Egyelőre nem kell az elektromos töltőállomás
Közzétéve ekkor: 2016 október 1. 14:45Közmeghallgatással kezdődött a szeptember 29-i képviselő-testületi ülés. A lakosság ugyan szerényen képviseltette magát, de probléma, kérdés így is akadt szép számmal. Egy Báthory úti lakos például a kritikán aluli út és-járdaminőséget tette szóvá, mondván, a gyalogjárót még 1986-ban készítették, helyenként már 15 fokos lejtése van. Az a válasz, hogy nincs pénz a felújításra, nem elfogadható, szögezte le. A város több részén is hasonló a helyzet. Márpedig csak azt tudom mondani – hangzott a polgármesteri válasz -, hogy az önkormányzat nem tud mindenre pénzt előteremteni – .A város költségvetése nyilvános, kiolvasható belőle, hogy kb. 350 millió Ft jut mindössze karbantartásra és felújításra, s sajnos ebből mindenre nem telik.
A zöldhulladék gyűjtése és elszállítása kapcsán az fogalmazódott meg, hogy csak az előírt, lebomló zsákokban gyűjtött hulladékot viszik el, márpedig azok nagyon drágák. Ott, ahol fasorok szegélyezik az utca két oldalát, és rengeteg a levél,a kisnyugdíjasok számára megfizethetetlen a sok biozsák. Jó lenne, ha az önkormányzat hozzájárulással tudna a helyzeten valamilyen módon segíteni. Megvizsgáljuk , mit tud az önkormányzat tenni, hangzott az ígéret.
Hasonló ígéretet tett Markót Imre polgármester arra a felvetésre, hogy az önkormányzat lépjen valamit egy pénzkiadó automata kihelyezése ügyében az alvégen. Amióta ugyanis bezárt a Tesco, megszűnt az ott lévő automata, aki pénzt akar kivenni, be kell jönnie a városba. Ez a betegeknek, mozgássérülteknek, nyugdíjasoknak nem kevés gondot okoz. Markót Imre a kispostát vélte lehetséges megoldásnak e célra, de ehhez a postával kell egyeztetni.
Kérdés hangzott el arra vonatkozóan, miért nincs önkormányzati működtetésű nyári napközis tábor. A nyári napközis táborok szervezése iskolai hatáskörbe tartozik, szólt a magyarázat, s mivel önkormányzati fenntartású iskolák már nincsenek, így erre ráhatása sincs. Egyébként az Ipolyi Kulturális Központ és a civil szervezetek több nyári tábort is szerveztek, s ezeket az önkormányzat mind támogatta.
Szóba kerültek a közmunkások is. Volt, aki sérelmezte, hogy többször lát üldögélő, munkát nem végző közmunkásokat, de ennél sokkal súlyosabb problémának tartotta, hogy bűnözői múltúak is kerülnek közéjük. Attól tart – fogalmazott – hogy ők esetleg közmunka címén terepszemlét tartanak, majd hasznosítják így szerzett ismereteiket. A polgármester kifejtette, hogy lassan e téren a városban is munkaerőhiány mutatkozik, s nem tudnak olyan embereket fölvenni, akik alkalmasak a munkavégzésre, és dolgozni is akarnak. Az érvényes jogszabályok szerint pedig a bűnözői múlt nem lehet diszkrimináló ok, aki letöltötte a büntetését, azt a munkavégzésből nem lehet kizárni.
***
Egyhangúlag támogatta a képviselő-testület, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének támogatására. Eredetileg az EGYMI épülete került szóba, amelynek jelentős energiafogyasztása a projekt eredményeként nagymértékben csökkent volna. Az intézmény részleges belső felújítására, elektromos hálózatának korszerűsítésére már tetemes összegeket fordított a város, az épület fenntartási költségeinek további csökkentéséhez szükséges volna még a 70-es évek elején átadott épület nyílászáróinak cseréje, a homlokzati hőszigetelés, illetve a fűtési rendszer korszerűsítése. Sajnos, a pályázati felhívás kizárta az egészségügyi szakellátást a támogathatók köréből, ezért ezt az elképzelést ejteni kellett.
Olyan épületeket kellett keresni, amelyek hosszú távon is önkormányzati fenntartásban maradnak, és működési költségük csökkentése elősegíti a város kiadásainak csökkentését, működőképességének fenntartását. A felülvizsgálatok után a KSZSZK Fogyatékosok nappali intézményére (Almásy út 69.), a Petőfi út 50 sz. alatti bölcsőde lapos tetejű épületrészére, az Aranykapu tagóvodára (Arany János utca 22.) és a Kossuth Lajos út 251- alatti KSZSZK nyugdíjas klubra esett a választás. Ezen épületek esetében homlokzati és-pincefödém hőszigetelésére, homlokzati nyílászárok cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, világítás-korszerűsítésre és az elektromos rendszer felújítására kerülhet sor A projekt megvalósításához az önkormányzat 151 millió forintot pályáz meg 100%-os támogatási intenzitás mellett.
***
Nem kapott viszont támogatást az „Elektromos töltőállomás alprogram helyi önkormányzatok részére” tárgyú pályázat. A nehezen érthető hivatalos nyelvű cím az elektromos gépkocsik töltőállomásainak városbani kiépítését takarja, amely megvalósítására a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásra vonatkozó pályázatot írt ki. A támogatás általános célja az ország környezetkímélő gépkocsikkal történő átjárhatóságának megteremtése. Mivel a nemzetközi tapasztalatok szerint az elektromos gépkocsik városi használatban terjedtek el először, a minisztérium indokoltnak tartotta az önkormányzatok bevonását az alternatív üzemanyagok (ez esetben az elektromos áram) országos hálózatának kiépítésébe.
A támogatás A, B és C típusú töltőberendezések telepítésére vonatkozik, melyek közül az első kettő esetében 2-6 , illetve 8-12 órán keresztül történik a töltés, és helyi közlekedést tesz lehetővé, a C típus esetében (villámtöltő) a töltés 30 percen belül megtörténik, és hosszú távú utazásokra is lehetőség nyílik. Mivel a városban jelenleg egyetlen elektromos töltésű gépkocsi sincs, s gyors elterjedésük a közeljövőben sem valószínűsíthető, elvileg a C típusnak lenne realitása. Ezek viszont a hosszú utazásokra való tekintettel, elsősorban nagy forgalmú főútvonalak. autópályák mentén, másodsorban nagyvárosokban támogatandók államilag, s Törökszentmiklós egyik kategóriába sem sorolható be.
Ráadásul, míg az A és B típus esetében a megvalósítás költségeit fedezi az állami támogatás, a C típus esetében ez az önkormányzat számára mintegy 12 millió forint kiadással járna. Ugyanakkor mindhárom esetében az üzemeltetés költségeit az önkormányzatoknak kellene viselnie, akiknek a támogatás elnyerése esetén vállalnia kellene az öt évig történő üzemeltetést.
Mindezt meggondolva, s belátva, hogy a töltőállomások telepítése bevétellel nem, csak kiadással járna, a városban nincsenek, s belátható időn belül nem is lesznek elektromos gépkocsik, a képviselők nagy többsége a pályázat benyújtásához nem adta támogatását.
Pásztor
Megosztás
Hirdetés