Szentmiklósi Napok 2015.

Közzétéve ekkor: 2015 július 6. 13:30

Sanctomik

Az idén, július 3-5 között huszonkettedik alkalommal került sor a város életébe szervesen beépült esemény, a Szentmiklósi Napok megrendezésére. Az induláskori cél, az aratás mint régi hagyomány felelevenítése, megőrzése máig megmaradt, de a szervezők mindig megpróbáltak valami pluszt, többnyire kulturális pluszt tenni hozzá. Így történt ez most is, ráadásként két kerek évfordulóra is emlékeztünk, az egyikre csendesen, a másikra ünnepélyes keretek között.

t. felvonAz eseménysor péntek délután az Ipolyi Kulturális Központtól Városházáig tartó zenés ünnepi felvonulással kezdődött. t. kitünA menet élén, amelyben ott voltak tűzoltóink is, csinos mazsorettek diktálták a tempót, díszegyenruhába öltözött tűzoltó-zenekar adta hozzá a ritmust, az oszlopot stílszerűen tűzoltóautó zárta. Az ünneplés annak szólt, hogy 140 éve, 1875-ben kezdte meg működését Törökszentmiklóson az első Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Akkoriban épült a város legrégibb épülete, a mára felújított tűzoltó torony, amely jelenleg a mostani állomány szolgálati ügyeleti-és pihenőhelyéül szolgál.

A mostani köztestületi tűzoltóság az országban 65.-ként 2007-ben alakult, műszaki mentési feladatokat hajt végre, állandó készenléti szolgálatot lát el. Az esetek nagy többségében önállóan képes végrehajtani a beavatkozásokat.

A megemlékezésen köszöntők és előadások hangzottak el, emlékplakettek, jutalmak, kitüntetések átadására került sor. Az ünnepély zárásaként a Városháza Dísztermében kiállítás nyílt meg, amelyen régi tablók, eredeti korabeli dokumentumok ( nyugták, fizetési jegyzékek, stb.), azok fénymásolatai, díjak, oklevelek, régi korok tűzoltó egyenruhái, igazolványok, használati eszközök tekinthetők meg július 10-ig.

Ipolyi tablóEste az Ipolyi Kulturális Központ ünnepi gálaműsorra invitálta a város lakóit, s a Zsigray Színházterem meg is telt kultúrára, énekre, zenére vágyókkal. A Kodály Zoltán Zeneiskola jelenlegi és volt tanítványai, tanárai egy Vivaldi darabot adtak elő. A Miklós Néptáncegyüttes egy erdélyi csokorral, Vajdaszentiványi táncokkal rukkolt elő, az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttes több generációs csoportja pedig fergeteges nyírségi táncokkal. Színpadra lépett a Hagyma óvodás – és iskolás néptánccsoport és testvérvárosunk, Zenta Délibáb Magyar Művelődési Egyesület is.

A közönség nagyon hálás volt a nívós műsorért, minden fellépőt vastapssal jutalmazott, az utolsóként  fellépő Sanctonicolaum Kórus, a város felnőtt kórusa pedig különösen nagy sikert aratott. Ők külön is megérdemelnek néhány szót, hiszen ez volt első „igazi”, teljes műsorral való fellépésük a nagyközönség előtt. 2015 febrárjában alakultak közel 40 fővel Csikiné Lukszics Ágnes vezetésével. A kórus többségében hölgyekből áll, de 7-8 fővel a férfinem is képviselteti magát.  Főleg madrigálokat, vegyes kórusműveket, népdalfeldolgozásokat énekelnek több szólamban. Hetente egyszer próbálnak.

Egy, a hallgatóság soraiban ülő szakember szerint ahhoz képest, hogy alig fél éve alakultak, csaknem professzionális szinten énekelnek, s mindezt könnyedén, a közös éneklés látható örömével tették. A laikus fül számára is tisztán, magabiztosan énekeltek, a jócskán kisebbségben lévő férfi szekció hangja sem veszett el, s az előadott repertoár is jó választásnak bizonyult. Csikiné Lukszics Ágnes  – gondolom tudatosan – csupa nem könnyen előadható, de ismert, „fülbemászó” darabot választott, záró számuk pedig egyenesen telitalálat volt. A Republik egyik sikerszámát, az Ezt a földet választottam-ot adták elő a Miklós Néptáncegyüttes táncosaival kooperálva, akik Herczegh Kata, az együttes vezetője által koreografált tánccal színesítették a  kórus előadását. Az ének és tánc harmonikus egymásra találása az ismert dallamokban frenetikus tetszést aratott, méltó zárása volt az ünnepi gálaestnek.

arató tabló

Szombaton több helyszínen sok-sok és változatos program várta az érdeklődőket. Reggel fél nyolc körül hintós, fogatos felvonulás indult az óballai felüljárón túlra, a hagyományos kézi kaszás aratóverseny helyszínére. Ott már aratópálinkával, pogácsával, szendvicsekkel és egyéb népi ételekkel várták az érkezőket, de jutott belőlük másnak is. Az idén tíz csapat nevezett  a versenyre, köztük jánoshidaiak, mezőtúriak és kunhegyesiek is. A munka végeztével mindenre kiterjedő figyelemmel értékelt a Balogh Pál, a volt Béke Tsz elnöke vezette zsűri,  majd meghozta döntését. E szerint az idei győztes másik testvértelepülésünk, Nevetlenfalu aratóbrigádja lett, a második helyet Jánoshida csapata szerezte meg, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a helyi Borostyán Borozó gárdája állhatott. Ezután a hintós felvonulás megindult visszafelé, a Galambos parkba.

Galambos tabló

Ott eközben már javában zajlottak a programok. Tíz órakor megkezdődtek a kézműves foglalkozások, megnyílt a játéksziget, egymást váltották a fellépők a színpadon. vkiállítHúsz csapat nevezésével már reggel nyolckor megkezdődött a főzőverseny, s egy órával később pedig ünnepélyes keretek között megnyitották a J-N-Sz Megyei Vadásznapot is. Erre a megye 68 vadásztársaságából 25 érkezett, köztük – kuriózumként megemlítjük – a szolnoki Diana Vadászhölgy Klub is.

Az érdeklődők láthatták, hogyan dolgoznak a vadászkutyák, volt ragadozómadár-, őrző-védő és munkakutya bemutató, programot szervezett a rendőrség, polgárőrség, a tűzoltóság is.vkiáll1 Be lehetett menni a hagyományőrző paraszti udvarra, s a hagyományokra kíváncsiak megtekinthették munka közben a régi, traktor hajtotta cséplőgépet is. Délután a fogatok, a fogathajtás látványában gyönyörködhettek a nagy kánikulában is kitartók.

 Egy másik helyszínen, a Katolikus Népkörben vadászkiállítás nyílt szarvas, vaddisznó, agancs és egyéb trófeákból, ugyanitt a lézerlövészettel is meg lehetett próbálkozni.

A zenét kedvelők sem maradtak hoppon, délután négy órától a Cimbaliband adott élőkoncertet, őket a Best Of zenekar követte, este kilenckor pedig – addigra megtelt a Galambos park, ahová kimondottan erre a programra még Debrecenből is érkeztek – sokak kedvence, a Zanzibár együttes hozta tűzbe a közönséget.

Cimzanz

Vasárnap délelőttje a megemlékezésé volt. Reggel fél kilenckor a Református temetőben, majd a Katolikus temetőben  volt megemlékezés az elhunyt képviselőkre, 11 órakor pedig a 25 évvel ezelőtti, első, demokratikusan megválasztott képviselő-testület emlékülésére került sor.

Pásztor


Megosztás

1 hozzászólás

  • Serfőző István says:

    A cikk utolsó információjához kapcsolódva, tájékoztatom a tisztelt olvasókat, hogy az első képviselő testületből a következő képviselők nem lehettek már közöttünk az emlékülésen:
    Dögei Imre, Mészáros János, Fehér László, Dr. Süle Mihály, Márkus Mihály, Őz József, Szécsi Márton.
    Hálával és tisztelettel adóztunk emléküknek vasárnap.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés