VAN ITT PÉNZ! – DE NEM A KÓRHÁZAKNAK!

Közzétéve ekkor: 2018 december 12. 21:44

Sebők Emília

Az ember mindig reménykedik, naiv módon! Például abban, hogy lesz pár nap, amikor nem jön hír megint sok milliárd forintnyi közpénz elherdálásáról, több marad az ország javára! Vagy amit elköltenek, azt jól és jó helyre teszik! De ha mégis megy a zsebekbe a zsozsó, és elveszti közpénzjellegét, legalább csak kisebb tételekben. Hát nem!

Pedig olyan jól indult ez a hét! Azzal például, hogy a kinevezése óta gyakorlatilag illegalitásban lévő, szót nem hallató agrárminiszter bejelentette – valami nagy horderejű kisállat kiállításon… –, hogy nemzeti (ja, milyen más?!) húsgalamb-programot indítanak. Arról azonban nem beszélt, hogy erre majd mennyi közpénz megy el, valamennyi biztosan, nemzeti programokra úgy szokás. Csak a fene tudja, hajdan az ilyesmit háztájiban, magángazdaságban önállóan hozták össze a gazdák, aztán ment, akkor így mondták: nyugati exportra.

Az is vidítóan hatott, amikor pár napja lehetett olvasni: 122 millióért bízta meg az állami pénzeket is élvező MLSZ az embert, aki „gondolati dimenzióváltó specialistaként” is dolgozik. Aha…, vagy mégsem! Mi van? Sajtóhírek szerint az van, hogy ezért a csekély kis összegért gyárt érmeket a Magyar Labdarúgó Szövetségnek egy kft., amelynek se honlapja, se dolgozója nincs, ám ez nem lehetett a siker gátja. A cég tulajdonosa üzleti tanácsadóként is tevékeny, hálózatfejlesztési technikáit pedig a reiki és a tarot inspirálja…

Na, de miért lenne az gond, ha egy megbízást elnyerő cégnek se számottevő saját tőkéje, se saját dolgozója nincs? A törökszentmiklósi tanuszodának is egy olyan vállalkozás volt a kivitelezője, amelyiknek a legutóbbi (2018.11.07.) adat szerint a létszáma: 1 fő! Na, ugye! Mégis felépült a létesítmény. Igaz, majd két éves késéssel! De meglett!

Persze mégsem minden csak móka és kacagás, vannak itt rendőrök is! A legutóbbi „Van itt pénz”-ekben már többször szóba került Orbán Viktor repülős útjait finanszírozó Garancsi István nagyvállalkozó, akinek a cégei „szerencsés” módon nyernek el sorra hatalmas összegű állami kivitelezési megbízásokat. De a kis pénz is pénz, azt is meg kell fogni! Évek óta fizet neki a rendőrség egy kispesti telephely használatáért, hogy legyen hol tárolniuk például a bűnjeleket. Nem volna ez úgy önmagában gond, csak hát a rendőrök sokkal jobban is gazdálkodhatnának a közpénzzel, ha vennének egy telephelyet és nem évről-évre fizetnék a vaskos (a következő években várhatóan évente 450 millió Ft) bérleti díjat!

De mindez eddig tényleg csak bevezetés volt, nem lehet itt megúszni a nagy tételeket! Jöjjenek hát a

SPORTCÉLÚ KIADÁSOK

Hogy pontosan mennyibe került a tavalyi vizes világbajnokság az országnak, azt még mindig nem tudni. Az előzetesen kalkulált 25 milliárd forint helyett valahol 130–140 milliárd körül lehet a végösszeg. Különösen megdöbbentő viszont a most ismertté vált tétel: a marketing és PR költségek címen elkönyvelt 10,2 milliárdos kiadás mellett mindössze 806 millió forintos jegyárbevétel keletkezett…

A sport azonban nemcsak itthon kedves kormányunknak, a határon túlra is zúdul az ilyen célú magyarországi közpénz: Romániába, Szerbiába és Szlovákiába összesen 16 milliárd forint sportcélú úgynevezett támogatás ment. Volt olyan a határ túloldalán lévő település, ahol mezőgazdasági szakképzésre kértek volna pénzügyi segítséget a magyar államtól, de Orbán Viktor stadiont ajánlott nekik…! (Sajnos a rendszer nem engedi, hogy ide vigyori jelet tegyek! A szerződéseket átvizsgáló és az adatokat összegző atlatszo.hu megállapítása: „A magyar kormány közpénztámogatását a legnagyobb eséllyel az kapja meg, aki vagy személyes ismerőse, vagy üzletfele Orbán Viktornak, esetleg személyesen lobbizik nála.”

Fokozzuk a téteket és forint-tételeket! Miként a kormány is teszi:

VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS

Eddig nem kapott különösebb hírverést, ám az elmúlt napokban ránk tört egy újabb, közpénzt faló nagyrendezvény réme: 2021-ben vadászati világkiállítást rendez Magyarország! A kapcsolódó beruházások végösszege még az optimista jelenlegi kormányzati becslés szerint is legalább 50 milliárd forintra rúg majd. De az eddigi tapasztalataink szerint (lásd példaként a múlt évi vizes vb-t) lehet az majd több is, sokkal több! Meghálálva ezzel Semjén Zsoltnak, a KDNP és az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének a kormány által hálára érdemesnek tartott koalíciós együttműködését.

A vadász-kiállítás fő helyszíne a kőbányai vásárváros területe lesz, ennek és környékének fejlesztésére kellhet a fenti összegből úgy 40 milliárd forint. A sajtóban ezzel kapcsolatban most felemlegetik, hogy magát a vásárközpont területét 2016-ban vette meg a kormány az eszközérték duplájáért (!), 17,28 milliárd közpénzért.

De mert a 2020 szeptemberében Budapesten megtartandó Eucharisztikus Világkongresszusnak is ez lesz a fő helyszíne, a költségek már hamarabb jelentkeznek, a szorító határidő pedig rendszerint csak növeli őket.

A vadászok világkiállításának néhány programját a 3,1 milliárd forint közpénzből felújított, és egy tavaly nyári kormányhatározattal az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába(!) adott Hatvani Vadászkastélyban tartják majd. Természetesen lesz majd kormánybiztosa a rendezvénynek államtitkári fizetéssel, projektcége jól honorált szervezőbizottsággal és így tovább…

Egy másik ismert KDNP-s, Harrach Péter tudta öt évvel ezelőtt azt mondani, hogy “A stadion is egészségügyi intézmény.” Ok, ha ő mondja… Mégsem odamegy a magyar, ha szívműtétre van szüksége, és nem a stadionba viszi a mentő a baleseti sérültet. Egyelőre tehát még kellenek nekünk

A KÓRHÁZAK

Nemrég még úgy nézett ki, hogy a kormány mintegy menetrendszerűen fizeti ki, ahogyan máskor is év végén, a kórházak most 55 milliárd forintos adósságát. Aztán e hét elejére kiderült, hogy talán mégsem számíthatnak a kórházak teljes adósságrendezésre! A konszolidációs összegnek csak alig több mint felét szánja a kormányzat a tartozások kifizetésére. Mintegy 24 milliárd forintot azok között osztanának szét, akik tavaly óta bizonyíthatóan tettek az eladósodás elkerüléséért, és ügyelnek arra, hogy jó minőségben gyógyítsanak.

Szépen hangzó elképzelés, csak, hogy stílusosak legyünk, több sebből vérzik. Ha a régi rendben folyvást csak újratermelődik a kórházak adósságállománya, akkor illene valódi kormányzati munkába kezdeni végre, és megnézni, hol a hiba. Miként lehet átalakítani, hatékonyabbá tenni a rendszert, és miként lehet azt nem kitartóan alulfinanszírozni. Lásd: az évek óta elmaradt egészségpolitikai intézkedések problematikáját. Egy új finanszírozási metódust pedig nem év végén szokás utólag(!) bevezetni, hanem szólni illenék előre. Csakhogy azoknak a kórházaknak sem szóltak, ahol egy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által végzett vizsgálat valamilyen pénzügyi hibát talált. Így sem megmagyarázni, sem hibát javítani nem tudtak. Meg hát különben is, a megkifogásolt tételek összege 40 millió forint. Ott ahol az év végi adósságállomány 55 milliárd forint, ott ez az ezreléknyi (sem) pénz nem adhat okot drákói intézkedésekre. És hát az is érdekes, hogy most eszébe jutott a kormányzati illetékeseknek minőségi paramétereket emlegetni, és ahhoz kötni a pénzosztást. Ilyenek viszont nincsenek alkalmazásban a magyar egészségügyben.

Van viszont a kórházi adósság, amit ki kellene fizetni, mert várják a pénzüket a beszállítók! Köztük magyar kis- és középvállalkozások. Azt a pénzt, amiről egy kórházigazgató azt mondta, hogy már rég benne van a betegekben!

(Sajtófigyelés alapján – az elmúlt napokból)

Szemtől szembe


Megosztás

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés