Szín-Foltok egy műhelyből. Mile Ibolya kiállítása elé

Pásztor Gábor

December 4-én 18 órakor Mile Ibolya munkáiból nyílik kiállítás a törökszentmiklósi Ipolyi Közművelődési Központban. Vártam ezt a pillanatot. Természetesen a tárlat miatt is, de főként az alkotó miatt. Ibolya érdekes alakja Törökszentmiklósnak. Nevét szinte mindenki hallotta már, szinte mindenki tudja, hogy keramikus, őt magát nagyon sokan ismerni vélik, de úgy érzem, érdemit kevesen tudnak róla. Magam is közéjük tartozom. Ismerjük egymást, de beszélni csak néhányszor beszéltünk. Az első találkozástól kezdve jó kedélyű, közvetlen, érdekes és nyitott  egyéniségnek találtam, egy őt megközelíteni szándékozó riporttól mégis sokáig elzárkózott. Azt mondta, nem szívesen beszél magáról, de ha már muszáj, alkalomhoz szeretné kötni. Ez az alkalom a mostani tárlattal elérkezett, s én szaván fogtam. 

–  A neved benne van a köztudatban, nagyon sokan ismernek, s nem csak szűkebb pátriádban. De a név említésén túl komolyabb írást, riportot mégsem találtam rólad. Én kerestem rosszul, vagy ilyen szempontból rejtőzködő típus vagy?

– Igen, a kitárulkozás szempontjából rejtőzködő típus vagyok. Úgy gondolom, az ember magánélete saját intim környezetére tartozik. Csak akkor tartom elfogadhatónak a mások előtti megmutatkozást, ha a magánélet mögött van valami nyilvános, mint most ez a kiállítás. A tárlat egy megmérettetés, az alkotóban benne van a másoknak való megfelelni vágyás, ez pedig csak akkor lehetséges, ha láttatok magamból valamit. De nem szeretném,  ha a magánéletemben is ez a megfelelni vágyás dominálna. Olyan vagyok, amilyen, fogadjanak el így.

– Ez azért is érdekes, mert nagyon is közvetlennek, bohémnek, a szó jó értelmében valamilyen szinten és módon még extrémnek is tűnsz. Annak is érzed magad?

– A felsoroltak rám nézve mind helytállók, a szélsőségeket szeretem, mert a hétköznapinál izgalmasabbnak találom. A bohémság valószínűleg a nagyon pozitív életszemléletem velejárója, de mögötte egy mindig egyszerűségre törekvő egyszerű ember bújik meg. A kettő lehet, hogy kicsit ellentmondásosnak tűnik, de akkor is így van.

– 2006-ban Óballán ,  2007-ben itt az Ipolyiban alkotótábort vezettél, ugyanebben az évben  elkészítetted a Szentháromság Katolikus Templom emléktábláját, 2009-ben, Tiszapüspökiben  mutattad be kiállításon munkáidat. Többet az interneten nem találtam rólad.

– Pedig sok minden történt velem az évek folyamán, csak nem kürtöltem világgá. Például Danka Attila grafikussal Rögregék címmel közös kiállításunk volt a moziban. Dolgoztam én, csak csendben és békességben, a műhelymunka egyfajta belső elmélyülés volt a bennem gyülekező gondolatok kifejezésére. Meg volt egy időszak, amikor főleg megrendeléseket teljesítettem.

Drága rajztanárnőm, Jeszenyi Mihályné Rózsika néni aztán addig noszogatott, hogy kiléptem viszonylagos zárt világomból. Beneveztem, aztán évről részt vettem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Amatőr Alkotók Képző-és Iparművészeti Tárlatán, ahonnan több díjat is elhoztam. Nyaranta nemzetközi alkotótáborokban vettem részt, többek közt Berlinben, Szerbiában két városban is, Zágrábban. Mindenhol maradt egy-egy munkám, amelyekkel reményeim szerint öregbítettem Törökszentmiklós hírnevét.

Kerámiatábort ugyan nem vezettem, de foglalkozásokat igen, kisebb felkéréseknek eleget tettem, s teszek a mai napig is. Amíg lehetőség volt rá, óvodákban és iskolákban is tanítgattam a gyerekeket, s nemcsak én, ők is, a szülők is szeretettel emlékeznek ezekre az időszakokra. Az utcán megállítanak, a boltban megszólítanak, s kiderül, sokan őrizgetik „kincseiket”, amelyekért annak idején megdolgoztak. Azóta bizony nagyon megváltozott a világ! Mindezen elfoglaltságaim miatt, bár többször hívtak kiállítani, a meghívásokat nem állt módomban elfogadni.

– A mostani meghívásnak azért örültél?

– A kiállításnak, annak, hogy munkáimon keresztül megmutathatom magam, igen. De ez úgy lenne az igazi, ha nem kellene ott lennem. Amikor ki kell mennem a közönség elé, úgy érzem magam, mintha levetkőznék. Szívesebben nézném a pálya széléről önmagamat. Ha nem tisztelném az érdeklődőket, ismerősöket, legszívesebben el sem mennék a megnyitóra. Ez számomra olyan, mint egy vizsga, vizsgázni meg ki szeret?

– Az anyag összeállításakor milyen szempontok vezéreltek?

– Én nem végeztem művészeti és semmilyen egyetemet, nem is vagyok művész, viszont kísérletezni nagyon szeretek. A kísérletek során jutok el különböző technikákhoz, újabb és újabb megoldásokhoz. Ezeket a kísérleteket szeretném színfoltokként bemutatni, s ezért is választottam a fenti címet a kiállítás címéül.

– Termékeid között a vásári áruktól a régiségbolt jellegű portékákon át a művészien kivitelezett egyedi darabokig minden megtalálható. Ez a mindent kipróbálni  ars poeticája? Vagy a kényszer visz rá?

– Is-is és egyik sem. Mint keramikus elsősorban a fazekasság paraszti, kispolgári funkcióinak szeretnék megfelelni. Ha elkészült a használati tárgy, következik, hogy megfelelő díszítést kapjon. Meg kell felelni a hagyományos fazekasság, ugyanakkor a modern kor  követelményeinek is. Én ebből élek, a megrendelő igényeit ki kell elégíteni, de szerencsére a megvalósítás mikéntjét többnyire rám bízzák, abban szabad kezet kapok. A művészinek tűnő munkák inkább játékok, szobornak kevesek, a fazekasságon viszont túlmutatnak. Nem tudatosan, ösztönszerűen készülnek, egy-egy emóció, gondolat megtárgyiasulásai.

– Eredeztethető-e valamitől, valakitől a fazekasság, keramikusság iránti vonzalmad, tehetséged?          

– Olyan értelemben nem, hogy nem származom fazekas dinasztiából, egyetlen közeli vagy távoli rokonom sem űzte ezt a mesterséget. Anyukámnak volt jó kézügyessége, ilyetén hajlamaimat valószínűleg tőle örököltem. Kicsi korom óta hajtott a kíváncsiság, miből, mit lehet csinálni, szalmafigurákat készítettem, azokat felöltöztettem, stb. A keramikussághoz egy gyerekkori barátnőm révén jutottam el, aki egy mezőtúri fazekas család sarja volt. Ő egyszer elvitt a műhelyükbe, s ott én azonnal eldöntöttem, én ezt szeretném csinálni.

– Meg lehet ebből élni?

– Szerényen, de meg. Egy becsületes kézműves a munkájából igazán sosem fog meggazdagodni, a fazekasság nagy hasznot sohasem fog termelni. Ez inkább az alkotás szeretetéből fakadó szolid életmód.

– Értékesítés mellett, ajándékozni is szoktál?  Van-e olyan, vannak-e olyan darabok, amelyet, amelyeket kérnek, de nem adsz oda?

– Persze. A játékból készült munkákat ajándékozom el, de csak akkor, ha túl vannak a kísérleti stádiumon. Azok  számomra már hétköznapi tárgyak. A még kísérleti stádiumban levőket, amelyek még új gondolatokat ébresztenek, amiket még nem fejtettem ki teljesen, nem adom senkinek.

– Vannak-e kicsi vagy nagy terveid?

– Személyemre vonatkozók főleg nagyok akadnak. Szeretném a műhelyemet felújítani és egy porcelán égetésére alkalmas kemencét is beépíteni. Ebből az is kiderülhet, hogy bár a járt úton szeretnék tovább haladni, egy új anyaggal, a porcelánnal is szeretnék kísérletezni.

Ennél apróbbnak tűnő, de számomra ugyanolyan fontos, hogy beteg vagy kifejezetten érdeklődő gyerekek számára megújult körülmények között a nyáron heti egy foglalkozást tervezek tartani a műhelyemben.

– Sok sikert hozzá. És a kiállításhoz is. Köszönöm a beszélgetést.

Szemtől Szembe

Megosztás