Budai Gyula és Gyurcsány részegsége

Közzétéve ekkor: 2021 július 10. 15:45

Pásztor

Gyurcsány Ferenc néhány hete országjárásba kezdett, amelynek a kormánypárti média minden mozzanatát árgus szemekkel követi. Így történt ez egy gyöngyösi utcafórumon is, amelyen szelfizés közben a volt miniszterelnök kibillenve az egyensúlyából egy kirakatnak dőlt. A fórumról készült videofelvételt nézve a Ripost elkapta ezt a pillanatot, amelyből messze menő következtetéseket vont le.

A fent említett sajtótermék úgy tálalta az eseményt, hogy Gyurcsány Ferenc  fényes nappal, a saját kampányeseményén hullarészegen majdnem betört egy kirakatot. Jóindulatúan hozzátették,

„Korábban is napvilágot láttak olyan pletykák, miszerint a DK elnöke szeret a pohár fenekére nézni, eddig azonban a fényes nappal tartott pártrendezvényeken józannak tűnt.”

Gyurcsány közösségi oldalán kelt ki a vád ellen mondván, mindenki menjen a pokolba, aki azt állítja, hogy részegen tart utcai fórumokat és vezet több száz kilométert, s  közölte, bíróság elé fogja vinni az ügyet. Szerinte ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak, a videó készítői „hazug gazemberek”, és ekként fog eljárni ellenük.

„A gatyátokat is leperelem rólatok”

írta bejegyzésében, s a korábbiak ismeretében bízvást mondható, nem a levegőbe beszélt.

Budai Gyula, volt elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztos nem bírta megállni, hogy hozzá ne szóljon az ügyhöz. Facebook-oldalán azt állította, hogy nem látta még józanul bemenni a Parlamentbe Gyurcsány Ferencet, sőt azt is,hogy a DK-sok „kollektívan szürcsölnek” a párt frakcióirodájában. Bejegyzése végén bátran felszólította  a DK elnökét

„Gyurcsány Feri, perelj be!”

Azt egyelőre nem tudni, erre sor kerül-e. De azt igen, hogy ismét – sokadjára már – sikerült pontatlan fogalmazásával nevetségessé tennie magát. Ezt írta ugyanis:

„Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe!”

A pongyolaságra azonnal és nagyon frappánsan le is csapott egy éles szemű és eszű olvasó, ekképpen.

És ehhez nincs mit hozzátenni.

Szemtől Szembe


Megosztás

1 hozzászólás

  • Tuskó Hopkins says:

    Írod, hogy: „Gyurcsány Ferenc néhány hete országjárásba kezdett, amelynek a kormánypárti média minden mozzanatát árgus szemekkel követi.”
    Nos, az elkenzéki médiumok nem pontosan ugyan ezt teszik a kormánypárti politikusok, közszereplők és nem közszereplők minden lépésekor???
    Vagy ez nem baj, ez így helyes? Ha helyes, akkor fogadjuk el az ellenzél esetében is.

    Ferinek meg egészségére! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés