Befogad-lak: „Nem magamért, hanem azért a 100 kutyáért”
Közzétéve ekkor: 2019 január 27. 14:04Nyílt levél hozzátok.
Mindenkihez, akinek nincs módomban elküldeni privátban.
„Szia!
Igen, jól látod, ez egy körüzenet. Méghozzá hosszú. Nem szoktam ilyeneket küldözgetni, idén ez lesz az egyetlen, ez biztos. De van rá egy nagyon jó okom. Illetve 100 kis és nagy okom. Jelenleg. Talán pár hét múlva még több okom lesz rá, de ha a Sors úgy akarja, akkor kevesebb. Ugyanis a Befogad-lak Törökszentmiklósi Állatvédő Alapítvány gondozásában jelenleg 100 kutya van.
Ennek az Alapítványnak vagyok már tagja, több, mint két éve. Lehet, hogy mi nem ismerjük egymást személyesen, lehet, hogy egy jó barátom vagy, lehet, hogy én adtam át Neked az örökbefogadott kutyádat, sőt, az is lehet, hogy nem kedveljük egymást.
De mégis szeretnék egy szívességet kérni. Hamarosan következik az adóbevallás ideje, amikor is lehetőség van az adó 1 % felajánlására. Arra szeretnélek kérni, hogy ha nincs másik olyan szervezet, ami mellett elkötelezett vagy, akkor válaszd a mi Alapítványunkat az 1 %-ot illetően. Nem magamért, hanem azért a 100 kutyáért, aki jelenleg is a telepen van, a sárban, hidegben. Ugyanis nekünk már a Te felajánlásod is nagyon sokat számít.
Átlagosan az adó 1 % olyan 1500-2000 Ft-ot jelent. Ez a kutyák számára 10 kg tápot, 6-8 konzervet, egy kombinált oltást, stb. jelenthet. Nem kérjük, hogy adj nekünk pénzt, vagy más adományt. Csak ezt, ha másnak nem szánod. Tudjuk, hogy harcok mennek nemsokára minden 1%-ért, de úgy gondolom, akármelyik másik szervezetnek nagyobb szüksége van erre, mint az államnak. Talán..
Mi ugyanis havi 35.000 Ft-ot kapunk jelenleg az Önkormányzattól, mint gyepmesteri feladatok ellátását végző Alapítvány. Ez, ha lebontjuk, havi 30 napra, az 1166 Ft-ot jelent. Ha ezt lebontjuk 100 kutyára, az 11,66 Ft-ot jelent. Ha nagylelkűen felkerekítjük, akkor 12 Ft-ot. Tehát hivatalosan 12 Ft-ból gondozunk egy-egy kutyát, sokszor hosszú hónapokon át. Ha nem érkezne hozzánk tápadomány, vagy pénz, gyakorlatilag már rég bezárhattunk volna. És akkor nem közölhetnénk szinte hetente gazdis képeket a kutyáinkról. Az adó 1% viszont nyújt valamit. Reményt. No nem arra, hogy végre megfizetik a heti sok sok munkaórát, amit a telepen töltünk, munka, család mellett, önkéntesen, vagy a sok stresszt, ami sokszor ér minket.
Nem, arra ad Reményt, hogy jövőre talán nem kell a kutyák etetésén agyalnunk, hogy nyugodt szívvel vihessük orvoshoz őket, vagy bizony egyből indulhassunk, ha szóltok nekünk, hogy segítség kell..
Nektek csak pár perc plusz munkát jelent, de nekünk a Jövőt. Persze, ha nem szeretnéd felajánlani Nekünk, azt is megértem, hiszen mindenkinek a saját döntése. De ha mégis megteszed, akkor nagyon szépen megköszönjük! 🙂
Köszönöm, ha végig olvastad nem épp rövid kis levelemet.
A Befogad-lak Törökszentmiklósi Állatvédő Alapítvány adószáma:
18285783-1-16
Köszönöm! Köszönjük! „
Megosztás
Hirdetés