SZELEKTÍV KUKAKULTÚRA

Közzétéve ekkor: 2018 június 8. 18:34

Sebők Emília

Nem először és bizonyosan nem utoljára foglalkozom a hulladékgazdálkodás, köznapian a háztartásban és környékén keletkező kommunális szemét begyűjtésének, kezelésének problémáival. Mert bár javulóban van az emberek, így városunk lakosainak is az e téren mutatkozó környezettudatossága és ezáltal szabálykövetése, még messze vagyunk az ideális állapotoktól. Elég csak kimenni pár méterrel a városon túl, máris szeméthalmokra bukkanunk, zöldhulladék-begyűjtési napokon pedig az érdektelenség és/vagy az értetlenség igazolásául éktelenkednek az utcán a megtömött fekete műanyagzsákok, a biológiailag lebomló zöldek helyett. De lássuk az aktuális részleteket.

Zöldhulladék

Lassan örökzöld újságírói témának látom a zöldhulladék begyűjtését, annyira nehezen illeszkedik be valahogyan, valamiért a helyi polgárok rutinjába. Városunkban tavaly jócskán volt ezügyben felháborodás, kifogás a lakosság részéről a szolgáltatóval szemben. Hogy az idén kevesebb legyen a konfliktus, a Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. – a 2017. évhez hasonlóan –, jó előre, a 2018. évi házhoz menő zöld- és szelektív hulladékgyűjtésről kiadott táblázatban egész évre megadta a gyűjtési napokat és a szöveges részében leírta a tudnivalókat. Eszerint a kerti zöldhulladék és gallyak havi egyszeri gyűjtése áprilisban kezdődik és novemberben lesz utoljára, összesen tehát nyolc alkalommal.

Az apró zöldhulladék (levágott fű, lányszárú növények, falevél) csak a Társaság logójával ellátott, biológiailag lebomló anyagú zsákokban kerül elszállításra, illetve a kévébe kötött (50 cm átmérőjű és max. 1 méter hosszúságú, nem dróttal átkötött) gallyhulladék formában. A zöldhulladék-gyűjtéshez szükséges emblémás zsákot (ingatlanonként 1 db/alkalom) a közszolgáltató – a vonatkozó jogszabályokkal és az önkormányzati rendelettel összhangban – díjmentesen biztosítja a Puskás Ferenc út 12. című telephelyén. Vagyis annak, aki az áprilisi első gyűjtési nap előtt jelentkezett a zsák-ellátmányért, az nyolc darab szabályos zsákot kapott díjmentesen. Aki ezután jelentkezik érte, az már mindig csak annyit kap fizetés nélkül, ahány időpont még hátravan az évben. Ha ez nem elegendő, akkor további gyűjtőzsákokat darabonként 95 forintért lehet megvásárolni.

Szabályos és szabálytalan zöldhulladék-kihelyezés (A szerző felvételei)

Valamelyest nőtt is az ingyenes zsákokat igénylők száma a tavalyihoz képest, de Róth Ervin, a cég ügyvezetője arról számolt be, hogy a városban lévő több ezer családi házból alig több mint 1000 címre vették csak fel a díjmentes zsákellátmányt a mai napig! A pontos adatok szerint a 6472 szerződéses címből 1145 szerződő vette csak át a neki ingyenesen járó biológiailag lebomló zsákokat a június 11-én, hétfőn kezdődő, harmadik idei zöldhulladék-gyűjtés előtt, ez pedig alig 18 százalékos érdeklődés! Így nem csoda, hogy a lezajlott első két gyűjtési alkalommal is sok helyen szabálytalan, mert biológiailag nem lebomló(!) fekete zsákokban tették ki a kerti hulladékot! Vajon miért, ha a környezetbarát zsákokat ingyen megkaphatnák, ha jelentkeznek érte, a feketét pedig pénzért veszik? Lustaság is lehet az oka, mert hát a szolgáltató nem hagyja az út szélén a fekete zsákokat sem, külön járattal, jelentős külön költséggel(!)azokat is összeszedik. Érdemes azonban megjegyezni, hogy érvényes helyi rendelet alapján a Kft.-nek joga lenne az emiatti többletköltségeket külön díj megfizetésében követelni a zöldhulladékot szabálytalanul kihelyező, vele szerződött személytől!

A Kommunális Kft. azonban – egyeztetve a hulladékudvart üzemeltető NHSZ Szolnok Kft.-vel – az idén új lehetőséget is kínál azoknak, akik környezetbarát módon szeretnének megszabadulni a ház körül keletkező nem fás szárú kerti zöldhulladéktól: A lakosok ingyenesen helyezhetik el a Törökszentmiklós keleti végénél található hulladékudvarban az erre a célra elhelyezett konténerben a fűnyírásból származó hulladékot és az összegyűjtött falevelet. (Más zöldhulladék nem rakható itt le! Még a házak előtti fagyalsövények nyírási hulladéka sem!) A kihelyezett konténerben vagy a Kft.-től kapott/vásárolt biológiailag lebomló zsákban vagy ömlesztve kell elhelyezni a nem fás szárú zöldhulladékot. Nyilván ez a második módszer teszi a lehetőséget a lakosoknak költségtakarékossá. De mindenképpen megoldást jelent azoknak, akik például most a gyakori nyári fűnyírások idején nem tudják a havonta esedékes zöldhulladék-begyűjtő járatnapot kivárni, addig tárolni a levágott füvet. Igaz, eddig mindössze egyszer kellett üríteni ezt a konténert, akkor sem azért mert megtelt, hanem technológiai okok miatt. A miklósiak tehát nem nagyon éltek még ezzel a lehetőséggel!

A gyűjtőkonténer a Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. tulajdona és az ürítés is a cég feladata. Az ezzel járó teljes költséget is ez a Társaság fedezi a lakossági igény kielégítése céljából.

Szelektív hulladékgyűjtés

Az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. szolnoki cége, az NHSZ Szolnok május 11-én nyílt napon várta a hulladékgazdálkodás, elsősorban a szelektív hulladékgyűjtés fontossága, folyamatai ránt érdeklődőket a Felső Szandai réten lévő Hulladékudvarukba. Bárki regisztrálhatott volna a KUKAkulTúra eseménysorozat ezen rendezvényére, mi, törökszentmiklósiak is. De a jelentkezések nem sorjáztak!

Most újabb ötlettel álltak elő: A napokban bemutatták Szolnok első „beszélő kukáját” a „DOKK SzelektálOK” nyitóeseményén, hogy ilyen módon is felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Az eseményen az általános iskolás gyerekek és óvodások elsőként próbálhatták ki a beszélő kukát, melyben PET-hulladékot gyűjthetnek a Dokk Terasz vendégei az egész nyári szezon alatt. Az összegyűjtött hulladékokból a nyár végére egy hulladékszobor készül.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárnak pedig van egy – a gyerekek körében különösen kedvelt – A szelektív hulladékgyűjtéstől a papíröntésig elnevezésű pedagógiai programja, amelyet meg lehet hívni az érdeklődő iskolákba.

Érdekes próbálkozások ezek arra, hogy ilyen módon is rávegyék a lakosságot, bennünket a környezettudatos „szemetelésre”, a szelektíven gyűjthető hulladékaink szelektálására, sőt már a gyerekekben is tudatosítsák ennek fontosságát.

Róth Ervin viszont hiába ajánlotta fel már többször is városunkban, hogy például az iskolákban rendkívüli osztályfőnöki órát tartana a hulladékgazdálkodásról a korosztálynak megfelelő szinten. Eddig egyetlen iskola sem élt a lehetőséggel.

Pedig a tapasztalatok szerint Törökszentmiklóson is lehetne még javítani a szelektív hulladékgyűjtésen! Sokan valószínűleg még mindig nem olvasták el a szelektív gyűjtésre rendszeresített sárga fedelű kukák fedelének aljára ragasztott eligazítást, hogy mit lehet és mit ne tegyünk ezekbe. Pedig, ha oda nem való holmikat is ebbe rakunk, akkor az a válogatóműben jelent többletfeladatot. Ráadásul a közszolgáltatót hátrányosan érinti, mert többletdíjat számláznak a teljes mennyiségre. Egy-két fegyelmezetlen ember miatt nagyon sokba kerülhet a válogatás.

Vannak viszont, akik azt kevesellik, hogy jellemzően csak havonta egyszer történik a szelektív kukák házhoz jövő ürítése. Számunkra is van azonban megoldás: Az NHSZ Szolnok által nálunk működtetett hulladékudvarban! A cég honlapján van egy lista, hogy az itteni hulladékudvaron milyen hulladékok vehetők át.* Jó hosszú a felsorolás, sok mindentől rendezett, a környezetet nem szennyező, nem csúfító módon szabadulhatunk meg, ha kivisszük a Téglagyár Tüzép melletti hulladékudvarba.

Eszerint nemcsak olyasmit adhatunk le a hulladékudvarban, ami már nem fér a sárgafedelű kukánkba, hanem egyebeket is! Érthetetlen, hogy egyesek miért a városszéli bozótosban „rejtik el” a kopott gépkocsi gumiabroncsot vagy a kipurcant számítógép-monitort, kimerült elemet, akkumulátort. Minden munkanapon átveszi ezeket is a hulladékudvar! De az sem ritka, hogy – érthetetlenül gondatlan módon – mintegy 100 méterre a hulladékátvevőhelytől, az út mellett rakják le és hagyják egyesek az olyan hulladékot, amit pedig bevihetnének az udvarba!

Ezért pontos eligazítást kérve kérdéssel fordultam a szolnoki cég illetékeséhez, akitől a következő választ kaptam: „Társaságunk honlapján, a hulladékudvaron átvehető hulladékok köre került feltöltésre, azonban a helyszínen a hulladékudvaros kollégánk feladata meghatározni, hogy az adott hulladék a listában szereplő EWC-kódnak megfelel-e. Amennyiben a beszállított hulladék az adott EWC-kódnak megfelel, úgy kollégánk átveszi azt.” – Az EWC 20 jelenti a nem veszélyes hulladékok zömét: a települési hulladékot (háztartási hulladék és a háztartási hulladékhoz hasonló kereskedelmi, ipari és intézményi hulladék), ideértve az elkülönítetten gyűjtött hulladékokat is. A közérthető kódrendszert bárki megnézheti az interneten: EWC-kódok címszó alatt.

Ezek szerint az év közben feleslegessé váló tárgyainkat sem kell az őszi lomtalanításig őrizgetni! A háztartásokban keletkező nagydarabos hulladékok, például elhasználódott bútorok, használati tárgyak, háztartási berendezési, felszerelési tárgyak, eszközök és anyagok, amelyek a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedényzetben, vagyis a saját kukában nem helyezhetők el, mert nem is férnek bele, mind kivihetőek a hulladékudvarba.

A szakember válaszában hangsúlyozta, hogy a hulladékudvarukban mennyiségi korlátozás nincs az átvehető hulladékokra, azonban kizárólag a lakosságnál keletkező hulladékokat veszik át.

A közreadott listában egyetlen pont van, amelyben kiegészítő információt kaptunk: A hulladékudvarban ugyan van lehetőség gyógyszerek leadására is, de mert ezek szakszerű megsemmisítésre történő leadása a gyógyszertárakban ma már jól megoldott és az emberek ezt már meg is szokták, alkalmasabb megoldás ezt választani.

A házhoz jövő szelektívhulladék-gyűjtésen és az évi egyszeri lomtalanítási akción túl tehát, ha már megtelt a sárgafedelű kukánk papírral, műanyaggal, fém italos dobozokkal, vagy nagyobb lomok keletkeztek nálunk, van másik megoldás! Kivihetjük a hulladékudvarba! Az sincs sokkal messzebb, mint a kiserdő alja…!

Szerződés és számlázás

Az elmúlt években – finoman szólva is – alaposan átrendezte a kormányzat a hulladékgazdálkodás működését, jogi és szervezeti kereteit. A szolgáltatást igénybevevőket azonban ez nem kellene, hogy közvetlenül érintse, nekik – attól függetlenül, hogy mely’ cég végzi el a konkrét szolgáltatást – az a törvényi kötelezettségük, hogy szerződést kössenek a kukaszolgáltatásra és kifizessék annak központilag szabályozott díját, közben pedig rendben és időben kitegyék a ház elé a kukákat.

Törökszentmiklóson a lakosok – az NHSZ Szolnok mint közszolgáltató megbízásából – a Kommunális Kft.-vel kell megkössék a közszolgáltatási szerződést a települési szilárd hulladékok begyűjtésére. A számlát viszont a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), hétköznapiasan a kukaholding állítja össze és küldi ki a lakosoknak. A hatalmas összegű közpénz-ráfordítással kiépítgetett központi számlázási rendszer éveken át csak akadozott, mostanára viszont talán olajozottan működik. Mindenesetre, mi törökszentmiklósi lakosok a közelmúltan megkaptuk a 2018. első negyedévre szóló kukaszámlát, és elegendő időt is a kiegyenlítésére.

A számlához mellékelt tájékoztató levélben pedig éppen azt közlik velünk, hogy elkészült a hulladékszállítási közszolgáltatási díj beszedését és kezelését lehetővé tevő új és egységes rendszer. De mert az ilyen leveleket a címzettek többsége nem szokta elolvasni, félő, hogy az érintettek ebből nem értesültek a díjhátralékok NHKV által itt meghirdetett beszedéséről. Ám remélhetőleg a Törökszentmiklósi Hírlapban nemrég közreadott ismertetőből megtudják mindazok, akiknek hátralékuk van a kukadíj megfizetésében, hogy a közeljövőben személyesen keresik fel őket a hátralékot beszedők városunkban is.

Bár a szolgáltatást elvégző és a díjakat kiszámlázó cég nem azonos, a hulladékbegyűjtés és -elszállítás költségeit az a pénz fedezi az itteni Kommunális Kft.-nél – sajnos nem is teljes egészében! – , amelyet a lakossági befizetésekből visszaoszt az NHKV. A hulladéktörvény rendelkezése szerint a behajtás az NHKV Zrt feladata, a közszolgáltató vagy alvállalkozója csak segíti a hozzá forduló ingatlanhasználót.

„Idillikus” csendélet a Tenyői úton és a Kossuth téren… (A szerző felvételei)

Továbbra is megoldatlan probléma, hogy a városban lévő több mint 7000 családi házas háztartásból még mindig vélhetően legalább ezernek nincs szerződése arra, hogy a szervezett hulladékelszállítást igénybe vegye a háztartási és a szelektív hulladékra! Márpedig szemetet nyilván ők is „termelnek”, és illegálisan el is helyezik azt valahová, szennyezve ezzel a környezetet és gyakran extra költségeket okozva a Kommunális Kft.-nek, amelynek a munkásai – a cégnek fizetett ellenszolgáltatás nélkül – össze kell, takarítsák például a szelektív szigetek mellé vagy más közterületre kiborított háztartási szemetet, lomot.

Végső soron pedig ez a város önkormányzatának jelent kiadást, ha nem fedezik a társaság egyéb bevételei a költségeket. Sürgető lenne ezért, hogy egyfajta szerződéskötési „kampányt” indítson az önkormányzat, minél több eddig „bujkáló” ingatlanhasználót bevonva a kukás szemétgyűjtésbe, a szabályos hulladékkezelési eljárás kereteibe.

*  Ez a lista helye:

http://nhszketpo.hu/admin_ketpo/xinha/plugins/ExtendedFileManager/userfiles/ATVEHETO_HULL/hulladekok.pdf

 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés