Ugyanaz – másként
Közzétéve ekkor: 2015 július 12. 12:35Egy kiállítás két köntösben
Ez év májusában „Előhívás” címmel kiállítás nyílt a helyi Butyka Béla Helytörténeti Gyűjteményben Wormser Antal fotóriporter Kádár-kort felölelő fényképeiből. Akkor megnéztem a tárlatot, fotókat készítettem, írtam is róla. Ezért igen meglepődtem, amikor néhány napja meghívót kaptam Tiszapüspökiből ugyanarra a kiállításra. Jeleztem, hogy szívesen elmegyek, de ugyanarról mást, többet írni nem tudok. Butyka Vilma, a Tiszapüspöki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője azonban biztatott, menjek el nyugodtan, meglátom, ez a kiállítás nem ugyanaz lesz, mint amit egyszer már láttam. Győzött a kíváncsiság, és nem bántam meg.
Már csak azért sem, mert annak idején a megnyitóra nem tudtam elmenni, nem tudtam néhány olyan kérdést feltenni a kiállítást megnyitó Kiscsatári Mariannának, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára munkatársának, amelyekre pedig a válasz érdekelt volna. Most erre is lehetőségem volt.
– Feltételezem, ez ugyanaz a válogatás, mint amelyiket Törökszentmiklóson láthattunk. A múzeum közel 40.000 Wormser fotót őriz. Kik és milyen szempontok alapján válogatták ki a tárlat anyagát?
– Az a bizonyos 40.000, amit a művész nekünk adott, valójában nem fénykép volt, hanem eredeti negatív abból a több évtizedes időszakból, amelyet a Népszabadságnál és az Esti Hírlapnál töltött Wormser Antal fotóriporterként. Ebből a 40.000-ből dolgoztunk fel Bognár Katalin kolleganőmmel – aki most itt van velem a kiállításon is – mintegy 18.000-et . Ezek a fotók kiválóan dokumentálják az 50-es évek második felétől a rendszerváltásig terjedő időszakot, s ebből a hatalmas anyagból válogattunk, hogy a fényképek egy-egy témakört reprezentáljanak.
Azt érdemes tudni, hogy akkoriban az Esti Hírlap fővárosi lap volt, vidéken meg sem jelent, s mint ilyen, nyilván a fővárosra, a fővárosiakra fókuszált. Nekem viszont nagyon fontos volt, hogy a kiállítást a vidékiek számára is érdekessé és vonzóvá tegyem, ezért az újságokban meg nem jelent, a fotóriporter saját maga számára készített képekből is válogattam olyanokat, amelyek a vidék, vidékiek életét örökítették meg. Az ország egészét bemutató keresztmetszet kialakítására törekedtem, egy olyan „étlap” összeállítására, amelyben mindenki megtalálja az ő ízlésének megfelelő, az általa kedvelt ételt.
– A kort, az elvárásokat ismerve, szerintem a saját „használatra” készült képek csak használtak a tárlatnak.
– Egyértelműen. Azok a fotók, amelyek nem a lapokban való megjelenés céljából készültek, izgalmasabbá, érdekesebbé teszik a kiállítást. A művész magának készített képei sokkal szabadabbak, sokkal reálisabban mutatják be a világot, , hiszen nem kellett megfelelniük semmiféle követelménynek. Mondok egy példát: Az újságban megjelenő riport arról szólt, hogy az Aeroflot egy gépe megérkezik a Ferihegyi repülőtérre. Elkészültek a fotók a gépről elölről, oldalról, így meg úgy, a lényeg az volt, hogy fenséges legyen. Aztán, amikor véget ért a ceremónia, Tóni bácsi – a régi barátságra való tekintettel én így nevezem – lemaradt, visszafordult, és készített magának egy képet a gép nem annyira fenséges hátsó fertályáról. Ez van itt, mert úgy gondoltam, érdekesebb, mint a hivatalos célra készültek.
Még egy dolgot említenék. Érdekes, ahogyan a képeken a fotóriporteri munka a művészettel ötvöződik. Erre is mutatok egy képet példának. Az utasítás az volt, hogy a dolgozó embert kell megörökíteni. Ennek megfelelően készült egy kép egy szövőnőről , de olyan, mintha azon a szövőnő egy hatalmas barokk csillárt szerelne. Az anyag összeállításánál a fotóriporter művészként való bemutatása is a szemem előtt lebegett.
– Azt mondta, régi jó barátságban van Wormser Antallal. Milyen ember ő?
– Visszahúzódó, szolid ember volt, és az ma is. Soha nem igyekezett az életművét előtérbe helyezni, soha nem akart rivaldafénybe kerülni. A munkáját, ami számára jóval több volt munkánál, imádta, nagyon sokat adott a szakmai tisztességre, becsületre.
– Véletlen, hogy rövid idő alatt két szomszédos településen is bemutatkozik a kiállítás?
Egyáltalán nem véletlen. Tiszapüspöki születésű vagyok, édesapám most is itt él, Miklóson jártam a Bercsényi Gimnáziumba. Rengeteg ismerősöm, sok barátom van ma is itt, pedig harminc éve Budapesten lakok. Ezért nagy örömmel jöttem ide, haza, s megtiszteltetésnek vettem, hogy elhozhattam szülőföldemre, Miklósra és Püspökibe ezt a kiállítást. A kettő eltérő jellege ráadásul érdekesség is volt számomra. –
Ez az eltérő jelleg volt a másik dolog, amiért nem bántam meg, hogy erre a megnyitóra is eljöttem. Butyka Vilmának igaza volt, amikor azt mondta, ez a kiállítás nem ugyanaz lesz, mint amit egyszer már láttam. Gyakorlatilag két kiállítást láthatott a közönség egyszerre, mert a fotókat az említett időszakból származó tárgyak „elevenítették” meg, ezáltal hatásuk felerősödött, szinte megduplázódott. Sőt, megháromszorozódott, mert Soós Kálmán hangulatfestésként szintetizátorán a 60-80-as évek slágereit játszotta saját, élményszámba menő feldolgozásaiban, az előadott számokról, az azt előadó zenészekről, zeneszerzőkről közvetlen módon érdekes, korismeretet bővítő adatokat, történeteket mondott. A képi és tárgyiasult világ az ő zenéjével harmonikus egységgé kapcsolódott.
– Honnan jött az ötlet, hogy a fényképen látottakat tárgyakkal állítsd párhuzamba?- tudakoltam Butyka Vilmától, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjétől, a kiállítás szervezőjétől.
– Magam sem tudom. Néztem a képeket, szembesültem fiatal korommal, s egyszer csak beugrott, hogy a képeken látható tárgyak közül nagyon sokat tudunk összeszedni a településen. Püspöki kis település, szájról szájra terjedt az elképzelésem, az, hogy mikre van szükségem, és többen a segítségemre siettek. Egyikük asztali focit hozott, másikuk Kékes televíziót, a harmadik Pannónia motort és így tovább. Természetesen mindent a fotók által felidézett 50-80-as évekből.
De az is lehet, hogy az ötletet a Helytörténeti Gyűjtemény anyaga adta. Ott volt például a harsona, amit még a fiam fújt úttörőként annak idején, vagy a Kékes televízió, amit én vettem első pedagógusi fizetésemből szüleimnek. Itt őriztük azokat a kazettákat is, amelyekre a 80-as években a káptalanfüredi táborban diszkóztak a gyerekek, a sporttrófeákat és sok más egyebet. A rendőr egyenruhát Czakó Mátyás bácsi unokája adta a múlt héten, Mátyás bácsi ezt hordta rendőrként a 60-as, 70-es években.
Szinte minden fotóhoz találtunk tárgyat, párosítottuk őket, s fotók ennek megfelelően kerültek a falakra. Remélem, így életszerűbb, érdekesebb lett a kiállítás.
Az lett.
Pásztor
Megosztás
Hirdetés
1 hozzászólás
„A szövőgép olyan, mint egy nagy barokk lámpa” képaláírás nem jó, ugyanis a képen egy körkötőgép látható.