TŰZOLTÓAUTÓK A FÖLDÚTON

Közzétéve ekkor: 2018 augusztus 29. 17:15

Sebők Emília

Tűz volt a múlt héten Óballán! Kigyulladt egy ingatlan melléképülete, majd a tűz átterjedt a főépületre és egy szomszédos portán található, bálák tárolására használt melléképületre is. Sőt, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, nagy területen a száraz fű is kigyulladt az épületek közelében.

Ijesztő, az embereket mélyen megrázó egy ilyen mértékű tűz, érthető, hogy a sokk hatására elkezdik keresgélni, miként lehetett volna, lehetne a jövőben jobban… Csakhogy a legnagyobb közösségi oldalon általam látott bejegyzésekben – a segítő szándékú felhívások és felajánlások mellett – nem azt latolgatták a témához hozzászólók, miként lehetne megelőzni az ilyen súlyos tűzeseteket, hanem stílszerűen (már elnézést) inkább azon lángolt fel az elégedetlenség, hogy mennyiben akadályozta esetleg az oltást a Ballai út állapota! És azért ki a felelős?

A KRITIKA TÁRGYA ÉS ALANYA

Érdekes megközelítésben fogalmazta meg kritikáját az egyik hozzászóló: „ennek a varosnak mindenre van pénz de az utak állapota katasztrófa”. Azért meglepő ez a megközelítés, mert inkább az szokott a bírálat tárgya lenni, hogy ebben a városban semmire nincs pénz! És sajnos az az igazság az utak állapotát nézve, hogy még a városon belüli utak karbantartására is csak kevés pénz jut. Megint más valaki így háborgott: „ Vagy a szolnokiak vagy a miklósi tűzoltók innen püspöki felől mentek mivel a földút jobb mint s balai út.”

Innen pedig már csak egy hajszálnyi továbbgondolással akár attól is tarthatnak az Óballán vagy a hasonló elhelyezkedésű településeken lakók, hogy a rossz minőségű közutak miatt esetleg nem jut el hozzájuk időben a segítség, mert a tűzoltók nem tudnak megfelelő tempóval menni, illetve a földúton kell őket megközelíteniük! Megkérdeztem hát Németh Ádámot, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvívőjét, hogyan is történt múlt hét kedden a kivonulás. Ezt válaszolta: „A hivatkozott esetben a Törökszentmiklósi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságról egy, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságról pedig négy gépjármű vonult a helyszínre, tekintettel az eset súlyosságára. Az ehhez hasonló káreseményekhez azért vonul a katasztrófavédelem ennyi gépjárművel, hogy a tűz oltását minél hamarabb, minél nagyobb erőkkel megkezdhesse. A több irányból, több járművel történő vonulás révén elkerülhető, hogy a tűzoltó egységek késve érkezzenek a helyszínre. 

A katasztrófavédelem által használt gépjárműfecskendők többségében – köztük az új, magyar gyártású Rába Heros járművek – összkerék-meghajtásúak, a kimagasló terepjáró-képességnek köszönhetően pedig nem jelent problémát számukra a földúton történő vonulás.„

Tehát, a szakember szerint éppenséggel gyorsabb is lehet a szolnoki egységeknek a Tiszapüspöki-Óballa közötti földutat használni, mint Törökszentmiklóson át hosszabb úton mintegy körbemenni.

A törökszentmiklósi tűzoltóautó viszont a Ballai utat használta, és a tűzeset miatti felindultságban ennek az útnak a siralmas állapota miatt támadják az önkormányzatot! Nem tudva, hogy ennek az útnak nem a helyi önkormányzat a fenntartója! A Törökszentmiklós központjából (Kossuth út-Táncsics utca találkozása) Óballára vivő 32126-os számú út országos közútnak számít!  És mint ilyen a Magyar Közút Nonprofit Zrt., közelebbről annak Jász-Nagykun-Szolnok megyei Igazgatósága kezelésében van. A helyi önkormányzaton legfeljebb azt lehetne számon kérni, hogy miért nem kezdeményezi hathatósan ennek az útnak a felújítását. De ha már: a körzetnek van egy országgyűlési képviselője, aki az előző parlamenti ciklusban egy ideig útügyi miniszteri biztos is volt, az igényt ezért felé is meg lehet fogalmazni.

A megyei közútkezelők a jelen viszonyok között egyelőre nem látnak reményt arra, hogy a Ballai út felújítására sort tudjanak keríteni. Ennél magasabb rendű, nagyobb forgalmat levezető utakra sem jut elegendő forrás! Meg kell/kellene hát elégedni azzal, hogy a kátyúzásokkal olyan szinten tartják az utat, amelyen az autóbusz-járat üzemeltethető.

Nem hivatalosan tett szakértői vélekedésekben azonban az is elhangzik, hogy a Ballai út teljes felújítása is csak legfeljebb 5–10 perccel rövidítené a gépjárművel a városból való kijutás idejét. Érdemi változást csak az jelentene, ha kétsávossá tennék az utat…

DŰLŐÚT, FÖLDÚT

Mivel a történetben földút is szerepet kapott, többen azt is szóvá tették, hogy ezek állapota sem a legjobb, hogy az önkormányzattól itt is nagyobb aktivitást várnának el. Hogyan? – kérdezhetnék viszont mások, meglepődve, hogy a magántulajdonban lévő mezőgazdasági földterületek közötti dűlőutakat miért is közpénzen kellene rendben tartani?

Amíg voltak termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, addig mindenki a saját útjait tartotta karban. A privatizáció után a földek a gazdáké lettek, az utak rendben tartásának kötelezettsége viszont nehezen volt közöttük felosztható. Ezért aztán idővel az a megoldás született, hogy törvényi szinten az önkormányzatokra testálta a parlament ezt a feladatot is, célzott pénzügyi forrást azonban nem társítottak annak ellátásához! Az önkormányzatok, szerény erejükhöz mérten csinálgatják az utakat, a gazdák meg sajnos gyakran kíméletlen módon használják azokat, és némelyek közülük kifejezetten áldozatnak tekintik, ha a maguk gépeivel valamit mégis egyengetnek a felvágott dűlőúton.

A Törökszentmiklósi Önkormányzat azonban, igyekezve megfelelni törvényi kötelezettségeinek és az elvárásoknak, a külterületi földutak felújítását célzó programban két dűlőút megerősítésére adott be pályázatot támogatás elnyerésére. A kérelmet elfogadták mintegy 100 millió forint támogatási összeggel, így az Alatka dűlő és a Szőlőhátulja 1. dűlő egy-egy szakaszán megújulhatnak az utak. A Törökszentmiklósi Hírlap legutóbbi számából azonban arról is értesülhettünk, hogy ezeken a helyeken a gazdák több területen is elszántották az utat… Hát így!

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés