Ön kedves olvasó milyen következtetésre jut, ha azt tapasztalja, hogy valamit titkolnak, bújtatnak Ön elől. Bennem, a dolgok tisztaságába vetett hitet erodálja ez a helyzet, hiszen a semmit nem kell takargatni. Az időhúzás, a kifárasztás taktikai célja nem jött be, a kitartásunkat az idő múlása inkább erősítette semmint gyengítette. A legravaszabb ember sem tud úgy eldugni valamit, hogy a másik, ha nagyon akarja, meg ne találja. Idő és energia kérdése az egész.

Sajátos körülményeket teremtettek a mintegy másfél tucat szerződés átolvasásához, erre utal a furcsa cím választás.
Először is titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnunk, az iratbetekintés feltételeként.
Talán az alakuló ülésen, a részünkről tett esküt nem tekintették komoly fogadalomnak. Bizonyára ezen a téren rossz tapasztalatokat szereztek a közvetlen környezetükben. Én ezt meg is értem, mert néha nekem is vannak olyan érzéseim, hogy egyesek elfelejtették mire is esküdtek tavaly októberében.
A teljes mértékben hiányzó bizalom jegyében időt, energiát nem kímélve, ketten is vigyázták munkánkat!! ( Dr. Bozó Andrea alpolgármester asszony és Fehér Petra vagyongazdálkodási ügyintéző).
Ügyeltek arra, hogy ne történjen semmi „rendkívüli”, ne lopjunk el egy szerződést, ne írjunk bele és ne töröljünk ki belőlük semmit, stb.
Talán a rabok érezhetik így magukat a foglár felügyelete mellett bonyolított beszélőn, mint ahogyan mi éreztük magunkat abban a néhány órában. A hatalom arroganciájának ekkora mértékét a közel két évtizedes önkormányzati munkám során még nem tapasztaltam.

Szinte hallani lehetett a ki nem mondott üzeneteket:
Hiába akadékoskodtok, semmit nem értek el vele!
Fogd be a szád és húzódj félre!
Mi tudjuk, hogy mi a jó, ti meg hülyék vagytok hozzá!
Már nem emlékszem ki mondta az alábbi gondolatot, de talán nem is a szerző, inkább a gondolat a fontos.

Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.

Önkormányzati képviselőségünket mi ilyen hivatásnak tekintjük!

Márai Sándor író szerint:

„Ellenfeleinket soha nem lehet meggyőzni, kik és mifélék vagyunk – eredményesebb nagy következetességgel megvárni a pillanatot, amikor ellenfeleinkről kiderül, ki és mifélék ők a valóságban.”

Mi segítjük e pillanat minél korai eljövetelét!

Serfőző István


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés