Visszatekintés Szalmaországba

Közzétéve ekkor: 2018 július 5. 9:40

Ezzel a címmel nyílt kiállítás július 4-én a Szentmiklósi Napok keretében az Ipolyi Kulturális Központban. A cím nem kitaláció és nem is a szenzációhajhászás céljából született. Valóban létezett Szalmaország, amelynek fővárosa Törökszentmiklós volt, s amelyben egy olyan Szalmagaléria jött létre, amelynek csodájára járt a fél világ. A cím első része is szó szerint értendő, vissza kell tekinteni, hiszen ma már csak azt lehet, mert ez az ország érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. Kincsei elkallódtak, szétszóródtak, hagyatékából már más építkezik. – Mikor, hogy született ez az ország? Miért és hogyan szűnt meg? – Az emlékeket Sülye Károlyné, a volt művelődési központ ma már nyugdíjas igazgatójának, Szalmaország egykori megteremtőjének segítségével idézzük.ú

– A történet 1991-ben kezdődött, de a jobb megértéséhez valamit tudni kell – hívta fel figyelmemet beszélgetőpartnerem. – Mára újjáéledt a népművészet, köztük a szalmafonás is, ma már minden nagyobb város rendelkezik saját galériával, kiállító teremmel, és sok helyen gyűjteményes formában látható, mi minden formázható meg, fonható a szalmából, csuhéból. De a rendszerváltás éveiben ez nem így volt, a szalmafonás csaknem teljesen elfelejtődött, alig akadt az országban valaki, aki egy kicsit is értett hozzá. Magam is teljesen tájékozatlan voltam, szalmából készült tárgyat is tán egyet láttam korábban, amikor az említett évben, ki tudja, milyen ötlettől vezéreltetve kitaláltam, hogy hirdessen meg a város kalászfonó pályázatot.

– Kalászfonót?

– Igen, és mi sem bizonyítja jobban, mennyire nem voltam képben, hogy azt sem tudtam, kalászból nem lehet fonni, csak a szalma szárából. Először városi szinten gondolkodtunk munkatársaimmal,de nagyon gyorsan kiderült, hogy Törökszentmiklóson senki nem tud szalmát fonni. Aztán megyei szinten törtük a fejünket, s végül nálam jártasabbak javaslatára országos pályázat lett belőle. Mezőgazdasági szaklapokat kerestünk meg, hogy hirdessék s kiírást, ezek nyomán pedig kérésünk nélkül megjelent a megyei lapokban is. –

A szervezőknek igen nagy meglepetésben lett részük, mert az ország huszonöt településéről harminckét nevezés érkezett, s a kiállítás megnyitóján, a pályázat eredményének hirdetésén megtelt a Pincegaléria, az alkalomra huszonöt alkotó érkezett. A siker akkora volt, hogy  a résztvevők úgy döntöttek, a tárlatot vándoroltatják egész évben az országban,  majd egy az egyben átadják a Mezőgazdasági Múzeumnak. Így is történt, ott is kiállították, de ma már az anyag raktárban van, mert törékeny, molyosodik, állandóan kiállítva állaga folyamatosan romlana.

– A 90-es években jó volt a helyzetünk- veszi vissza a szót Sülyéné -, mert munkánkat érdeklődés övezte, sokfelől sokan támogattak bennünket. Megszerveztem az első szalmafonó tábort, ahová tizenöt alkotót hívtam meg, s ott kiderült, rengeteget tudunk egymástól tanulni. Ezután ebből rendszer lett, évente legalább egy alkalommal táboroztunk, de előfordult, hogy többször is. A Stadion úti kollégium, a szenttamási kastély, a Székács szakközépiskola, Tiszapüspöki adott helyt nekünk, de előfordult, hogy Szentendrén vertünk tanyát. Megalakítottuk a Szalmafonók Baráti Körét is, amelynek az ország minden részéről lettek tagjai. Nemzetközi konferenciákon, kiállításokon vettünk részt, alkotásainkat több országban is bemutattuk. A mi alkotótáborunkban készültek Palásthy György, Páskándi Géza: A szalmabábuk lázadása című regényéből készült filmjéhez az ember nagyságú szalmabábok – több mint száz – és egyéb díszletek.

– S hogy jött létre a Szalmagaléria?

– Hogy tevékenységünk ne csak l’art pour l’art legyen, évente meghirdettük az országos szalmafonó pályázatot azzal a feltétellel, hogy a nevezők felajánlják munkáikat a művelődési központnak. Ezekből hoztunk létre egy állandó kiállítást, az ország első Szalmagalériáját. Pályázati pénzből megfelelő tárlókat vettünk, ezekben helyeztük el a mesterműveket. A tárlat a földszinti folyosón kapott helyet, s 2000-től majd tíz évig lehetett látogatni. Az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeztek érdeklődők, a galéria ismert és elismert volt.

– Mégis megszűnt, nyoma sem maradt. Miért és hogyan?

– A folyamat 2006-ban nyugdíjba menetelemmel kezdődött. Senki nem mondta, hogy a munkát folytassam tovább, legalább egy szakkört szervezzek, a város pedig nem érezte a magáénak. Átvette a stafétát Kisújszállás, a Szalmafonók Baráti köre oda tette át székhelyét, a Papi Lajos Múzeum megfelelő kiállítási helyet biztosított, a szalmafonó táborok is ott kaptak helyet. Nálunk minden megszűnt, csupán a galéria maradt még egy ideig.

A végső csapás akkor érkezett el, amikor kitalálódott – talán 2009-ben -, hogy a művelődési központba költözik a városháza. Kellett a hely, az illetékesek úgy gondolták, egyébként sem a városháza a megfelelő hely egy állandó kiállításra, attól sürgősen meg kellett szabadulni. A családi életemben akkoriban nagyon súlyos gondok, betegségek, halálesetek követték egymást, huzamos ideig nem is voltam a városban, így csak utólag értesültem az eseményekről. A vitrineket kiürítették, a kiállítás anyagát szakértelem nélkül ripsz-ropsz ládákba rakták, s hogy jó részének mi lett a sorsa,  ma már követhetetlen. Nyomtalanul eltűntek az irodámban őrzött értékek, elkallódtak más tárgyak is.

Azt tudni lehet, hogy az anyag egy része a Székács Szakközépiskolába került, s a fiúkollégium egy folyosóján lett kiállítva. Hogy ott hányan nézték meg, el lehet képzelni. –

 Hogy mit vesztett Törökszentmiklós, most lehetett igazán felmérni. Miután a szalmafonó pályázatok, kiállítások mindig szorosan kapcsolódtak a Szentmiklósi Napokhoz, Medgyessy Klárában, az Ipolyi Kulturális Központ igazgatójában felmerült, hogy ideje volna Szalmaországra illő módon megemlékezni. Felkérte Sülye Károlynét, a valamikori szellemi „atyát”, hogy segítsen a szervezésben, elevenítse fel valamikori kapcsolatait, segítsen a mostani, visszapillantó kiállítás megalkotásában.

Az eredmény magáért beszél. A hívó szóra jelentkeztek Öcsödről Esztergomból, Debrecenből, Szarvasról, Hajdúböszörményből, hozták vagy küldték a gyönyörű munkákat, s nagy anyaggal besegítettek az örökösök, a kisújszállásiak is. Több mint száz kiállítási tárgy érkezett, s szinte mesébe illő tárlat fogadta a megnyitón az érdeklődőket. Látható az Árpád-házi királyok és szentek több mint száz településen bemutatott, külföldet megjárt arcképcsarnoka, mese-és filmszereplők, szalmából készült ékszerek, játékok, díszes használati tárgyak, és még lehetne sorolni.

De nem sorolni, látni kell.

Pásztor

Szemtől szembe


Megosztás

1 hozzászólás

  • Soós Kálmán says:

    Szalmaország fővárosát a hozzá nem értés, s talán az irígység lángcsóvái pusztították el… Óriási veszteség, s hogy mekkora, azt most érzékelhetjük…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés