Csoda klinika Budapest szívében a kisnyugdíjas szemével

Közzétéve ekkor: 2019 augusztus 14. 14:48

Régóta nem írtam, talán már el is temetett a kedves olvasó. Lett volna pedig sok minden, de lekötötte minden erőmet és energiámat a betegségem. Szerencsére a  jó sorsom úgy hozta,  ha már beteg lettem, akkor valami isteni kegy által olyan orvosok kezébe kerültem, aki megérdemlik ezt a pár sort, hogy leírjam. Még tavaly decemberben kezdődött egy hirtelen jött problémával az ismeretségünk, és az azóta tartó végtelenül gondos kitartó ápolásuknak még most sincs vége.

Mentő eset kocsi vitt sürgősen egy délután be a kórházba, ahol egy kedves doktornő azonnal megvizsgált, majd hívta kollégáját, aki szintén gondosan tette ugyanezt. Számítottam rá, amit meg is erősítettek, azonnali műtétre lesz szükségem. Hoztak – vittek, gurítottak egyik vizsgálatról a másikra, CT-re, stb., szóval gyors rutinra került sor a műtét előtt. Délután és este már nincs betegszállító, így a műtősfiúk intéztek mindent. Mire készen voltam, már ágy várt az őrzőben. Három orvos jött mosolyogva, és közölték, ha aláírom az ilyenkor szükséges papírokat, már műtenek is.

Azt is megmondták, állapotom miatt nincs lehetőség altatásra,  helyi érzéstelenítésben fog történni az operáció. De ne féljek, igyekeznek a legkevesebb fájdalmat okozni, és ígérik, jó hangulatú lesz a műtétem. Még vicceket is ígértek.  Ez utóbbit nem tartották ugyan be, de viccek nélkül is nagyon jó kedélyű volt az egész. Folyamatosan mondták, mit, miért csinálnak, és közben kedvesen elnézést kértek még a  legkisebb kellemetlen beavatkozásért is. Cserébe megígérték, mert igényem volt rá, megkapom, amit kivettek. Így is történt, s láthattam,  mi okozta a bajt.

Másnap hosszas könyörgésre saját felelősségemre hazaengedtek, mert egyetlen társam, a kutyám be volt zárva és egyedül voltotthon. Vállaltam, inkább napi szinten visszajárok. Már ekkor megmondták, találtak még valamit, amit ki kell venni, de  ahhoz részletesebb kivizsgálás kell, és nincs mese, a mostaninál tovább tart majd. Végig elsőbbséggel intéztek minden kivizsgálást. Hogyan csinálták, ma is rejtély.

A kép illusztráció

Februárban jött a következő operáció. Ez valóban sokkal hosszabb volt, de mint mindennek, ennek is megvolt az “varázsa”. Mivel az altatás ismét szóba sem jöhetett, szó szerint végigélveztem az egészet. Tényleg élvezetes volt hallani azt a precíz, összeszokott team munkát, amit végeztek! Ugyanazok az orvosok műtöttek, mint első alkalommal.  Az asszisztencia és az altató orvos együttes munkája valami egészen lebilincselő volt.

Már ekkor  utaltak rá, hogy nem úgy alakultak az esélyeim, ahogyan szerettem volna, jönnie kell majd egy harmadik műtétnek is. Ezt megelőzően ismét gyors és mindenre kiterjedő, a tudomány mai állasa szerinti összes szükséges vizsgálaton keresztül kellett esni. Mindent ők intéztek. Jöttek a telefonok, éppen hol sikerült soron kívül szerezni valami helyet, ahol el tudják végezni a vizsgálatokat. Nem volt egyetlen egy hely sem, ahol ne kedvesen, mosolyogva, segítőkészen fogadtak volna, ahol ne próbálták volna megkönnyíteni az életemet. Ehhez tudni kell, hogy fél szememre vak vagyok, kerekes székes, ami nem a legjobb közlekedési eszköz.  Nővérek, orvosok hada dolgozott azon, hogy ismét minél előbb meg lehessen műteni.

Majd megjött a behívó, s már hétvégén be kellett feküdnöm a műtétet megelőzően. Az a tévhit, hogy ilyenkor nem csinálnak semmit egy kórházban, nem igaz! Amiről úgy érezték, hogy még szükséges, megcsinálták.  Ismételten Mindent! Az éppen üresen álló gyerekszobában feküdtem,  Vuk, Csodapók és a Hupikék törpikék  mosolyt csaltak  az arcomra. Döbbenten láttam, hogy hatalmas lap TV is van a gyerekeknek, amit egy hálás apuka ajándékozott a klinikának.                                         

Szombat este már azt is tudtam, hogy már megszerezték a szükséges vért is a műtétemhez, amit én, aki évek óta vért gyűjtők betegek részére, elképedve hallottam.  Ennél a műtétnél, mivel ez nagynak számított már, altattak. Nem értettem, miért nekem gratuláltak az orvosok, mikor nekem semmi érdemem nem volt. Csoda doki és nevető szemű doki – ők tudják, így nevezem őket -na, az ő érdemük, hogy most itt írok.

Még a műtét előtt a kórház vezetése állapotomra való tekintettel engedélyezte, hogy a VIP szobát megkapjam. Itt minden volt,  ami egy kerekes székes, félig vak embert segít a tisztálkodásban stb. Még élek nem tudok eléggé hálás lenni mindenkinek.

Sajnos csak névtelenítve tudok köszönetet mondani, mert bár engedélyt kértem és kaptam a klinika vezető professzorától, csak név nélkül engedélyezte, hogy írjak. Az viszont érdekes, nem kérdezte meg mit szeretnék írni. Tehát ő is majd csak e sorok olvasása után tudja meg mit is írok.

Hálásan köszönöm szépen az összes orvosnak, azoknak, akik műtöttek, akik kötöztek, rendszeresen rám néztek naponta több alkalommal, köszönöm az altató orvosnőnek, aki felügyelte az altatásom, az összes nővérkének, akik gondoztak, naponta többször vért vettek, injekcióztak, és sorolhatnám, mi mindenben voltak a segítségemre, a lelkiismeretes munkáját. Hálásan köszönöm  az ambulancián dolgozóknak, akik rendszeresen segítenek az ellátásomban. Megjegyzem, az orvosok nem csak az osztályon dolgoznak és a műtőben, ők látják el az ambuláns betegeket is!

Tessék, kérem szépen végig gondolni,  nem csak Budapest, hanem Pest megye és az ország valamennyi problémás esetét ellátják, műtik, kezelik, kötözik. Köszönöm a műtősöknek, a felvételin dolgozóknak, a beteghordóknak, de még a portásoknak is azt a figyelmet, udvariasságot, amit tapasztaltam, amit kaptam tőlük a klinikán. Az elmúlt több mint 9 hónap alatt én csak pozitív tapasztalatokat szereztem.

Egy különlegesen példamutató, hivatástudatuknak élő és azt magas szinten művelő team van itt. Akik a hatalmas megterhelés ellenére is mindig képesek mosolyogva ellátni az idekerülő betegeket! Mindig türelmesek velük, minden kérdésre őszintén válaszolnak.

Álljon  az intézmény neve példaképpen itt:  SOTE Orr-Fül-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika.  Én a klinika onkológia osztályán feküdtem, de tudomásom szerint, mivel a klinika kicsi, az osztályok nem igazán vannak elkülönítve csak férfi, női, illetve gyermekek szerint.

Köszönet minden ott dolgozónak!

Folyt. köv., milyen állapotban van az épület, mi mindenre lenne szükségük….

2019. augusztus 14.

Rosta Ágnes


Megosztás

4 hozzászólás

  • Törökéri Ágnes says:

    43 évet dolgoztam a SOTE-n.Szivmelengető,hogy végre valaki nem szidja az egészségügyi ellátást!Köszönöm!

  • Kalina Mária says:

    Csak eggyetérteni tudok a leírtakkal.Magam és családom is évek óta tapasztalja ezt a klinikán.
    Köszönet érte az ottani összes dolgozónak!

  • Szirákiné Ella says:

    Én közel 20 éve járok ide a Klinikára! Hasonló jókat tudok elmondani és vagyok , hogy a betegségemet szinten tudják tartani!

  • Alaksza Jánosné says:

    Öröm volt olvasni, visszaadta a hitemet. Köszönöm, hogy megírta!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés