„Szakítsunk időt lelkünk táplálására!”

A magyar kultúra napjának ünnepe

A Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekara. Vezényel Mesterné Vadas Zsuzsa

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Ezen a napon országszerte és a határokon túl is számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Ezek a megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Nem lett piros betűs ünnep, nincs ezen a napon iskolai szünet, de a legtöbb helyen, iskolában, könyvtárban, faluban, városban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a Himnuszról és a magyar kultúráról.

Markót Imre köszöntőt mond

Így történt ez városunkban, Törökszentmiklóson, az Ipolyi Kulturális Központban is, ahol 22-én kora este igen színvonalas műsor keretében autentikus előadók adtak bepillantási lehetőséget a magyar kultúra szépségeibe a zene, az ének és a vers varázsával.

Az alaphangulatot a Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekara teremtette meg Mesterné Vadas Zsuzsa vezényletével. A rövid kis koncert érdekességét az adta, hogy az iskola jelenlegi legidősebb és egykori növendékei tanáraikkal muzsikáltak együtt a közös játék, az örömzenélés kedvéért. A repertoáron a hagyományokat idézve többek között régi verbunkosok, Kodály Zoltán Kállai kettősének vonószenekari átiratából való részletek hangzottak el.

Ezt követően köszöntötte Markót Imre polgármester a megemlékezés résztvevőit, aki beszédében a kultúra összetartó erejét, létfontosságú szerepét hangsúlyozta a következőket mondva: „A kultúra szokásaink, hagyományaink, mindazon ismereteink összességét jelenti, mely a közösségünk összetartozását és fennmaradását biztosítja. Ez számunkra a talaj, melyben gyökerezünk. … A magyar kultúra minden bizonnyal jól megművelt talajban nyugszik, és igen mélyek a gyökerei. Nem tudjuk, hová, és nem tudjuk, milyen messze eredeztethetők vissza az időben. Egy biztos: a magyar kultúra, az összetartozásunkat és fennmaradásunkat biztosító hagyományaink rendszere itt, Európa kellős közepén, egyedi. De az egyediség mellett a sokszínűség is jellemzi…Járjuk csak be a Kárpát-medencét! Kicsit másként ugyan, de itt-ott megleljük ugyanazt a dalt, ugyanazt a táncot, ugyanazt a motívumot, ugyanazt a szót, bárhol járjunk, tudjuk, érezzük, hogy itthon vagyunk, mert mindegyik eredője valahol mégiscsak egy tőről fakad. Ez a sokszínűség a mi műveltségünkben azt a mérhetetlen belső szabadságot jelenti, ami nélkül a magyar ember nem tudna élni. A műveltség nagyon fontos a közösség, de az egyén számára is. Fontos a lélek számára, a mindennapi élethez, a mindennapi megújulásához. Fontos, hogy nap mint nap szakítsunk időt önmagunk művelésére, lelkünk táplálására.”

Kubinyi Júlia a színpadon.

Azoknak, akik eljöttek erre az estére, módjuk volt lelkük táplálására. Erről a már említett vonószenekar, Kubinyi Júlia népdalénekes és Járvás Katalin előadóművész gondoskodott.

Kubinyi Júlia, a 24 éves salgótarjáni ifjú hölgy életének gyermekkora óta elválaszthatatlan része a népzene és néptánc. Énektanárnője kezdetektől fogva édesanyja volt, zenei tanulmányait a salgótarjáni zeneiskolában hegedű és népi ének szakon végezte. Tizenöt éves korától országos népdalversenyeket nyert, nívódíjakat gyűjtött be, aranyminősítést szerzett, hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt szólistaként illetve különböző zenekarokkal.
2012-ben a „Fölszállott a páva…” népzene és néptánc tehetségkutató verseny döntőse volt, ahol szóló ének kategóriában holtversenyben első lett. Még ugyanezen évben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere Állami Kitüntetést, 2013-ban pedig Junior Príma díjas lett.
A szakma értékelése szerint az új népdalénekes generáció egyik legtehetségesebb tagja. A sok szépreményű fiatal énekesnő közül főleg gyönyörű, érett hangja, magas szintű énektudása mellett sokoldalúsága emeli ki, mivel a rendkívül gazdag magyar népdalvilág minden területén otthon van. Repertoárja lefedi a Kárpát-medence minden magyarlakta vidékét.
Ezen az estén „Idegen földre ne siess” címmel gyimesi népdalokat és egy nyírségi népdalcsokrot adott elő.

Járvás Katalin verset mond

Járvás Katalin színész, előadóművész, zongoraművész színészi, zongoraművészi diplomáit Londonban, a London Academy of Drama stúdiójában, ill. a szegedi Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. Magyarországon is számos színészképző mesterkurzuson és tréningen vett részt, 2006 – ban vers és prózamondó előadóművész vizsgát tett. Azóta elsősorban önálló esteket készít, melyekkel többek között fellépett a Merlin Színházban, a Szkéné Színházban és a Spinóza Színházban. Jelenleg az Újhold Művészeti Társulat alapító tagjaként önálló esteket készít, zenés irodalmi estek állandó közreműködője, a Pesti Pódium színésze és egy budapesti gyermekszínház előadásaiban játszik. Ezúttal „Igaz lelkünk” című műsorát hallhattuk, amely, mint az előadó mondta műsora felkonferálásában a gyerek szemével – az anya szemével – az apa szemével – a szerető szemével…szólt a szeretetről. József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Juhász Ferenc versek hangzottak el visszafogott, nagyszerű előadásban, amelyeket Yann Tiersen gyönyörű filmzenéje – Járvás Katalin zongorajátékában – fűzött füzérre.

A fotókiállítás megnyitója. Az egyszem férfi a hölgykoszorúban, Lőrinczi László

A megemlékezést Lőrinczi László Erdélyben és Kárpátalján készült fotóiból rendezett „Otthonról hazamegyünk”, Barangolás a Kárpát-medencében című kiállításának megnyitója zárta.
Lőrinczi László tősgyökeres miklósi; itt született, itt járt iskolába, itt dolgozott, itt alapított családot, s itt él jelenleg is. A természethez, a fotózáshoz gyerekkora óta vonzódott, de igazán aktívvá mindkét területen 1994-től vált, feleségével akkortól járják intenzíven a természetet. Kezdetben kis hazánk gyönyörű tájait keresték fel, nyugdíjba vonulása után pedig igyekeztek eljutni a történelmi Magyarország mesés helyeire. Erdélybe évente többször is elutaznak, s megfordultak Kárpátalján, a Vajdaságban, a Felvidéken is. A fényképezőgép mindig kéznél volt, s útjaik során Lőrinczi László mindig igyekezett a természet gyönyörű alkotásait, a történelmi emlékhelyeket megörökíteni.
Ebből a gyűjteményből kaphattak ízelítőt a megnyitón jelen lévők, s kaphatnak azok is, akik február 16-ig megtekintik a tárlatot.

Pásztor

Megosztás