Cserdi polgármestere szerint van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség

Közzétéve ekkor: 2019 június 14. 8:00

Budácsik Lajos

Bogdán lászló, Cserdi polgármestere

Bogdán László: van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség.

Cserdiben a falu polgármesterének eddigi történetét sokan példaértékűnek tartják. Bogdán László 2006 óta vezeti a falut, és céljait következetesen igyekszik megvalósítani. Az utóbbi évek eredményei őt igazolják, a település lakóit sikerült összekovácsolni, és meggyőzni őket arról, hogy segítsenek a falut rendbe tenni, és törekedjenek arra is, hogy a náluk rosszabb körülmények között élőket megsegítsék.

Cserdit a helyiek parkosították. A gyerekeknek játszóteret építettek. A házak nagy részét felújították.

Minden gyerek eljár az iskolába.

Megszűnt a bűnözés és a munkanélküliség. A polgármester szerint az itt élők kezdik megérezni a munka fontosságát és értékét, és nem kéregetni akarnak, hanem tenni.

Nekik hétköznapi cselekedet, ha segítenek magukon és másokon. Nem hivatali autóval, kamerák előtt adják át az élelmiszert a mélyszegénységben élőknek, hanem naponta igyekeznek jót tenni.

A faluban komoly munka folyik. Megtanulták a zöldség- és növénytermesztést, fóliában, szabadföldön termelnek maguknak, és jut belőle a rászorulóknak is.

Sőt, már saját márkás feldolgozott termékeket is piacra dobtak.

Az adományozás része az életüknek. Mint a polgármester mondta, van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség. De tudni kell, hogy csak az tud adni, akinek van miből. Náluk pedig van miből, és akarat is van arra, hogy az adományozás gesztusa a mindennapjaik részévé váljon.

Ennek jegyében az elmúlt 60 napban 6 tonna friss zöldséget osztottak szét Cserdi környékén. A saját maguk által megtermelt krumplit, paprikát, paradicsomot a rászorulóknak adták, akikről tudják, hogy valóban segítségre szorulnak. Nem propagálták tettüket, meglepetést akartak szerezni. A terményekből jutott még a gyermekotthonnak és közösségi rendezvényeiknek is.

A rászorulók ingyen vihetik, aki tudja, megvásárolja

Ezen kívül van egy standjuk a faluban, ahol ingyen adnak zöldséget a rászorulóknak. Egy másik standon pedig bárki megvásárolhatja a helyiek terményeit.

A megtermelt élelmiszereket már feldolgozzák és árusítják is. Ezért az önkormányzat levédette a Lapise (jóság) és a Romburger szavakat, mint márkaneveket. Ezentúl kapható lesz majd cigánylecsó, lekvár, savanyúság, fadobozos krumpli, fokhagyma és kolbász is ezzel a márkanévvel.

A Baranya megyei falu lakóinak hetven százaléka roma származású. A polgármesterrel együtt naponta összegyűlnek, és átbeszélik az aznapi híreket, tudnivalókat. Mint Bogdán László elmondta, nem akar senkire semmit rákényszeríteni, azt szeretné, ha az emberek maguk alakítanák ki véleményüket, és aszerint cselekednének.

Budácsik Lajos‎ – Láthatatlan Magyarország

Facebook


Megosztás

8 hozzászólás

  • GYUFA says:

    Ha valamelyik párt komolyan gondolja a roma felzárkóztatást a politikusai egymásnak kellene adják a kilincset hogy mégiserjék ezt a működő modellt amit
    máshol is eredményesen lehetne alkalmazni. Persze ehhez dolgozni kellene keményen nem csak dumálni.

  • Maróti Ildikó says:

    Tisztelt Polgármester úr!
    Minden elismerésem és tiszteletem az Öné. Amit Ön Cserdiben tesz az maga a csoda. Gratulálok és további sikereket kívánok.

  • Éva says:

    Minden tiszteletem a polgármesteré, példát vehetünk róla.Csodás dolgot tesz az emberekért.

  • Névtelen says:

    Sok HASONLÓ GONDOLKODÁSU EMBERRE LENNE SZÜKSÉGE AZ ELSZEGÉNYEDETT FALVAKNAK HOGY AZ EMBEREK MEGTUDJÁK ŐRIZNI A MÉLTÓSÁGUKAT TISZTELETTEL GRATULÁLOK

  • MARGIT says:

    GRATULÁLOK A CSERDIEKNEK PERSZE A POLGÁRMESTER ÚRNAK!

  • Névtelen says:

    Sokan példát vehetnének róla !

  • Gabi says:

    A “tisztelt” Farkas Flórián a cigányság egyik vezető embere példát vehetne Bogdán Lászlóról! A Cserdi polgármester becsületből kiválóra vizsgázott, Farkas viszont elégtelenre teljesített!!! Minden elismerés Bogdán Lászlóé!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés