Az összefogásnak nincs alternatívája!

Közzétéve ekkor: 2014 június 23. 9:30

Összefogás4A felismerés másnak sem, nekem sem újdonság, már ha valaki a jelenleg egzisztáló hatalom leváltásában gondolkodik. Úgy gondolom, ebbéli szándékomban senki nem kételkedik, bármelyik oldalon álljon is. A címként megjelenített alapvetés nyilván helyben is, városunkra nézve is igaz! Olyan folyamatok erősödtek fel városunkban, amelyek megállítása közös fellépést igényel, mert különben belátható időn belül közös értékeinket megsemmisítik. Csak a fontosabb értékekből említenék néhányat: szólásszabadság,  demokrácia a közösségi döntéseink meghozatalában, törvény előtti egyenlőség, a boldogulás esélye, szolidaritás, a teljesítményen alapuló kiszámítható biztonságos jövő stb. Megálljt kell parancsolni ennek a pusztító folyamatnak, amíg nem késő! Egy barátom ekként fogalmazta meg tömören a fentieket:
„Megosztottság helyett itt a józan szövetségek ideje!”

Aki ezt nem látja meg, aki ezt nem érti meg, az ma nem lehet felelős vezetője egy településnek, egy közösségnek. Sajnos nem vagyok fiatal, így részese voltam/lehettem a rendszerváltásnak és az akkor kialakuló új önkormányzatiságnak. Az akkori szabályok megjelenítették a város sokszínűségét a képviselőtestületben, mert úgy gondolták a jogalkotók, hogy összetételében reprezentativitás kell oda, ahol a város gondjaira megoldásokat keresnek az arra kiválasztottak. Úgy gondolták, a város lakosságának minden rétege képviseltethesse magát, szót kaphasson a város ügyeinek intézésében. Úgy gondolták, az az önkormányzat végzi jól a dolgát, amely irányítása mellett, alatt a település minden lakója elégedett, jól érzi magát.

Városunk ettől az elvárástól most fényévnyi távolságra van! Valami fideszes átnevelő táborszerűség építése folyik itt gőzerővel, amelyben az „átnevelők” természetszerűleg jól érzik magukat, s amelyben ahogy lenni szokott, az „átnevelendők” erősen húzódoznak a leckék bemagolásától.

A Jobbik úgy gondolja, ez a „tábor ötlet” a Fidesz részéről nem is olyan rossz dolog, „átnevelőnek” lenni  még kimondottan jó is, csak a fideszes tananyag nem jó. Az viszont számukra nagyon nem jó. Szívesen lecserélnék a fideszeseket önmagukra, ők szeretnének lenni az új „átnevelők”, és erősen szeretnék ösztönözni az átnevelendőket az új, immár általuk diktált leckék gyors elsajátítására. A „mintatáboruk” Érpatak, Tiszavasvári, szerintük ott eredményes tevékenység folyik, ezeket kell klónozni/szaporítani országszerte. Mi is lehetnénk, mondjuk Törökszentpatak, vagy Törökvasvári!

Ők nem akarják azt a tényt elfogadni, hogy nem vagyunk, és nem is akarunk egyformák lenni! Nem látják sem hazánk, sem más országok történetében az emberi uniformizálásra törekvés minden kísérletének csúfos kudarcát, s ebből adódóan saját szándékaik elkerülhetetlen bukását sem.

Velük szemben a fenti csoportosulásokba nem tartozó, józan gondolkodású emberek közös érdeke azt kívánja, minden erő fogjon össze, közösen bontsák le a virtuális tábor szögesdrótkerítését, zavarják el a fészkes fenébe az „átnevelőket” és talpnyalóikat, hogy ismét szabadok lehessenek! Az új – egyébként mindenkori – városvezetésnek és a város teljes lakosságának (jelenleg huszonegy és félezer embernek) együtt kell a maga sokszínűsége mellett kedvező életteret kialakítania! Ebbe nem fér bele az öreg és a fiatal, a munkával bíró és a munkanélküli, a magyar és a cigány, a lakással rendelkező és a hajléktalan, a párttag és a párton kívüli, a vallásos és az ateista, a vállalkozó és a munkavállaló közötti megkülönböztetés, mert a felsoroltaknak van egy nagyon fontos közös jellemzője: mindnyájan miklósiak!

Nem a Fidesznek, vagy a Jobbiknak van polgármestere, képviselője, hanem a városnak!
Aki ezt a különbséget nem érti, az nem való városvezetőnek, a várost képviselőnek semmilyen szinten! Adaptálnám valamennyiünk számára egy államférfi gondolatát útmutatóul:

Olyan várost kell teremtenünk, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak és nem lesz, aki megbocsáthat majd nekünk.

Serfőző István


Megosztás

1 hozzászólás

  • Elek Erzsébet says:

    Még hezitálok,hogy jó e vagy rossz lesz e ez az összefogás,de tudom,hogy nagy szüksége van a városnak a változásra. Az hajt az összefogás elfogadása felé,hogy tudom ti sem állnátok mellé ha nem bíznátok abban,hogy most ez a legésszerűbb alternatíva. Egyenlőre még kicsit bizonytalan vagyok de megpróbálom elfelejteni a régebbi hozzászólásokat és véleményeket,és kívül helyezni magam Wass Albert bűvkörén és teljes erőmmel azon lenni,hogy ez az összefogás sikeres legyen és a városnak,olyan polgármestere legyen az elkövetkező 4 évben amilyenre már nagyon régen vártunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés