“Történt-e szexuális kényszerítés?” Feljelentés a Borkai-ügyben

Közzétéve ekkor: 2019 október 8. 16:25

Feljelentést tesz az ügyészségnél a Borkai Zsolt győri polgármester ügyeivel foglalkozó blogon megfogalmazott állítások miatt Szilágyi György. A jobbikos országgyűlési képviselő, pártszóvivő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy beadványa már elkészült, postázásra vár.

A politikus annak kivizsgálását kéri többek között hogy történt-e szexuális kényszerítés. Szerinte ugyanis felmerült, hogy uniós pénzek juttatásáért cserébe szórakozott egy nő a győri polgármesterrel. Szintén kéri hivatali visszaélés, illetve kábítószer birtoklás vizsgálatát. Szilágyi György a magyar politikatörténet legnagyobb szex- és drogbotrányának nevezte az ügyet.

A nyomozás megindításához bőven elég, amit a blogon találhatunk, sőt talán sok is – jelentette ki Szilágyi György. A politikus azt mondta, hogy “Borkai Zsolt megbukott politikusként és megbukott családfőként”. Kifogásolta, hogy a Fidesz magánügynek nevezte a történteket.

Úgy gondolom, hogy egy normális országban Borkai Zsoltnak le kellett volna mondania már rég polgármesteri tisztségéről, és vissza kellett volna lépnie az önkormányzati választástól – fogalmazott.

 


Megosztás

1 hozzászólás

  • János! says:

    Ezt már majdnem egy évtizede is megkellett volna tennie, mikor lánya barátnőjének csinált gyereket és feleségét be akarta záratni pszichiátriára. Azóta a családot a közösen megszerzett anyagiak tartják össze. Ez nem bünszövetkezet?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés