TRIANON – EMLÉKNAP ÉS EMLÉKMŰ

Közzétéve ekkor: 2018 június 5. 18:25

Sebők Emília

2018. június 4-én megemlékezést tartott Törökszentmiklós Városi Önkormányzata az egy évvel ezelőtt felavatott és felszentelt Trianon Emlékműnél. 98 éve ezen a napon írták alá a Párizs környéki Trianon-kastélyban az első világháborútlezáró – magyar forrásokban gyakran inkább békediktátumnak nevezett – békeszerződést, amelynek következtében a háborúban vesztes Magyarországkorábbi területének és népességének jelentős része az új határokon kívül, más országokhoz került.

A  több szomszédos állam fennhatósága alá vetett magyarság mint egységes magyar nemzet közös megemlékezése érdekében az Országgyűlés a második Orbán-kormány ciklusának legelején alkotta meg a törvényt, amelynek alapján az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ei nemzeti emléknap a Nemzeti Összetartozás Napja. A törvény szimbolikus módon a 90. évfordulón, 2010. június 4-én lépett hatályba. Így most, a 98. évforduló törökszentmiklósi rendezvényére is egyfelől mint a Nemzeti Összetartozás Napjára, másfelől pedig a Trianoni Emlékmű városunkban történt felállításának 1. évfordulójára invitált a hivatalos Meghívó, és az ünnepi műsort is ennek jegyében állították össze.

A megemlékezésen elhangzott beszédekben a Trianon által a történelmi Magyarországnak okozott veszteségekről, a máig ható traumákról sok szép és igaz gondolat kapott hangot, miként néhány vitatható kijelentés is, ha eltérő szempontból nézzük a dolgokat.  A magyarságot és országát lassan 100 éve szétszaggató békeszerződéshez vezető történelmi tényekről, magáról a békediktátumról és a nemzetközi szerződés következtében kialakult területi megosztásról (amelyet később a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződésben és a rendszerváltás óta a szomszédos országokkal kötött kétoldalú szerződésekben is megerősítettek!) könyvtárnyi irodalom született már, és még fog is, történészek és laikusok tárgyalják vissza-visszatérően. Éppen ezért tavaly, amikor nálunk elkészült a Trianoni Emlékmű, magam csak az emlékmű-állítás kapcsán adtam közre – szűk körben – egy összefoglaló írást, érthetően nem vállalkoztam történelmi elemzésekre.

(A szerző felvételei)

Egy évvel ezelőtt, az emlékmű felavatásakor, hiába esett vasárnapra június 4., vagy éppen ezért, bizony a hivatalos résztvevőkön kívül talán senki vagy csak néhányan voltak jelen az ünnepségen. Most valamivel nagyobb volt az érdeklődők száma, de így is csak 100 alatti lehetett. Elgondolkodtató ez az érdektelenség, különösen, mert az emlékműállítás költségeihez közadakozás is hozzájárult, ha nem is számottevő mértékben. Másrészről viszont az akkoriban az emlékműállítás körül fellángolt vita, ha el is csitult, nem mindenkit győzött meg a turulmadaras oszlop szükségességéről. Mert hát tényleg… Két évfordulós rendezvény között „szemünket sem vetjük” az oszlopos turulra, hiába mondta mostani ünnepi beszédében olyan szépen Markót Imre polgármester, hogy a turul volt az Árpád-házi királyok szent madara.

Érzékelve tehát ennek az emlékműnek a változatlanul felemás megítélését városunkban, felfrissítve az egy éve leírtakat, ezúttal a teljes nyilvánosság számára tesszük elérhetővé és megvitathatóvá az emlékműállítás körülményeit és személyes véleményemet annak esztétikai vonatkozásairól.

Döntés és a döntés utáni vélemény-vihar

Elsőként Fejes Tibor önkormányzati képviselő (korábban alpolgármester) számolt be Facebook-os oldalán még aznap, a 2017. április 12-ei rendkívüli ülésen hozott képviselő-testületi döntésről, miszerint azév június 4-én Trianon-emlékművet állítanak a városban, a Hermann Ottó út és a Táncsics Mihály út kereszteződésében lévő ún. Titász-parkban. Erre a bejegyzésére aztán napokig kapta a legkülönbözőbb megfontolásokból írt, egymással időnként homlokegyenest szembenálló véleményeket tükröző, ámbár zömmel igencsak kritikus kommenteket a helyiektől. De hasonló képet kaptunk akkor is, ha a jelenlegi alpolgármester, Révi Attila oldalán olvastuk a kommenteket.

A kifogások két nagy csoportba voltak rendezhetők: fölösleges pénzkiadás milliókat költeni egy ilyen emlékműre, jobb helye is lenne annak a pénznek, de ha már, akkor erről szélesebb körben kellett volna konzultálni a helyiekkel, illetve időben és érdemben tájékoztatni a miklósiakat.

Jókora vélemény-vihart keltett tehát az önkormányzat azzal a váratlan és hirtelen döntésével, hogy pár hét múlva, június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján tesz eleget egy korábbi kezdeményezésnek, és felállít Törökszentmiklóson egy Trianon Emlékművet, nem várva meg a békediktátum aláírásának 100. évfordulóját, 2020-at. Ha viszont az évszámokat nézzük, akkor érthető, hogy máig tartja magát a vélekedés, miszerint a képviselők talán nem kívánták egy ilyen tragikus nemzeti eseményre utaló emlékmű állításával városunk újjáalapítása 300. évfordulójának ugyancsak 2020-ban esedékes megünneplését terhelni. Talán kevésbé volt jóindulatú az a feltételezés, amely arra utalt, hogy 2020-ban már nem biztos, hogy a mai testület dönthetne egy ilyen emlékműről…

Egy dologban azonban talán mégiscsak nagyon hasonlóak voltak ezek a kritikai megnyilvánulások: nem minősítették magát a Trianoni döntést és nem adtak okot arra, hogy a műemlékállítással kapcsolatos véleményüket bárki vonatkoztassa arra, ilyennek tekintse! Én is ehhez tartom magam ebben az írásomban. Kérem ezt az esetleges válaszokban, kommentekben tiszteletben tartani!

Az előzmények

A történet jó pár évre nyúlik vissza, 2009 őszén kezdődött azzal, hogy a Jobbik helyi alapszervezete Trianon-emlékmű felállítását határozta el városunkban, melyet Törökszentmiklós akkor Fideszes többségű önkormányzata is támogatott. Pontosabban a kezdeményező a nemzetcsonkító békediktátum 90. évfordulóján eredetileg egy turul madarat ábrázoló kompozíció felavatását tervezte 2010. június 4-ére, majd ez lényegült át már emlékművé. Szándékuk szerint az emlékmű kifejezné a magyar nemzet összetartozását, az ősi jelkép pedig segíti a nemzeti öntudat megerősítését. A képviselő-testület akkori döntése alapján az Önkormányzat helyet biztosít/biztosított volna a Kossuth téren az emlékműnek, és elfogadta, hogy a kezdeményező Böjte Horváth István szobrászt bízza meg a kompozíció elkészítésével.

Egyen-sablon Trianon-emlékművek hengeres oszloppal:

Mai szemmel visszanézve már ebben a kezdésben is volt néhány különös vonás: A Jobbik helyi alapszervezete elhatároz valamit, de nincs rá pénze?! Merthogy 2010-ben már a szoborállítás önkormányzati pénzből való jelentős támogatásáról volt szó! Akkor az nem elhatározás, csak egy ötlet, amelynek a megvalósítását másokkal finanszíroztatják meg! Ok, még ez sem gond, ha az ötlet nyomán valami olyan jön létre, amit a helyi közösség többsége örömmel fogad. De azért mégiscsak furcsa, hogy sem akkoriból, sem azóta nincs arról információ, hogy a Jobbik helyi szervezete adott-e egyáltalán és ha igen mennyi pénzt erre az emlékműre! Kifejezetten rákérdeztem erre az emlékmű kapcsán Révi Attila alpolgármesterhez küldött levelemben, de erre vonatkozóan nem kaptam tőle választ!

De nézzük az időbeliséget és a kommunikációt: Egy régi ötlet, egy akkori döntés lett volna a hivatkozási alap a Trianoni emlékmű 2017-ben megvalósuló felállítására?! Úgy hiszem, ez volt az egyik tévedése a jelenlegi képviselő-testületnek! Itt ugyanis nem egy pl. pénz hiányában régen halogatott, de vitathatatlanul és változatlanul szükséges útépítésről vagy hasonlóról van szó, hanem egy erős érzelmi vonzatú, történelmi emlékezetet tételező műalkotás felállításáról! És 2009/2010 óta felnőtt, tudatossá vált egy nemzedék, amely akkor még nem hallathatta a hangját ebben az ügyben, és lehet, hogy ők nagyon másként vélekednek minderről, mint azoknak a nemzedékeknek a tagjai, amelyek döntöttek anno és 2017-ben! Mi több, az idősebb korosztályoknak is változhatott időközben a viszonya Trianonhoz és/vagy még inkább egy ilyen emlékmű felállításához. El lehetett volna hát kerülni a város közvéleményének felbolydulását, az ellenvélemények egymásnak feszülését, ezáltal fölöslegesen is erősítve a közösségen belüli megosztottságokat, ha az önkormányzat felméri a lakosság aktuális igényét egy ilyen objektumra, ad időt magának és az embereknek, és egy új előkészítési folyamat részeként jól kidolgozott kommunikációt folytatott volna az emlékmű felállításáról!

„Az emberek már szavaztak a szobor felállításáról.” – írta Révi Attila a Face-en azokkal szemben, akik vitatták az emlékmű szükségességét, mintha itt valami megmásíthatatlan népszavazási akaratról lenne szó! Csakhogy hiába kérdeztem erről a jelenlegi alpolgármestert, hiába kutakodtam a város honlapján, ilyen célú szervezett és reprezentatív erejű szavazásnak semmi nyoma! De ha lett is volna ilyen szavazás vagy közvélemény-kutatás, akkor is számít az időbeliség, amiről elébb írtam. Egyet értek tehát Fejes Tiborral, aki erről így nyilatkozott: „én személy szerint egy 2009-nél aktuálisabb felmérést készíttettem volna a törökszentmiklósi lakosság körében, mennyire van igény emlékműre.” Egyébként Fejes Tibor volt az egyetlen, aki tavaly nem támogatta szavazatával az előterjesztést.

De tartalmilag is nagyon billeg a múltra mutogató érvelés! Anno, vagyis 2010-ben „az emlékmű megjelenéséről, formájáról a lakosok véleményét három kiállított makett bemutatásával kérték ki. A szavazás alapján az a makett nyerte el a törökszentmiklósiak tetszését, melynek talapzata Nagy-Magyarországot formáz.” – olvasható a város honlapján. Érdekességként: Van, aki úgy emlékszik, hogy az akkori felbuzduláskor a Kossuth téren a volt szovjet emlékmű helyén alapkőletétel is volt a Trianon Emlékműhöz…

A fentiek szerint tehát volt egy szavazás, amely nem az emlékmű-állításról magáról, hanem három kiállított makettről történt, azok részéről, akik bementek az akkor Művelődési Házként funkcionáló városháza előcsarnokába. Vegyük úgy, hogy a látványtervekre való szavazás egyben az emlékmű felállításának támogatását is jelentette az emberek részéről. Ezért is fontos lenne tudni mennyire volt ez az úgynevezett szavazás reprezentatív, hogy ezt értékelni lehessen! De mivel azóta több év eltelt, erre hivatkozni már talán nem is egészen korrekt! Látszik is ez a probléma abból, hogy főként a közben felnőtt nemzedék tagjai, a fiatalok kifogásolták hevesen az emlékműállítást, bár az elégedetlenség az idősebbekben is tovább munkál.

Ráadásul az erre a szavazásra való hivatkozás alaptalan! Az a szavazás ugyanis az akkoriban fölkért szobrászművész, Böjte Horváth István három, makettben bemutatott kompozíciójáról folyt, és a törökszentmiklósiak tetszését az a Turul-madaras változat nyerte el, melynek talapzata Nagy-Magyarországot formáz, és a Kossuth téren állították volna fel. Ez nyilvánvalóan teljesen más emlékműterv, mint ami megvalósult. Nem gond ez feltétlenül, csak a végső döntésnek az az úgymond szavazás már nem ad legitimációt! Az emlékművet más művész készítette el és máshol, másként néz ki, mint amit megszavaztak évekkel ezelőtt az emberek! Böjte Horváth István Nagy-Magyarországot formázó talapzatú Kossuth térre kerülő műve helyett (sajnos nem találtam róla képet!) lett a pár éve felújított Titász-parkban egy tizenhárom egy tucat, sablonos megoldású emlékmű a munkára felkért Pogány Gábor Benő, szolnoki szobrászművész terve alapján. Nagyon nem ugyanaz a kettő! (Itt érdemes megjegyezni, hogy a testületi ülésen az a jogos felvetés is elhangzott, hogy ez a kis terecske kapjon ezek után méltó elnevezést. De azóta sem kapott!)

Az én értékrendem és helyi lakosként való elvárásom szerint, mivel az eredeti ötlet felvetésétől számítva eltelt több év, és jelentősen más a megvalósítás a korábban bemutatott tervezethez képest, illett volna újra megkérdezni a lakosságot ez ügyben, és nemcsak a látványtervről, hanem magáról az emlékműállításról is! Révi Attila viszont egy nekem írt válaszában azzal (is) érvelt, hogy: ”A Jobbik választási programjának egyik fontos eleme volt, így akik Ránk szavaztak, a programunkra is szavaztak, amit nem rejtettünk véka alá.”, továbbá, hogy: „A demokratikus úton megválasztott képviselő testület 10 igen szavazattal 1 ellenében nagy többséggel támogatta.” Nos, ezzel így nehéz lenne vitatkozni! De azért lehet is, szabad is a konkrétumokról másként vélekedni, aztán majd a következő helyhatósági választáskor mindenki belekalkulálja a döntésébe ezt is, ha akarja…

Egyen-sablon Trianon-emlékművek szögletes oszloppal:

Számomra nagyon is elfogadható, amit Fejes Tibor írt a múltra való emlékezés és a jövőépítés összevetéséről: „Hiszem, hogy van helye a városban egy Trianon-emlékműnek, de jelenleg a múlt helyett a szebb jövőt kell építeni. A nemzeti-konzervatív gondolkodású jobbikosságom nem a múlt megtagadására sarkall, hanem az élhetőbb jövő megteremtése felé! 2014-ig emlékmű nélkül is méltóságteljesen megemlékezett a magyarság szétszakításáról a helyi alapszervezet.” De talán – tehetjük hozzá – nemcsak a Jobbik alapszervezet, hanem a város is, az országzászlónál tartott ünnepségekkel. Magam tudomásul veszem, hogy a Trianon okozta veszteség feldolgozása még messze nem történt meg a magyar társadalomban, és ebben a folyamatban lehet szerepe az emlékműveknek is, de ha ez afelé hajlik, hogy erősíti a magyarságban a vétlen áldozat tudatot, a múltba révedő passzivitást, ahelyett, hogy a jövőt építő, alkotó előrenézésre összpontosítanánk, akkor a negatív hatásokkal is kezdeni kellene valamit!   

Finanszírozás

2010-ben az volt a határozat, hogy a Képviselő-testület a vélemények beérkezése alapján kikéri a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleményét a kompozícióról, majd mérlegeli az emlékmű felállítási költségeinek 50%-os mértékig való biztosítását. A Jobbik helyi alapszervezete kezdeményezőként adománygyűjtést hirdetett, melyet segítendő a Polgármesteri Hivatal bankszámlát nyitott. Ennek eredményeként azonban csak 513 ezer forint gyűlt össze közadakozásból, ami messze elmaradt a 10 millió forint körüli szükséges összegtől, így lekerült napirendről a terv megvalósítása. Helyette megépítették az országzászló emlékművet, ami – Révi Attila szerint –  szintén városunk egyik impozáns látnivalója és magyarságtudatunk erősítője. Én ugyan nem tulajdonítok ekkora jelentőséget egy ilyen szokványos köztéri létesítménynek, de legyen. 

Azt sajnos nem sikerült megtudnom, hogy a közadakozásból összejött több mint fél millió forint pontosan hogyan oszlik meg forrásait nézve. Mennyi jött össze magánszemélyek, esetleg helyi vállalkozások befizetéseiből és mennyi a 2010. április 15-én a Katolikus templomban rendezett jótékonysági koncert bevételeiből. Így viszont nem igazán megalapozott az alpolgármester azon állítása, hogy a város polgárainak jelentős része kinyilvánította akaratát, mivel anyagilag is támogatta az emlékmű létrehozását. Én erősen kétlem ezt a jelentős részt!

És arra a jogosan felmerülő kérdésre sincs válasz, hogy ha már ezt az emlékműállítást a Jobbik helyi alapszervezete kezdeményezte, mit több, határozta el, akkor ez a szervezet mekkora összeggel járult hozzá adományával a költségekhez.

Az elkészült emlékmű teljes költsége 7 millió forint volt, amiből – a közadakozási pénz felhasználása mellett – 6,5 milliót fedezett a város 2017. évi költségvetéséből az önkormányzat. És ez az a pont, ahol az ellenvélemények egy része még ma is sűrűsödik. Hogy kell-e egyáltalán szoborra költeni, és ha igen, akkor ez nem túl sok pénz-e. Nehéz, sőt talán jól nem is megválaszolható kérdések!

A történészek szoktak beszélni élő történelemről, amikor egy történelmi eseményt átélők közül még többen is élnek vagy kiterjesztőbben, amikor még élnek nagy számban olyan emberek, akik a családjukban, közvetlen környezetükben hallották a személyes visszaemlékezéseket, és így ha nem is közvetlenül, de szoros (érzelmi) kötődésük van az adott eseményhez. Így vagyunk Trianonnal is, hiszen már nincsenek köztünk olyan emberek, akik tudatosan megélték az akkori történéseket. De sokan hallhattak nagyszüleiktől, szüleiktől a fájdalmas veszteségről, annak megéléséről vagy éppen annak politikailag motivált elhallgatását élték meg maguk is. Bár én nem tartozom közéjük, mert számomra Trianon a keserves következményeivel együtt lezárt, megmásíthatatlan tény, el tudom fogadni, hogy sok embernek még ma is, közel 100 év után jogos (lelki) elvárása lehet a közösséggel szemben, hogy a településükön művészeti alkotás emlékeztessen Trianon traumájára.

Nem feltétlenül értek tehát egyet azokkal, akik eleve elvetik egy ilyen emlékmű állításának közösségi, érzelmi szerepét. Ha itt pár ezer embernek ez lelkileg, érzelmileg fontos, akkor adjon rá a város néhány millió forintot a 3 milliárdos költségvetési kiadási összegből. És azt az ellenérvet sem tudom elfogadni, hogy amíg sokan nagy szegénységben élnek, addig ne költsünk ilyesmire. Ez ugyanis azt jelentené, hogy még szinte beláthatatlan ideig csak rideg falak között, üres tereken élnénk, minden szépség (szobrok és zene stb.) nélkül, mert a szegénység teljes megszüntetése még sokáig el fog tartani. Révi Attila nekem írott válaszlevelében ezt így fogalmazta meg: „Ha eleink is így gondolkoztak volna, most szegényebbek lennének városaink, nem lennének emlékművek, emléktáblák, terek, templomok.” – Így van, bár én a templomokat nem sorolnám ide…!

Ám sokan még ma is inkább amiatt morgolódnak ennek kapcsán, hogy lett volna, lenne például több olyan régi, szép épület is a városban, amelyek felújítására érdemesebb lett volna fordítani ezt a pénzt. Nos, ezzel visszajutunk az egyik eredeti problémához: Szélesebb körben kellett volna megkérdezni az emberek véleményét!

Az emlékmű

Végül beszéljünk magáról az emlékműről, még ha éppen az esztétikai megítélések a legszubjektívebbek is. Mert ha már ilyesmire költ a város, akkor nem mindegy, hogy ezen a címen, ezzel a céllal milyen esztétikai érték, színvonal jelenik meg egy közparkban. Fejes Tibor azt kritizálta, hogy szolnoki és nem helyi művész kapta a megbízást. De mert a művészeti minőség nem ilyen kötődésű, én inkább azt kifogásolom, hogy csak egyetlen művész mutatott be tervet, nem volt pályáztatás, versenyeztetés –, nyilván a nagy sietség miatt is.

Még egy furcsaság: az emlékmű talapzatán lévő táblán meg sem említik, hogy ez egy Trianon Emlékmű! A település újra várossá nyilvánításának 65. évfordulóját írták fel időbeli hivatkozásul…!? (A szerző felvételei)

Megítélésem szerint az az emlékmű, amit kapott a város, egy bejáratott, sok településen már meglévő „tucat áru”, egyedi művészeti kvalitás nélkül! Szinte egy sokszorosító sablonnal készült sematikus valami: oszlop tetejére fura pózban felbiggyesztett turul madárral (nem ismétlem meg, de volt, aki a közösségi oldalon nemrég igencsak profán hasonlattal minősítette ezt a pózt). Meg is lepett már a látványterv is, mert az alkotó Pogány Gábor Benőnek ennél sokkal jobb művei vannak. Ez, amit nekünk készített, nem mutat, és nem tud kiváltani a témájával kapcsolatos érzelmi reakciókat, nem lehet vele érzelmileg azonosulni! Pedig egy művészeti alkotást ez minősít! Ez az emlékmű olyan, amivel le van tudva a feladat, aztán rövid idő múlva, talán máris, úgy lesz itt jelen, mint egy utcabútor, amit az emberek nem méltatnak figyelemre, legfeljebb csak az évente egyszer megtartott ünnepségen. Erre valóban sok volt a 7 millió forint! Ráadásul a bemutatott tervhez képest még romlott is a látvány, mert az emlékmű oszlopa alá egy csúnya, sötét, koporsószerű valami épült.

Igaz, van, aki úgy értékeli a dolgot, hogy nem baj, ha gyengécske is a mű, a fontos, hogy van! Én viszont úgy vagyok, lennék vele, hogy ha már csinálunk egy ilyesvalamit és hosszú időre, akkor az legyen művészileg színvonalas, a következő nemzedékeknek is adjon esztétikai és érzelmi élményt!

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés