Szentmiklósi szilánkok

Közzétéve ekkor: 2020 december 7. 13:40

Pásztor

2020 városi kitüntetettjei

Az idén, december 4-én, a Város Napja alkalmából rendhagyó módon került sor Török-szentmiklós Városi Önkor-mányzata kitüntetései átadására. Az 1996 óta hagyományossá vált, s 2015 óta ezen a napon városháza dísztermében megren-dezett ünnepség minden évben nagy nyilvánosság előtt, családtagok, ismerősök jelenlé-tében zajlott. Most viszont a járványhelyzet miatt maszkok takarták a résztvevőket, kézfogás és puszi nélkül, a nyilvánosság kizárásával, szűk körben kellett az eseményt megrendezni.

A város lakossága és a civil szervezeteik javaslatai, valamint a képviselő-testület döntése alapján  Díszpolgári címet kapott Balla Imre vállalkozó, a Szigma B Kft. vezetője, akiről az őt ajánló civil szervezetek kiemelték, hogy a városban évek óta a település fejlődését szolgáló önkéntes segítő, támogató munkát végez. A Pro Bibliotheca Alapítvány elnöke, hozzá fűződik a római katolikus templom toronyórájának felújítása, mely kivitelezését, annak költségeit magára vállalta.

Pro Urbe Törökszentmiklós Díjban részesült a  vallási emlékek, szobrok felújításában végzett munkáiért, a kultúra és a zenei élet területén végzett tevékenysége elismeréseként Szekeres József, a  Római Katolikus Szentháromság templom kántora.  A Salva Regina kórus alapítója, számos zenei rendezvényen lép fel művészi színvonalú orgonajátékával.

Törökszentmiklósért Emlékérem Díjat vehetett át a város kulturális, alkotóművészeti életének fejlesztése terén végzett szakmai munkájáért Mile Ibolya keramikus művész. Többször volt kiállítása Törökszentmiklóson, de az ország más városaiban is öregbítette tárlataival a város hírnevét. A település több intézményében, épületében láthatók munkái.

A város gazdasági életének fejlesztése területén végzett szakmai munkájáért ugyancsak Törökszentmiklósért Emlékérem Díjra lett érdemes Csombordi István nyugalmazott Barnevál igazgató. Fő támogatója volt a Rádió Törökszentmiklós beindításának. Kezdeményezésével és vezetésével készült el a Volt egyszer egy Barnevál című könyv, ötletgazdája, fő szervezője volt a Töröki Szárnyas Fesztiválnak.

Győzelemnél nem adják alább

Bő két hónapja azt írtuk, jól kezdett a Székács kézilabda csapata, mert első három mérkőzésének mindegyikét meg-nyerve vezette a tabellát az NB II.  délkeleti csoportjában. Az őszi szezon végéhez közeledve úgy tűnik, nem csupán kezdeti lendületről volt szó, hiszen eddigi nyolc összecsapásából mind megnyerte a csapat, pedig felújítási munkák miatt hazai pályán nem játszhat, edzésekre is más városok csarnokába kell bekéredzkednie.

Csak azért nem áll a bajnokság élén, mert legfőbb riválisánál eggyel kevesebb mérkőzést játszott, de azzal pontszámban így is megegyeznek. Viszont azt, miként az első ötben található ellenfelét mind legyűrte , ráadásul saját otthonukban.

Remélhetőleg a gárda úgy megy el téli pihenőre, hogy éllovasként csupa győzelem áll a neve mögött. Erre azért is nagy az esély, mert hátralévő mérkőzéseit – egy menetrendszerűt és két elmaradottat – a mezőny második felében tanyázók, sőt két sereghajtó  ellen kell lejátszania.

A mezőny góllövő listáján két miklósi is – Csanádi Valter és Holló Alex – található. Remélhetőleg ők és a csapat tavasszal is gyártja a gólokat s ugyanolyan kiegyensúlyozottan, győzelmeket aratva szerepelnek, mint most.

Bukta Csaba töretlenül halad előre

Igaznak tűnik a mondás „az alma nem esett messze a fájától”. Mert talán akadnak még, akik emlékeznek a TSE kézilabda csapatának legdicsőbb időszakára, amikor az az NB II –t az NBI/B-t megnyerve a legfelsőbb osz-tályban játszhatott, s a legna-gyobbak, Veszprém, Szeged ellen szurkolhattak a kézit szeretők a miklósi gárdának. Annak a csapatnak volt alapembere, kifogyhatatlan energiájú szélsője az „öreg” Bukta Csaba, akinek génjeit, akaratát, sportszeretetét a fia örökölte.

De a sportág változott, az ifjabb Csaba a labdarúgás mellett tette le voksát, s úgy tűnik nagyon jól döntött. A 2001-ben Törökszentmiklóson született fiatalember, gyerekként helyben kezdte bontogatni szárnyait, s 14 évesen, a 2015-16-os szezonra került Debrecenbe, a DVSC akadémiájára. Tehetségére külföldön is felfigyeltek, s 2018-ban, miután fél évig figyelte a magyar korosztályos válogatottban,  leigazolta az osztrák, BL-ben szereplő Red Bull Salzburg, amellyel két éves szerződést írt alá.

Ebben az évben az utánpótlás csapatban játszott, de 2019-ben már salzburgiak tartalékcsapatának számító, osztrák másodosztályban szereplő Lieferingben mutatkozott be. Az 1919-20-as szezonban itt 20 mérkőzésen 7 gólt szerzett, és 9 gólpasszt adott, amivel csapata alapembere volt, ám az egyik július végi bajnokin súlyos vállsérülést szenvedett, és csak a most futó 2020-21-es idény 8. fordulójában térhetett vissza.

Klubja valószínűleg elégedett vele, mert pénteken bejelentette, hogy „Bukta Csaba szerződését 2022. június 30-ig meghosszabbítottuk. A 19 éves magyar játékosunk 2018-ban került a Red Bull Salzburg Akadémiára Debrecenből. A 2017–2018-as és a 2018–2019-es idényben is bajnok lett az U18-as csapattal, és szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligájában (ifjúsági Bajnokok Ligája – a szerk.) is. Bukta 2019 óta a klubunk második csapatánál, az FC Lieferingnél szerepel, amelyben 25 tétmérkőzésen eddig 9 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott.

Hamarosan a Salzburg felnőtt csapatában láthatjuk?

Szemtől Szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés