Simán behazudta a Belügyminisztérium, hogy nem volt feljelentés

Közzétéve ekkor: 2020 február 19. 8:37

az egriek fideszes listázása miatt

Az Egri Ügyek által kirobbantott botrány nyomán két bejelentés is született, de az Orbán-kormány igyekszik azokat a szőnyeg alá söpörni.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány el akarja sunnyogni az utóbbi idők egyik legnagyobb politikai botrányát, amelyet az Egri Ügyek robbantott ki. Mint ismert, fénymásolt választási ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő az egri polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről. Ezekből kiderült, hgy a 2014-es országgyűlési választásokat megelőzően Eger városában a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel, politikai alapon listákat készítettek Eger választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal.

Az Alfahír most arról írt, hogy már a botrány kirobbanásának napján, január 30-án Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. Az öt kérdés így szólt:

– Miért voltak Nyitrai Zsolt 2014-es választási ajánlóíveinek fénymásolt példányai a 2019-ig fideszes vezetés alatt álló egri városházán?

 – Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a választók listázása bevett gyakorlat a Fidesznél, a rendőrség eddig miért nem tett semmi érdemlegeset, hogy feltárja ezen ügyeket?

 – Milyen következményei lesznek annak, ha bizonyításra kerül a személyes adatokkal való visszaélés és választási csalás bűntette?

 – Várható-e a jelenlegi fideszes egri önkormányzati képviselők lemondása és mandátumuk visszaadása?

 – Meddig akarják áltatni az ország közvéleményét azzal, hogy az egri példa nem általános, hanem csak egy elszigetelt fideszes eljárás?

A válasz február 14-én érkezett meg, Pintér Sándor belügyminiszter nevében Kontrát Károly belügyi államtitkár mindössze egyetlen mondattal lépett túl az egész egri sztorin:

“A tárgyi ügyben a Rendőrség nyomozó szerveihez nem érkezett feljelentés.”

Csakhogy Andráskó Dénes, Eger jegyzője arról tájékoztatta az Alfahírt, hogy az egri önkormányzat képviseletében Mirkóczki Ádám polgármester február 4-én személyes adattal visszaélés vétségének, valamint a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettének alapos gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

A feljelentések a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak lettek címezve, és az Országos Rendőr-főkapitányság hivatali kapujára lettek feltöltve. Az irat feladását és a hivatali kapuról történt letöltését igazoló dokumentumokat is megkapta a hírportál.

Ezen túlmenően, még február 1-én, tehát a személyes adatokkal való visszaélés megtörténtére utaló dokumentumok megtalálását követő 72 órán belül, adatvédelmi incidensként bejelentették az esetet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához is. A hatóság azonban azóta sem reagált.

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy mind a rendőrség, mind az adatvédelmi hatóság egyszerűen arra játszik, hogy nem vesznek tudomást a bejelentésekről, megpróbálják azokat a bürokrácia útvesztőiben elsüllyeszteni. Az egri Fidesz eközben nem csinál mást, mint mindent tagad. Ennek csak egy oka lehet: mind Nyitrai másolt ajánlóívei, mind az egri Kubatov-listák egyértelmű bizonyítékai egy választási csalásnak…

(Külső fotó: MTI, Pintér Sándor belügyminiszter)

Egri Ügyek

 


Megosztás

3 hozzászólás

  • KEPA says:

    Már régebben megirtam, A választások után, hogy ahol a FIDESZ bukott, mindenütt törvénysértésekre bukkantak. Tehát fenn áll a kérdés, mi van az ország többi FIDESZ irányítás a alatt álló helyeken? (Bugyuta kérdés) Törvénytelenség!!!!

  • Atya says:

    Nem kapcsolodik a temahoz, de nem talaltam ra az internet elrejtett oldalain sem, hogy miert van Torokszentmikloson ket kezilabda csapat? Valaki esetleg felvilagositana az okokrol? Koszonom, A.

  • fagydezső says:

    Sajnos úgy fest,hogy a vezető politikusok a tőbbmillios fizetésűkért úgy az országházban.mint a hivataljaikban foggal-kőrőmmel védik az orbáni politikát tudván ha ez megbukik mindennek vége lessz,Csak orbán azért adja ezeket afizetéseket és hagy lopni minden nerest mert igy tudja még biztositani a hatalmát,és azért kellettek a katonaság részéről egyenruhás tisztek,hogy a nép tudjon rola,ha polgár háboruba hajtja az országot a katonák mellette vannak.Hagya a szélsőjobb felvonulást is,mert a baloldal a mondva csinált ellenség)a komcsik(és ugyan ezt szajkoza cőf és a cőka is,Szerintem a szélsőjobot is ők pénzelik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés