A rendőr

Két levelet kaptunk szinte egyszerre. Együttérezve, kommentálás nélkül közöljük mindkettőt.

Itt egy rendőr adja át a kajáját egy hajléktalannak. Ilyenek a rendőrök.

Azon tűnődöm napok óta, hogy meddig tudnak a Magyar rend őrei kitartani ebben a politikailag és lelkileg egyaránt túlfeszített tempóban!? Nézem a híradásokat, hallgatom a híreket és olvasom a különböző híradásokat és azt tapasztalom, hogy ennek a kis országnak nagyon nagyon rossz a híre mostanság! Mi több már nem is annyira mostanság, de most talán minden eddiginél rosszabb a megítélésünk. Kapunk hideget meleget egyaránt, miközben két tűz közt szorultunk. Az egyik oldalon a nagy számban érkező tömegek akiknek még csak egy szerintem kissebb része jutott el hozzánk, hogy rajtunk keresztül eljussanak egy szerintük jobb világba. A másik oldalon pedig az a politikai „elit” akik folyamatosan ostorozzák hazánkat a kialakult helyzet miatt! Ebben a viharban (nem elfelejteve a karitatív segítőket) kell a lehető leg komolyabban helytállni rendőreinknek! Elnézve a róluk készült felvételeket és képeket nem tűnnek talán még középkorúnak sem. Fiatal Nők és Férfiak állnak szemben egy olyan tömeggel akik több ezer kilómétert a hátuk mögött tudva kimerülten szellemileg és fizikailag egyaránt, időről időre kitörnek és hordaként rohannak az ismeretlenbe, miközben a mi rendőreinknek kell feltartóztani őket. Mi több, adott esetben lenyugtatni és visszaterelni őket egy adott helyre. Nem könnyű feladat! Szinte már lehetetlen! Miközben ők is fiatal nők és férfiak akik talán a családalapítas elején tartanak, épp csak férjhezmentek vagy megnősültek, talán egy vagy több gyermeket nevelnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem erre esküdtek fel de az is nyilvánvaló, hogy a parancsot végre kell hajtani! De meddig lehet ellenállni a lelküknek amikor nap mint nap látják azt a sok csecsemőt, kisgyermeket akik semmiről sem tehetnek és mégis részesei a világunk nagy bűneinek! Meddig lehet sírás nélkül napokra kivezényelve minimális pihenéssel, olykor hidegvízben tisztálkodva rendettartani! Most pedig még jön az eső és a hideg is ami mind a két oldalon álló embert egyaránt megvisel! Hol a határ? Meddig tudnak emberként viselkedni? Meddig nem kapnak parancsot egy komolyabb beavatkozásra ahol nem mérlegelhetnek? Van e velük olyan szakember aki a rendőrök lelki gondjain tud segíteni? Segít e nekik valaki, hogy fel tudják dolgozni az ott átélteket? Nem tudom a választ! Csak azt tudom, hogy néhányukhoz van közöm. Van néhány barátom köztük és van olyan hölgy is köztük aki fontos a számomra. De fontosak a társaik is. A Bajtársaik is! Csak bízom benne, hogy nem lesz olyan parancsuk amit ha végre kell hajtaniuk akkor lelkileg olyat kell cselekedniük amit nem szeretnének! De sajnos azt is tudom, hogy ez csak a kezdet volt és még a nagy roham hátra van! Lesz e friss erő aki leváltja őket? De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amikor itt nyomja az ország vállát ez a hatalmas teher akkor még az ultrákkal is meg kell küzdeniük és a hétköznapi feladataikat is el kell látniuk! Biztos van olyan amikor egy rendőr úgy érzi, hogy jó RENDŐRnek lenni de úgy vélem ez nem most van! Jómagam csak azt szeretném, ha ezek az események vérontás nélkül oldódnának meg! Bár nem hiszem de megpróbálok bízni benne, hogy hamarosan megoldódik ez a helyzet és csak egy rossz álomként fogunk emlékezni ezekre a napokra és hetekre! Én addig is büszke vagyok a Magyar Rendőrökre! Köszönet, hogy emberek tudtok maradni! Tartsatok ki lélekben is és erőben is!”

Molnár Péter

Egyszál magában. Nekik könnyű?

A migráns helyzet óta minden nap gyomorideggel várom és olvasom a híreket. Aggódva lesem, amikor hazaér – sápadtan, kimerülten. Nekem a gyermekem. Másnak a testvére, párja, férje, apja…. Azt hiszem minden magyar rendőr családja hasonlóan éli meg a ezt az időszakot. Tudván, hogy szolgálatot teljesítenek védtelenül, eszköztelenül. Embert és idegrendszert próbáló helyzetekben helyt állva. Védve ami védhető és mentve ami menthető. Elnézem a rendőröket lekicsinylő bejegyzéseket és nem értem milyen alapon bírálják őket. A közrendőr parancsot teljesít – egyértelmű, világos utasítás alapján – már amennyiben van ilyen. Sok esetben a fotókon megörökített rendőri tehetetlenség valójában a felső vezetés impotenciája. Akik példát vehetnének beosztottjaikról, leckét önuralomból, józan észből és kitartásból. Esetleg megtekinthetnék a helyszínen a körülményeket, kiállhatnának az embereik elé. A szemükbe nézhetnének…. Az illegális határátlépőkkel szemben álló rendőr jó esetben hisz abban, hogy a felettesei kiállnak mellette. (én – civilként – sokszor nem vagyok ebben biztos) A rendőr egyenruha alatt ott az ember. Érző szívvel, saját gondolattal. Látják az elesetteket, látják a gyermeket és a síró nőket. Látják a megtört arcú embereket. És ekkor ők is Emberek – mégha az ocsmány és undorító média másképpen is próbálja őket beállítani. De testközelből látják az agresszivitást, a gyűlöletet, látják az ökölbe szorult kezeket a fenyegető mozdulatokat is. Napi 12 óra, vagy 24…. Ott állnak rendületlen tűző napon, esőben. Viselve a szitkokat és a feléjük dobott követ… tudván, hogy ők nem hibázhatnak. Elismerés minden határrendésznek, rendőrnek akik értünk és miattunk – teszik a dolgukat. heart hangulatjel

Baranyai Erika Piros és Lázár Antónia

Megosztás